Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

1. Szíveskedjenek tájékoztatást nyújtani, hogy ki, illetve mely államigazgatási szerv jogosult, illetve köteles ellenőrizni, hogy a helyi önkormányzatok esélyegyenlőségi programjában foglalt célkitűzések, tervezett beavatkozások, intézkedések határidőben végrehajtásra kerültek-e.

2. Kérem szíves tájékoztatásukat arról is, hogy az esélyegyenlőségi programok végrehajtásának ellenőrzésére kérelem alapján/éves munkaterv alapján/vagy átfogóan, minden önkormányzatot illetően kerül-e majd sor, milyen időközönként, milyen eljárási szabályok alapján?

3. Az esélyegyenlőségi programban foglaltakat végre nem hajtó önkormányzatokkal szemben milyen jogkövetkezmények kiszabására lesz lehetőség?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. július 17.

Üdvözlettel:
dr. Kegye Adél

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Közérdekű adatok megismerése iránti kérelmemre nem érkezett válasz. Kérem, hogy haladéktalanul szíveskedjenek válaszukat megküldeni.

Üdvözlettel:

Kegye Adél
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány képviseletében.

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

1 Melléklet

Tisztelt Kegye Adél!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján megküldött közérdekű adatigénylésére hivatkozással csatoltan megküldöm az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszlevelét.

Üdvözlettel:

dr. Zselinszky Eszter adatvédelmi felelős

idézett részek megjelenítése