Tisztelt Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a 2012-es és a 2013-as évben mekkora összeg folyt be az Erzsébet utalványokból,
valamint, hogy az így befolyt összeget mire fordították részletesen: mennyi jutott a táborozásra, reklámozásra, munkabérre, jutalmakra, egyéb kiadásokra.

A mai sajtótéjékozattón Kurucz Éva kormányszóvivő közölte, hogy "2010 óta az étkezési utalványokból befolyt összeg kizárólag szociális célokra fordítható, ez képezi az Erzsébet-program pénzügyi alapját."

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke pedig azt közölte, hogy "az Erzsébet-utalványt több mint 2 millió felhasználó veszi igénybe országszerte, több mint 50 ezer elfogadóhelyen, az ebből befolyt összeg jelenti az Erzsébet-táborok anyagi forrását."
http://www.kormany.hu/hu/hirek/elo-kozve...

Ebből az következik, hogy az Erzsébet utalványból befolyó összeg csak táboroztatásra fordítható, de nem tudjuk, hogy ez valóban így történt-e, és hogy ez mekkora összeget jelent, nem tudjuk, hogy valóban az Erzsébet-program Európa-szerte az egyik legsikeresebb kezdeményezés.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. július 3.

Üdvözlettel:

Ferencz Gábor

Tisztelt Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány!

A jogszabály értelmében a válaszadás határideje 2014. július 18-án lejárt. Legyenek szívesek a közérdekű adatigénylést megválaszolni.

Üdvözlettel:
Ferencz Gábor

MNÜA Kapcsolat,

Tisztelt Ferencz Gábor!

Engedje meg, hogy lenti levelével kapcsolatban tájékoztassuk, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz ezt megelőzően nem érkezett Öntől megkeresés. Kérjük, küldje el ismét adatigénylését.

Üdvözlettel:

Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány

-----Original Message-----
From: Ferencz Gábor [mailto:[FOI #2774 email]]
Sent: Saturday, July 19, 2014 4:50 PM
To: MNÜA Kapcsolat
Subject: Re: Közérdekűadat igénylés - Erzsébet-táborok anyagi forrása

Tisztelt Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány!

A jogszabály értelmében a válaszadás határideje 2014. július 18-án
lejárt. Legyenek szívesek a közérdekű adatigénylést megválaszolni.

Üdvözlettel:
Ferencz Gábor



-------------------------------------------------------------------
Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #2774 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató
hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Ismét elküldtük a kérést a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány címre.

MNÜA Kapcsolat,

Tisztelt Ferencz Gábor!

 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (a továbbiakban: MNÜA) képviseletében
az MNÜA részére 2014. július 21. napján eljuttatott közérdekű
adatigénylésére, melyben az Erzsébet-utalványok 2012. és 2013. évi
forgalmára, illetőleg az Erzsébet-utalványok bevételéből finanszírozott
szociális táboroztatás és egyéb ráfordítások költségeire vonatkozó adatok
rendelkezésre bocsátását igényli, az alábbi tájékoztatást nyújtom. 

 

Mint köztudomású, az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény
(Ept.) 3. § szerint: „az Erzsébet-program végrehajtása érdekében az MNÜA
közfeladatként

a) szociális célú üdültetéshez,

b) szociális célú étkeztetéshez,

c) ifjúsági és gyermekvédelmi programokban való részvételhez,

d) külön törvény szerinti szociális és gyermekvédelmi támogatások
Erzsébet-utalványban történő folyósításához,

e) az a)–d) pontban foglaltakkal összefüggő egyéb szociális célú feladatok
ellátásához kapcsolódó szervezési és lebonyolítási teendőket láthat el.”

 

Az MNÜA, amely az Erzsébet-utalvány kibocsátója, az Ept. alapján
közfeladatot ellátó szerv, azonban - mint az Ön előtt is ismert - az MNÜA
nem végez utalványforgalmazással kapcsolatos tevékenységet.

Az utalványforgalmazás az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. tevékenységi
körébe tartozik, mely társaság pénzügyi adatai, mérlege, mint nyilvánosan
hozzáférhető adatok,  leadásra kerültek  a Fővárosi Törvényszék
Cégbíróságán, megtekinthetők a Céginformációs Szolgálat honlapján.

 

Az MNÜA-ra vonatkozó adatigénylésével kapcsolatban felhívom figyelmét,
hogy az MNÜA, mint civil szervezet, az egyesülési jogról, a közhasznú
jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és  támogatásáról
szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján beszámolóját és közhasznúsági
mellékletét köteles letétbe helyezni és közzétenni. Az MNÜA ezen
kötelezettségének eleget tett. Az igényelt 2012. évi beszámoló – mely
tartalmazza az Alapítvány bevételeit, illetve a ráfordításokat –
elektronikus formában elérhető az Országos Bírósági Hivatal honlapján, a
2013. évi beszámoló a Hivatal részéről még nem került digitalizálásra, de
személyesen megtekinthető, illetve arról másolat készíthető.  

 

Budapest, 2014. július 29.

 

 

Üdvözlettel,

Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány

 

 

 

 

 

-----Original Message-----
From: Ferencz Gábor [mailto:[FOI #2774 email]]
Sent: Monday, July 21, 2014 11:52 AM
To: MNÜA Kapcsolat
Subject: Közérdekűadat igénylés - Erzsébet-táborok anyagi forrása

 

     Tisztelt Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány!

    

     Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

     szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)

     bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

    

     Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre,

     hogy a 2012-es és a 2013-as évben mekkora összeg folyt be az

     Erzsébet utalványokból,

     valamint, hogy az így befolyt összeget mire fordították

     részletesen: mennyi jutott a táborozásra, reklámozásra, munkabérre,

     jutalmakra, egyéb kiadásokra.

    

     A mai sajtótéjékozattón Kurucz Éva kormányszóvivő közölte, hogy

     "2010 óta az étkezési utalványokból befolyt összeg kizárólag

     szociális célokra fordítható, ez képezi az Erzsébet-program

     pénzügyi alapját."

    

     Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának

     elnöke pedig azt közölte, hogy "az Erzsébet-utalványt több mint 2

     millió felhasználó veszi igénybe országszerte, több mint 50 ezer

     elfogadóhelyen, az ebből befolyt összeg jelenti az Erzsébet-táborok

     anyagi forrását."

    
[1]http://www.kormany.hu/hu/hirek/elo-kozve...

    

     Ebből az következik, hogy az Erzsébet utalványból befolyó összeg

     csak táboroztatásra fordítható, de nem tudjuk, hogy ez valóban így

     történt-e, és hogy ez mekkora összeget jelent, nem tudjuk, hogy

     valóban az Erzsébet-program Európa-szerte az egyik legsikeresebb

     kezdeményezés.

    

     Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és

     az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre

     a feladó e-mail címére megküldeni.

     Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben

     megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu

     weboldalon töltse fel.

    

     Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a

     szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.

     Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,

     amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés

     megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a

     tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként

     tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

    

     Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy

     részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése

     alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt

     küldje meg számomra.

    

     Segítő együttműködését előre is köszönöm.

    

     Kelt: 2014. július 3.

    

     Üdvözlettel:

    

     Ferencz Gábor

    

     -------------------------------------------------------------------

    

     Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül

     küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen

     kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

     [2][FOI #2774 email]

    

     Ha a(z) Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány nem a(z)

     [3][MNÜA request email] címen fogadja a részére benyújtott

     Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

     [4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

    

     Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a

     KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás

     segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

     [5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

    

     Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak

     találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy

     helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató

     hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

    

     

     -------------------------------------------------------------------

 

References

Visible links
1. http://www.kormany.hu/hu/hirek/elo-kozve...
2. mailto:[FOI #2774 email]
3. mailto:[MNÜA request email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése