Tisztelt Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a férőhely-bővítési program során kötött kivitelezői szerződéseket.
Részletek:
A BVOP honlapján szerepel, hogy: "Állampusztán, Pálhalmán, Sopronkőhidán és Szegeden 110, Tökölön 220, Baracskán, Veszprémben 330, Kiskunhalason, Tiszalökön 440, Miskolcon 550 fő fogvatartott befogadására alkalmasak azok az új intézeti épületszárnyak, melyeket 2020. július 13-án a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben adott át Varga Judit igazságügyi miniszter." A felsorolt létesítmények kivitelezésére kötött szerződésekre vonatkozik a kérelmem: mely cégek, milyen határidővel és milyen összegért vállalták a munkálatokat. Amennyiben ezek feltöltésre kerültek korábban elektronikusan, legyenek kedvesek a linkeket megküldeni számomra.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 18.

Üdvözlettel:

Katus Eszter
Átlátszó.hu

Bmsk Info, Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Katus Eszter,

Közérdekű adatigénylésére Társaságunk által összeállított választ csatoltan megküldjük.

BMSK Zrt.

-----Original Message-----
From: Katus Eszter <[FOI #17501 email]>
Sent: Thursday, March 18, 2021 6:00 PM
To: Bmsk Info <[BMSK request email]>
Subject: Közérdekű adatigénylés - Férőhely-bővítési program - Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Tisztelt Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a férőhely-bővítési program során kötött kivitelezői szerződéseket.
Részletek:
A BVOP honlapján szerepel, hogy: "Állampusztán, Pálhalmán, Sopronkőhidán és Szegeden 110, Tökölön 220, Baracskán, Veszprémben 330, Kiskunhalason, Tiszalökön 440, Miskolcon 550 fő fogvatartott befogadására alkalmasak azok az új intézeti épületszárnyak, melyeket 2020. július 13-án a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben adott át Varga Judit igazságügyi miniszter." A felsorolt létesítmények kivitelezésére kötött szerződésekre vonatkozik a kérelmem: mely cégek, milyen határidővel és milyen összegért vállalták a munkálatokat. Amennyiben ezek feltöltésre kerültek korábban elektronikusan, legyenek kedvesek a linkeket megküldeni számomra.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. március 18.

Üdvözlettel:

Katus Eszter
Átlátszó.hu

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #17501 email]

Ha a(z) Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. nem a(z) [BMSK request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

Ez az e-mail üzenet, a fenti címzetteknek szánt, üzleti titoktartás alá eső bizalmas információkat tartalmaz. Téves kézbesítés esetén kérjük, értesítsen a fent megjelölt telefon, fax számokon, vagy e-mail címen. A tévesen kézbesített e-mail üzenet visszaküldéséről címünkre, majd ezek törléséről, kérjük azonnal intézkedni szíveskedjen.

idézett részek elrejtése