Generál Média Kft. szerződések

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

- Hódmezővásárhely önkormányzata és/vagy háttérintézményei által a Generál Média Kft.-vel 2006 óta kötött valamennyi szerződést, és a szerződésekhez kapcsolódó számlákat, teljesítési igazolásokat

- Hódmezővásárhely önkormányzata és a Generál Média Kft. közötti 2007-es "barterszerződéshez" kapcsolódó összes dokumentumot, közte Lázár János előterjesztését, amely arról szólt, hogy szerződjenek a céggel, illetve annak a közgyűlésnek a jegyzőkönyvét, ahol a döntés megszületett.
(Lázár János 2007-ben azt nyilatkozta az Indexnek: vállalja a közgyűlési döntést, amelynek ő volt az előterjesztője)

- A cég az önkormányzat felé azt vállalta, hogy egy ingatlanért cserébe 600 ezer bannert ad. Ehhez kapcsolódóan szeretnék kérni egy listát arról, hogy ezek a bannerek mikor jelentek meg, hol, és, hogy végül összesen hány banner jelent meg.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. május 24.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett