Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Károlyi Salomon, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Eötvös Loránd Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

az első egyetemi kancellár kinevezése óta szervezett gólyatábor, balektábor, gólyahét, balekhétről
a rendezvény szervezőjének nevét,
azok nevét, akikkel az Egyetem a rendezvény szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban megállapodást vagy szerződést kötött,
a rendezvény szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban kötött megállapodás vagy szerződés másolatát,
a résztvevő gólya hallgatóknak a részvételért mekkora összeget kellett fizetniük,
a résztvevő gólya hallgatók az egyetemnek vagy más személynek fizették az összeget, ez esetben azt is hogy kinek,
azok nevét, akik a rendezvényen vendéglátói szolgáltatást nyújtottak,
a velük kötött megállapodások másolatát és azt hogy melyik a lebonyolításban, szervezésben részt vevő külső fél vagy az egyetem melyik szervezeti egysége kötötte a megállapodást,
a rendezvényen árusított italok és ételek árlistáját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. október 11.

Üdvözlettel:

Károlyi Salomon

ELTE Adat-, és Stratégiai Információkezelési Iroda,

2 Melléklet

 

  [1]cimer_szin

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Rektori Kabinet

Adat-, és Stratégiai Információkezelési Iroda

 

 

Melléklet: --------

 

 

Károlyi Salomon úr részére

Emailen:

[2][FOI #7894 email]

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Hivatkozással az Ön által megküldött közérdekű adatmegismerési igényre –
melyben számos gólyatáborok és más egyetemi hallgatói rendezvényekkel
kapcsolatos adat kiadását igényli –, az alábbiakról tájékoztatom.

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és
Működési Szabályzat I. Kötet Szervezeti és Működési Rend 6. sz.
melléklete az Eötvös Loránd Tudományegyetem Adatvédelmi, Adatbiztonsági
és Adatkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Adatvédelmi Szabályzat) 35.
§ (3)-(4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

 

„(3) Amennyiben az igény nem egyértelmű – így különösen, ha nem
tartalmazza az igény teljesítéséhez szükséges adatokat, ideértve azt is,
ha az igény részleteinek összessége alapján nem állapítható meg a
megismerni kívánt adatok köre –, az adatvédelmi felelős haladéktalanul
értesíti az igénylőt az igény pontosítása céljából. A szóbeli igényt
előterjesztőnek – amennyiben az lehetséges – az adatvédelmi felelős
azonnali segítséget nyújt a formailag megfelelő igény benyújtása,
illetve a megismerni kívánt adatok körének konkrét meghatározása
érdekében.

(4) Amennyiben az igénylő az igény pontosítására irányuló felhívásra nem
válaszol, az igényt visszavontnak kell tekinteni. Erre az igénylőt a
felhívásban figyelmeztetni kell.”

 

Fentiekre figyelemmel kérem adatigénylésének legkésőbb 2016. október
21-ig történő pontosítását az alábbiak szerint:

1.      Az Ön által igényelt adat:

„Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az első egyetemi kancellár kinevezése óta szervezett gólyatábor, balektábor, gólyahét, balekhétről a rendezvény szervezőjének nevét,”

Kérem, szíveskedjék pontosítani, az igénylés mely tábor(ok)ra vonatkozik, nem egyértelmű ugyanis, hogy az ’első’ mire vonatkozik: a kinevezett kancellárra, vagy a kinevezés utáni rendezvényre. Első esetben csak a 2015-ös, második esetben a 2016-os is beletartozna az igénylés hatókörébe.

 

2.      Az ön által igényelt adat:

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az első egyetemi kancellár kinevezése óta szervezett gólyatábor, balektábor, gólyahét, balekhétről a rendezvény szervezőjének nevét,”

 

Nem egyértelmű a ’szervezők’ kategória: a hallgatói szervezőkre, a rendezvényszervezői feladatokat ellátó cégre, vagy az ELTE részéről a szervezési folyamatban résztvevőkre vonatkozik-e?

 

3.      Az ön által igényelt adat:

„…..gólyatábor, balektábor, gólyahét, balekhétről a rendezvény
szervezőjének neve”

Az ELTE-n – sok más rendezvény mellett – gólyatáborok, orientációs
táborok, gólyahetek és orientációs hetek kerültek megrendezésre az
elmúlt két évben.

Kérem pontosan megjelölni mely rendezvényekre vonatkozik az
adatigénylés.

 

 

4.      Az ön által igényelt adat:

„azok nevét, akik a rendezvényen vendéglátói szolgáltatást nyújtottak,”

A szövegkörnyezetből nem derül ki egyértelműen, hogy az adatigénylés kire vonatkozik: a rendezvényen esetlegesen vendéglátói szolgáltatást nyújtókra, az ottani munkavállalókra, mindkettőre, vagy esetleg a vendéglátói szolgáltatást nyújtók munkavállalóira?

 

Kérjem pontosan megjelölni mire vonatkozik az adatigénylés.

 

Az Egyetem Adatvédelmi Szabályzata fent hivatkozott passzusa értelmében
felhívom továbbá az Ön figyelmét, hogy amennyiben az igény pontosítására
irányuló jelen felhívásra legkésőbb 2016. október 21-ig – nem válaszol,
az igényt visszavontnak kell tekinteni.

 

Budapest, 2016. október 18.

 

 

                                                                       
                                                                       
                                                                       
Tisztelettel:

 

 

dr. Rigó Kinga sk.

adatvédelmi felelős

 

Link: [3]File-List
Link: [4]Edit-Time-Data
Link: [5]themeData
Link: [6]colorSchemeMapping

-------- Forwarded Message --------

Subject: Közérdekű adat igénylés - Gólyatábor adatai
Date: Tue, 11 Oct 2016 15:15:13 +0000
From: Károlyi Salomon [7]<[FOI #7894 email]>
To: Közérdekű adat igénylések ELTE adatgazdánál [8]<[ELTE request email]>

 

Tisztelt Eötvös Loránd Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

az első egyetemi kancellár kinevezése óta szervezett gólyatábor, balektábor, gólyahét, balekhétről
a rendezvény szervezőjének nevét,
azok nevét, akikkel az Egyetem a rendezvény szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban megállapodást vagy szerződést kötött,
a rendezvény szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban kötött megállapodás vagy szerződés másolatát,
a résztvevő gólya hallgatóknak a részvételért mekkora összeget kellett fizetniük,
a résztvevő gólya hallgatók az egyetemnek vagy más személynek fizették az összeget, ez esetben azt is hogy kinek,
azok nevét, akik a rendezvényen vendéglátói szolgáltatást nyújtottak,
a velük kötött megállapodások másolatát és azt hogy melyik a lebonyolításban, szervezésben részt vevő külső fél vagy az egyetem melyik szervezeti egysége kötötte a megállapodást,
a rendezvényen árusított italok és ételek árlistáját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. október 11.

Üdvözlettel:

Károlyi Salomon

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[9][FOI #7894 email]

Ha a(z) Eötvös Loránd Tudományegyetem nem a(z) [10][ELTE request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[11]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[12]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

 

--
dr. Rigó Kinga
irodavezető
ELTE Rektori Kabinet
Adat- és Stratégiai Információkezelési Iroda
1056 Budapest
Ferencziek tere 6. II. emelet
Tel.: +36-1-4116700/2855
Email:
[13][email address]
[14][email address]

References

Visible links
2. mailto:[FOI #7894 email]
3. file:///C:%5CUsers%5Crigok%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml
4. file:///C:%5CUsers%5Crigok%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_editdata.mso
5. file:///C:%5CUsers%5Crigok%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx
6. file:///C:%5CUsers%5Crigok%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml
7. mailto:[FOI #7894 email]
8. mailto:[ELTE request email]
9. mailto:[FOI #7894 email]
10. mailto:[ELTE request email]
11. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
12. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
13. mailto:[email address]
14. mailto:[email address]

idézett részek elrejtése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Károlyi Salomon, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.