Hallgatói önkormányzati ösztöndíjak és jegyzőkönyvek 2015-2021.

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Szegedi Tudományegyetem munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen megküldeni részemre a 2015. szeptember 1-től az adatkérés teljesítéséig az egyetemi és kari hallgatói önkormányzatok tisztségviselőinek
közéleti és hallgatói szervezeti tevékenységért kapott juttatásait egy táblázatban, az alábbi adatokkal együtt:
- a jogosult neve,
- a jogosult tisztsége,
- a jogosult által hallgatói önkormányzati tisztségviselőként eltöltött évek száma,
- a kiutalás indoka,
- a kiutalás jogcíme,
- a kiutalt összeg, vagy pénzbeli érték nagysága,
- az átutalás napja.

Valamint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat választásairól és a tisztújító küldöttgyűlésekről szóló jegyzőkönyveket 2015-2021. közöttről.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 22.

Üdvözlettel:

Kovács Anna

SZTE Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai F, Szegedi Tudományegyetem

Tisztelt Kovács Anna!

Hivatkozással a 2021. március 22. napján a Szegedi Tudományegyetem
Rektorához megküldött közérdekű adatigénylésére, az alábbiakról
tájékoztatom.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (Info. tv.) értelmében, ha az adatigénylés
jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár a 29. § (1) bekezdésben meghatározott határidő 15 nappal
meghosszabbítható.

A fentiekre figyelemmel tájékoztatom Önt, hogy mivel a megkeresésében
körülírt adatigénylés teljesítése során a fenti szempontok merültek fel,
az SZTE élni kíván az Info. tv. 29. § (2) bekezdésében biztosított
teljesítési határidő 15 napos meghosszabbításának jogával.

Kérem a fentiekben írtak tudomásul vételét.

Tisztelettel:

Dr. Dömötör Máté

főigazgató

Szegedi Tudományegyetem

Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgatóság

H-6720 Szeged, Dugonics tér 13.

Tel: +36-62/544-481

E-mail: [1][email address]

-----Original Message-----

From: Kovács Anna <[2][FOI #17522 email]>

Sent: Monday, March 22, 2021 4:24 AM

To: SZTE Rektor <[3][SZTE request email]>

Cc: archiv <[4][email address]>

Subject: Közérdekű adatigénylés - Hallgatói önkormányzati ösztöndíjak és
jegyzőkönyvek 2015-2021. - Szegedi Tudományegyetem

Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen megküldeni részemre a 2015. szeptember 1-től az
adatkérés teljesítéséig az egyetemi és kari hallgatói önkormányzatok
tisztségviselőinek közéleti és hallgatói szervezeti tevékenységért kapott
juttatásait egy táblázatban, az alábbi adatokkal együtt:

- a jogosult neve,

- a jogosult tisztsége,

- a jogosult által hallgatói önkormányzati tisztségviselőként eltöltött
évek száma,

- a kiutalás indoka,

- a kiutalás jogcíme,

- a kiutalt összeg, vagy pénzbeli érték nagysága,

- az átutalás napja.

Valamint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat választásairól és a tisztújító
küldöttgyűlésekről szóló jegyzőkönyveket 2015-2021. közöttről.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 22.

Üdvözlettel:

Kovács Anna

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[5][FOI #17522 email]

Ha a(z) Szegedi Tudományegyetem nem a(z) [6][SZTE request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:

[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[FOI #17522 email]
3. mailto:[SZTE request email]
4. mailto:[email address]
5. mailto:[FOI #17522 email]
6. mailto:[SZTE request email]
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

SZTE Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai F, Szegedi Tudományegyetem

Tisztelt Kovács Anna!

Hivatkozással a 2021. március 22. napján a Szegedi Tudományegyetem
Rektorához megküldött közérdekű adatigénylésére, az alábbiakról
tájékoztatom.

A veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való
eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet 1.§ (3) bekezdése
szerint az Infotv. 29. § (1) bekezdésétől eltérően a közérdekű adat
megismerésére irányuló igénynek az adatot kezelő, az Infotv. szerinti
közfeladatot ellátó szerv az igény beérkezését követő 45 napon belül tesz
eleget, ha valószínűsíthető, hogy az igénynek az Infotv. 29. § (1)
bekezdése szerinti határidőben való teljesítése a közfeladatot ellátó
szerv veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását veszélyeztetné.

A fentiekre tekintettel ezúton tájékoztatom, hogy a korábbiakban írtakhoz
képest az Ön által kért adatokat legkorábban az adatigénylésének
beérkezését követő 45 napon belül áll módunkban megküldeni.

Kérem a fentiekben írtak tudomásul vételét.

Tisztelettel:

Dr. Dömötör Máté

főigazgató

Szegedi Tudományegyetem

Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgatóság

H-6720 Szeged, Dugonics tér 13.

Tel: +36-62/544-481

E-mail: [1][email address]

From: SZTE Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgató
Sent: Tuesday, April 6, 2021 12:45 PM
To: '[FOI #17522 email]'
<[FOI #17522 email]>
Subject: RE: Közérdekű adatigénylés - Hallgatói önkormányzati ösztöndíjak
és jegyzőkönyvek 2015-2021. - Szegedi Tudományegyetem

Tisztelt Kovács Anna!

Hivatkozással a 2021. március 22. napján a Szegedi Tudományegyetem
Rektorához megküldött közérdekű adatigénylésére, az alábbiakról
tájékoztatom.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (Info. tv.) értelmében, ha az adatigénylés
jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár a 29. § (1) bekezdésben meghatározott határidő 15 nappal
meghosszabbítható.

A fentiekre figyelemmel tájékoztatom Önt, hogy mivel a megkeresésében
körülírt adatigénylés teljesítése során a fenti szempontok merültek fel,
az SZTE élni kíván az Info. tv. 29. § (2) bekezdésében biztosított
teljesítési határidő 15 napos meghosszabbításának jogával.

Kérem a fentiekben írtak tudomásul vételét.

Tisztelettel:

Dr. Dömötör Máté

főigazgató

Szegedi Tudományegyetem

Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgatóság

H-6720 Szeged, Dugonics tér 13.

Tel: +36-62/544-481

E-mail: [2][email address]

-----Original Message-----

From: Kovács Anna <[3][FOI #17522 email]>

Sent: Monday, March 22, 2021 4:24 AM

To: SZTE Rektor <[4][SZTE request email]>

Cc: archiv <[5][email address]>

Subject: Közérdekű adatigénylés - Hallgatói önkormányzati ösztöndíjak és
jegyzőkönyvek 2015-2021. - Szegedi Tudományegyetem

Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen megküldeni részemre a 2015. szeptember 1-től az
adatkérés teljesítéséig az egyetemi és kari hallgatói önkormányzatok
tisztségviselőinek közéleti és hallgatói szervezeti tevékenységért kapott
juttatásait egy táblázatban, az alábbi adatokkal együtt:

- a jogosult neve,

- a jogosult tisztsége,

- a jogosult által hallgatói önkormányzati tisztségviselőként eltöltött
évek száma,

- a kiutalás indoka,

- a kiutalás jogcíme,

- a kiutalt összeg, vagy pénzbeli érték nagysága,

- az átutalás napja.

Valamint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat választásairól és a tisztújító
küldöttgyűlésekről szóló jegyzőkönyveket 2015-2021. közöttről.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 22.

Üdvözlettel:

Kovács Anna

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[6][FOI #17522 email]

Ha a(z) Szegedi Tudományegyetem nem a(z) [7][SZTE request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:

[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[9]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[email address]
3. mailto:[FOI #17522 email]
4. mailto:[SZTE request email]
5. mailto:[email address]
6. mailto:[FOI #17522 email]
7. mailto:[SZTE request email]
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
9. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Szegedi Tudományegyetem Jogi Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgatóság, Szegedi Tudományegyetem

1 Melléklet

SZTE Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgató, Szegedi Tudományegyetem

1 Melléklet

Tisztelt Kovács Anna!

Hivatkozással alábbi közérdekű adatigénylésére, jelen levelemhez
mellékelve megküldöm a Szegedi Tudományegyetem válaszát.

Tájékoztatom, hogy a kért adatokat tartalmazó dokumentumokat megkíséreltük
feltölteni a kimittud.atlatszo.hu weboldalra, azonban azok mennyisége és
terjedelme miatt a feltöltés nem volt lehetséges, így adatigénylését
adathordozó eszközön keresztül tudjuk teljesíteni. Kérem, hogy a CD-lemez
átvételének módjával (postai vagy személyes átvétel), esetleges idejével
kapcsolatban szíveskedjen egyeztetés céljából az
[1][email address] e-mail címen keresni, visszajelezni.