Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Labant Csaba, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1.) milyen tudományos tényekre, vagy netán szervkereskedelmi igényekre(?) alapozta a 18/1998-as EMMI rendelet 2. számú mellékletében szereplő, az agyhalál megállapításának feltételei közt szereplő, azon eltérést, mely szerint míg 5 hetes korig 72 órán keresztül kell megfigyelni, azonban 5 hetes kor és 3 éves kor között csupán 24 óráig, majd 3 éves kortól ismét 72 óráig. Mi indokolja ezt a diszkriminációt az 5. hetét betöltött gyermek kárára, miért csak harmadannyi esélyt biztosít neki a minisztérium az életbenmaradásra, mint az egy héttel fiatalabb, vagy éppen 3 évvel idősebb gyermekeknek?

2.) az elmúlt 5 esztendőben Magyarországon történt szervátültetések számát, havi lebontásban, kórházanként, továbbá a Magyarországról származó, de külföldön felhasználásra került (Eurotransplant) részletes adatait is ugyanígy, a származási kórház feltüntetésével.

3.) milyen előnyben, pénzáltalányban, jutalomban, stb. részesülnek a kórházak, vagy az orvosok az általuk produkált donorok után? Kérem részletesen ismertetni a dotációs rendszert.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. július 7.

Üdvözlettel:

Labant Csaba

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

1 Melléklet

38098-2/2015/JISZOC
kizárólag elektronikus úton kézbesítve

Tisztelt Címzett!

Közérdekű adatigénylésére mellékelten megküldöm az EMMI válaszlevelét.

Üdvözlettel,

dr. Bozsics Mirtill
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Jogi Főosztály
Telefon: 795-6661
e-mail: [email address]

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Közadat (EMMI)!

Válaszaikat nem tudom elfogadni.

1.) Úgy gondolom, egy tisztességes jogállamban jogom van megtudni, hogy a 7 hetes kisfiam lélegeztetőgépét milyen alapon kapcsolták ki 24 óra elteltével! A 18/1998-as EMMI rendelet 2. sz. melléklete diszkriminálja azt az életkort, melybe gyermekem a tragikus esemény idején tartozott. Az nem válasz, hogy orvosszakmai kérdés az agyhalál megállapítása! A kérdésem az volt: miért ad az Önök által kiadott rendelet csak harmadannyi esélyt (időt) az 5 hetes-3 éves életkorú gyermekeknek a többiekkel szemben? Ha a válasz orvossszakmai kérdés, akkor is szíveskedjenek megválaszolni!

2.) Szíveskedjenek megnevezni az adatgazdát, amely részletes adatokkal tud szolgálni a szervdonorációk kapcsán, kórházakra lebontva.

3.) Nem a jogszabályra vagyok kíváncsi, hanem a konkrét juttatásokra, előnyökre, amik kisfiam kezelőorvosait abban tették érdekeltté, hogy agyhalált szenvedjen az ország legmodernebb, legfelszereltebb intenzív osztályán!

Üdvözlettel:

Labant Csaba

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

1 Melléklet

43292-2/2015/JOGIEÜ
kizárólag elektronikus úton kézbesítve

Tisztelt Címzett!

Közérdekű adatigénylésére mellékelten megküldöm az EMMI válaszát.

Üdvözlettel:

dr. Dakos Zsuzsanna
Emberi Erőforrások Minisztériuma

idézett részek megjelenítése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Labant Csaba, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.