Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Miután szeptember 30-i emailes megkeresésemre nem érkezett választ, ezúton kérem, hogy szíveskedjenek elektronikus másolatban megküldeni részemre a következő információkat.

2020. júniusában az új épületszárnyak átadásakor Veszprémben elhangzott: tíz büntetés-végrehajtási intézet 2750 új férőhellyel bővült, és ezzel a börtönök túltelítettsége megszűnt.
Az új szárnyak:
- Állampusztán, Pálhalmán, Sopronkőhidán és Szegeden 110,
- Tökölön 220,
- Baracskán, Veszprémben 330,
- Kiskunhalason, Tiszalökön 440,
- Miskolcon pedig 550 fő fogvatartott befogadására alkalmasak.
A fogvatartottak elhelyezésére szolgáló alapterület összesen 25 950 m²-rel bővült.
Egy képviselői beszámoló szerint ugyanez elhangzott a honvédelmi és rendészeti bizottság éves meghallgatásán is, azaz, hogy az elkészült konténer-börtönöknek köszönhetően sikerült elég új férőhelyet kialakítani, és ezzel lezárult a börtönzsúfoltság felszámolására indított program.

Érdeklődnénk:
- pontosan mikor és mely törvényben/kormányhatározatban határoztak arról, hogy a magyarországi börtönök férőhelyeit bővíteni fogják? Mi volt a határozat pontos szövege?
- 2017-ben döntés született arról, hogy 2018 nyaráig nyolc új, az európai normáknak megfelelő, korszerű börtön épül: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunmadarason ezer, Békésen, Hevesen, Komádiban, Ózdon, Kemecsén, Csengerben és Komlón pedig ötszáz-ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön építését tervezték. Miért vetették el (végleg?) ezeket a helyszíneket?
- Ezek a beruházások összesen 4500 új férőhelyet jelentettek volna, míg most ennek csak a fele készült el. Mi ennek az oka?
- Milyen adatok alapján jutottak arra a következtetésre, hogy fele annyi új férőhellyel is megszűntnek lehet nyilvánítani a szúfoltságot?
- Az 1125/2016. (III. 10.) Korm. határozat szerint: 2016. évben 1243,1 millió forint, 2017. évben 30 390,6 millió forint, 2018. évben 51 348,9 millió forint, 2019. évben 19 921,4 millió forint állt rendelkezésre a Belügyminisztérium részére "büntetés-végrehajtási intézetek férőhely-bővítéséhez szükséges források címén". Pontosan mire fordították ezeket az összegeket? Szükség volt további összegre a zsúfoltság megszüntetésére? Ha igen, mennyi és milyen forrásból lett biztosítva?
- Az új börtönök építésével érintett településeknek (ld. Ózd, Komló stb.) fejenként több száz új munkahelyet ígértek, erőteljes toborzás folyt. Hányan jelentkeztek és hányan nyertek felvételt a képzésekre, ezekből mennyi szerelt le és mennyi dolgozik jelenleg a bv intézetekben?
- Mekkora összeget fordítottak a toborzásra?
- Mi lesz az új börtönök helyéül kijelölt és az államnak átadott területek sorsa? Visszakapják az önkormányzatok? Ha nem, mihez kezd velük az állam?
- A tervezett új börtönök megépülnek valahol/valamikor, vagy tényleg lezártnak tekintik a férőhely bővítési programot?
- Jelenleg hány százalékos most a bv intézetek kihasználtsága?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. október 20.

Üdvözlettel:

Katus Eszter
Átlátszó.hu

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

 

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

 

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

 

 

BM Ügyfélszolgálat

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM request email]
mailto:[BM request email]

idézett részek elrejtése

Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály (BM), Belügyminisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Címzett!

 

Mellékelten megküldöm Belügyminisztérium válaszát a 2020. október 20-án
iktatott közérdekű adat megismerésére vonatkozó igényére.

 

Üdvözlettel:

BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály

1051.Bp. József A. u. 2-4. IV/463.

BM: 13-296

Város: 441-1254

E-mail cím: [email address]

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése