Hallgatói önkormányzat szerződései

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Budapesti Corvinus Egyetem munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Hallgatói Önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló cégeket tartalmazó excel fájlt. A cégnév mellett szerepeljen:
- a cégjegyzékszám,
- a bejegyző cégbíróság,
- a megrendelt szolgáltatás, vagy termék,
- a kifizetett összeg,
- az jogszabályok által előírt és bekért dokumentumok felsorolása,
- a teljesítés napja,
- hivatalos képviselő,
- a teljesítési igazolást aláíró és az ellenjegyző neve, tisztsége.

Többszöri szerződéskötés esetén az adott cég többször kerüljön felvitelre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. november 30.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Sárközi-Kerezsi Marica, Budapesti Corvinus Egyetem

Tisztelt Adatigénylő!

Adatigénylését megkaptuk (Iktatási szám: AI/1198/2016. Ahhoz, hogy a
feldolgozást megkezdhessük, kérem jelezze, hogy az adatigénylést milyen
időintervallumban kéri.

Üdvözlettel:

--
dr. Sárközi-Kerezsi Marica
adminisztratív igazgató

Adminisztratív Igazgatóság
1093 Budapest, Fővám tér 8. 293. szoba
Telefon: 482-5024
[1][email address]
[2][email address]

-------- Továbbított üzenet --------

Tárgy: Közérdekű adat igénylés - Hallgatói önkormányzat szerződései
Dátum: Wed, 30 Nov 2016 15:55:11 +0000
Feladó: Csalami Ádám [3]<[FOI #8094 email]>
Címzett: Közérdekű adat igénylések BCE adatgazdánál
[4]<[BCE request email]>

Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Hallgatói Önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló cégeket tartalmazó excel fájlt. A cégnév mellett szerepeljen:
- a cégjegyzékszám,
- a bejegyző cégbíróság,
- a megrendelt szolgáltatás, vagy termék,
- a kifizetett összeg,
- az jogszabályok által előírt és bekért dokumentumok felsorolása,
- a teljesítés napja,
- hivatalos képviselő,
- a teljesítési igazolást aláíró és az ellenjegyző neve, tisztsége.

Többszöri szerződéskötés esetén az adott cég többször kerüljön felvitelre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. november 30.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[5][FOI #8094 email]

Ha a(z) Budapesti Corvinus Egyetem nem a(z) [6][BCE request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[email address]
3. mailto:[FOI #8094 email]
4. mailto:[BCE request email]
5. mailto:[FOI #8094 email]
6. mailto:[BCE request email]
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Tisztelt Adminisztratív Igazgató!

A 2010. szeptember 1. és 2016 szeptember 1. közötti időszak érdekelne.

Nem szeretném az egyetem adminisztratív igazgatását fölöslegesen megterhelni, ezért kérem írja meg, mikorra tudják ezeket - egyéb feladataik zavartalan teljesítése mellett - elkészíteni.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Adminisztratív Igazgatóság, Budapesti Corvinus Egyetem

Tisztelt Adatigénylő! Kedves Ádám!

Az adatok gyűjtése folyamatban van, az adatszolgáltatásig kérem szíves türelmét.

Tájékoztatom, hogy intézményünk december 24. és 2017. január 1. között zárva tart.

Üdvözlettel:

dr. Sárközi-Kerezsi Marica
adminisztratív igazgató

2016. dec. 1. dátummal, 14:40 időpontban Csalami Ádám <[FOI #8094 email]> írta:

> Tisztelt Adminisztratív Igazgató!
>
> A 2010. szeptember 1. és 2016 szeptember 1. közötti időszak érdekelne.
>
> Nem szeretném az egyetem adminisztratív igazgatását fölöslegesen megterhelni, ezért kérem írja meg, mikorra tudják ezeket - egyéb feladataik zavartalan teljesítése mellett - elkészíteni.
>
> Üdvözlettel: Csalami Ádám
>
> -----Original Message-----
>
> Tisztelt Adatigénylő!
>
> Adatigénylését megkaptuk (Iktatási szám: AI/1198/2016. Ahhoz, hogy a
> feldolgozást megkezdhessük, kérem jelezze, hogy az adatigénylést milyen
> időintervallumban kéri.
>
> Üdvözlettel:
>
> --
> dr. Sárközi-Kerezsi Marica
> adminisztratív igazgató
>
> Adminisztratív Igazgatóság
> 1093 Budapest, Fővám tér 8. 293. szoba
> Telefon: 482-5024
> [1][email address]
> [2][email address]
>
> -------- Továbbított üzenet --------
>
> Tárgy: Közérdekű adat igénylés - Hallgatói önkormányzat szerződései
> Dátum: Wed, 30 Nov 2016 15:55:11 +0000
> Feladó: Csalami Ádám [3]<[FOI #8094 email]>
> Címzett: Közérdekű adat igénylések BCE adatgazdánál
> [4]<[BCE request email]>
>
> Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!
>
> Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
>
> Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Hallgatói Önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló cégeket tartalmazó excel fájlt. A cégnév mellett szerepeljen:
> - a cégjegyzékszám,
> - a bejegyző cégbíróság,
> - a megrendelt szolgáltatás, vagy termék,
> - a kifizetett összeg,
> - az jogszabályok által előírt és bekért dokumentumok felsorolása,
> - a teljesítés napja,
> - hivatalos képviselő,
> - a teljesítési igazolást aláíró és az ellenjegyző neve, tisztsége.
>
> Többszöri szerződéskötés esetén az adott cég többször kerüljön felvitelre.
>
> Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
> Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
>
> Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
>
> Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
>
> Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
>
> Segítő együttműködését előre is köszönöm.
>
> Kelt: 2016. november 30.
>
> Üdvözlettel: Csalami Ádám
>
> -------------------------------------------------------------------
>
> Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
> [5][FOI #8094 email]
>
> Ha a(z) Budapesti Corvinus Egyetem nem a(z) [6][BCE request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
> [7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
>
> Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
> [8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
>
> Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!
>
> -------------------------------------------------------------------
>
> References
>
> Visible links
> 1. mailto:[email address]
> 2. mailto:[email address]
> 3. mailto:[FOI #8094 email]
> 4. mailto:[BCE request email]
> 5. mailto:[FOI #8094 email]
> 6. mailto:[BCE request email]
> 7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
> 8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
>
> -------------------------------------------------------------------
> Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
> [FOI #8094 email]
>
> Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
> http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
>
> If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.
>
> -------------------------------------------------------------------
>

idézett részek elrejtése

Tisztelt Adminisztratív Igazgatóság!

Kérem tájékoztassanak a Hallgatói önkormányzat szerződései címmel 2016. november 30-án benyújtott közérdekű adatigénylésem állapotáról.

Üdvözlettel: Csalami Ádám