Fogyasztók rendelkezésére a szolgáltatott víz minőségéről.

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
A 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről
és az ellenőrzés rendjéről a Törvény alapján meghatározott módon Bánhorváti településen hol érhetőek el az alábbi adatok 9. § (1)84 A szolgáltatott ivóvíz minőségére vonatkozó adatok nyilvánosak. Az üzemeltető és a települési önkormányzat a helyben szokásos és leghatékonyabb módon köteles biztosítani, hogy megfelelő és rendszeres információ álljon a fogyasztók rendelkezésére a szolgáltatott víz minőségéről.
Ha igen elérhetőek legyenek szívesek megküldeni részemre !

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

(__ IGÉNYELT ADATOK MEGJELÖLÉSE __)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. június 5.

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

Tisztelt Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Közérdekű adatok

Ezen az oldalon a Bánhorváti Község Önkormányzatának működésére vonatkozó közérdekű adatokat találja. Ennek közzétételekor a tartalom és a forma tekintetében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt vettük figyelembe.

Adatvédelmi felelős: Dr. Szécsi Ottó

Elérhetősége: telefon: 48/500-211

e-mail: [email address]

Kérem adatigényemet megválaszolni .

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

Tisztelt Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Mi oknál fogva késik az adatigényem ?? Kérem adatigényem teljesítését törvényi előírásoknak megfelelően !

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

Bánhorváti Községi Önkormányzat, Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Deák Ferenc Úr!

Mellékelten megküldöm az ÉRV Zrt. által kiállított vizsgálati
jegyzőkönyvet, mely a Bánhorváti, Szabadság út 146. szám alatt vett
vízminta alapján került kiállításra. Az Önkormányzat víznek minőségére
vonatkozóan más adattal nem rendelkezik.
Kérem tájékoztatásom tudomásul vételét.

Tisztelettel:
Dr. Szécsi Ottó
jegyző
 

--------------------------------------------------------------------------

Bizalmas információ: A jelen e-mailben foglalt információ személyre szóló
és bizalmas, amelyet kizárólag a címzett használhat fel. A címzetten
kívül, akinek esetlegesen ezen e-mail a birtokába jut, tartalmát nem
használhatja fel, nem változtathatja meg, nem másolhatja le, illetve
semmilyen egyéb módon nem rendelkezhet vele. Amennyiben nem Ön a címzettje
ennek az üzenetnek, kérjük, azonnal értesítse a feladót és szíveskedjen
rendszeréből az üzenetet valamint az ahhoz csatolt dokumentumokat törölni.

Confidentiality Note: This email is intended only for the person(s) or
entity(ies) to which it is addressed and may contain information that is
privileged, confidential or otherwise protected from disclosure. Any
review, retransmission or other use of, or taking of any action in
reliance upon this information by anyone other than the intended
recipient(s) is prohibited. If you have received this e-mail in error,
please notify the sender immediately and destroy the entire message.
2016. június 5. 17:42 Deák Ferenc írta,
<[1][FOI #6936 email]>:

Tisztelt Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
A 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről
és az ellenőrzés rendjéről  a Törvény alapján meghatározott módon
Bánhorváti településen hol érhetőek el az alábbi adatok 9. § (1)84 A
szolgáltatott ivóvíz minőségére vonatkozó adatok nyilvánosak. Az
üzemeltető és a települési önkormányzat a helyben szokásos és
leghatékonyabb módon köteles biztosítani, hogy megfelelő és rendszeres
információ álljon a fogyasztók rendelkezésére a szolgáltatott víz
minőségéről.
Ha igen elérhetőek legyenek szívesek megküldeni részemre !

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

(__ IGÉNYELT ADATOK MEGJELÖLÉSE __)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a [2]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse
fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. június  5.

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték
el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó
visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[3][FOI #6936 email]

Ha a(z) Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem a(z)
[4][Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra ([7]kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök
közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[FOI #6936 email]
2. http://kimittud.atlatszo.hu/
3. mailto:[email address]
4. mailto:[Bánhorváti Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
7. http://kimittud.atlatszo.hu/

idézett részek elrejtése

Tisztelt Bánhorváti Községi Önkormányzat!
Én e törvény alapján kértem a tájékoztatást
201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről

A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. §-a (7) bekezdésének k) pontjában kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény 4. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra - a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya

Tájékoztatás és jelentés

9. § (1)86 A szolgáltatott ivóvíz minőségére vonatkozó adatok nyilvánosak. Az üzemeltető és a települési önkormányzat a helyben szokásos és leghatékonyabb módon köteles biztosítani, hogy megfelelő és rendszeres információ álljon a fogyasztók rendelkezésére a szolgáltatott víz minőségéről .
Én nem az Önkormányzat vízének minőségére kértem adatigényemet ..
Hanem a törvényben meghatározottak alapján !
Üdvözlettel:

Deák Ferenc