Tisztelt Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Az ENAR Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer 2015.03.30-i állapot szerint hány darab szarvasmarha van nyilvántartva, fajtánként lebontva.

Kérem, hogy a kért adatokat 2012, 2013, valamint 2014 vonatkoztatásában is megküldeni szíveskedjenek.

Továbbá

Kérem, hogy tájékoztassanak, hogy az ENAR rendszer üzemeltetésével kapcsolatban az elmúlt négy évben hány esetben történt reklamáció?
Például: állatállomány eltűnése a rendszerből, annak ellenére, hogy a tulajdonos nem adta el, nem vágott le egyetlen egy szarvasmarhát sem.

Kik férhetnek hozzá a rendszerhez, kik azok a személyek akik állatállományokat tudnak átmozgatni az állattartók között?

Az ENAR rendszer logolja-e beavatkozásokat ki miért és mit módosított az állatállomány esetében? Ezeket a log file-okat hány évig őrzik meg?

Hogyan történik a reklamációk kivizsgálása, és milyen következményekkel jár az esetleges visszaélések felderítése?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. március 30.

Üdvözlettel:

Móricz Csaba

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Móricz Csaba Úr!

Tájékoztatjuk, hogy az Állattenyésztési Igazgatóságunktól kapott információk alapján - tekintettel az adatok mennyiségére - a válaszadás május elején várható.

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

-----Original Message-----
From: Móricz Csaba [mailto:]
Sent: Monday, March 30, 2015 10:39 AM
To: NÉBIH Ügyfélszolgálat
Subject: 779_Móricz Csaba_Közérdekű adat igénylés - ENAR Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer

-------------------------------------------------------------------

This is an FOI request done via the KiMitTud website. This footer has been overriden by the sample Alaveteli theme.

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #4320 email]

Is [Nébih request email] the wrong address for Közérdekű adat requests to Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal? If so, please contact us using this form:
http://kimittud.atlatszo.hu/change_reque...

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

idézett részek elrejtése

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Móricz Csaba Úr!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állattenyésztési Igazgatóságunk válaszát.

A NÉBIH ügyfélszolgálatára küldött adatkérő levelével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az elmúlt négy év tekintetében a szarvasmarhák számának fajtánként adott dátumra történő leszűrése meglehetősen nagyszámú adatot érint, így az adatszolgáltatás határidejét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotörvény) 29. § (2) bekezdés alapján 15 nappal meghosszabbítom.

További kérdéseire tájékoztatom, hogy a rendszerhez külön jogosultság igénylés alapján meghatározott adatkörben hatósági személyek, valamint a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről,valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet 22. §-a szerinti szervezetek számára adható hozzáférés. Adatbevitel, vagy módosítás a rendszerben kizárólag az arra szolgáló, egyedi sorszámmal ellátott bizonylat alapján történhet, mely során a bizonylatot rögzítő személy és a rögzítés időpontja is naplózásra kerül, a bizonylat pedig irattározásra kerül. Szarvasmarha esetében az állatok átkötése az eredeti marhalevél megfelelő részének (alsó- ill. felső) beküldésével lehetséges.

A fentiek szerint a rendszerben a tartó tudtán kívüli, jogosulatlan állatmozgás átvezetése csak a bizonylatok hamisításával lehetséges. Ebben az esetben a NÉBIH a bejelentés alapján az esetet kivizsgálja, és szükség szerint illetékességből eljárás lefolytatására továbbítja a Rendőrség, illetve az Ügyészség felé.

Kérem válaszom elfogadását.

From: Móricz Csaba [mailto:[FOI #4320 email]]

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!
Kérném az eredeti adatigénylésben feltett további kérdések megválaszolását is.

"Kérem, hogy tájékoztassanak, hogy az ENAR rendszer üzemeltetésével
kapcsolatban az elmúlt négy évben hány esetben történt reklamáció?
Például: állatállomány eltűnése a rendszerből, annak ellenére, hogy
a tulajdonos nem adta el, nem vágott le egyetlen egy szarvasmarhát sem."

Üdvözlettel:

Móricz Csaba

Marlok Péter, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Móricz Csaba Úr!

Fenti tárgyban közérdekű adatkérést intézett Hivatalunkhoz. Április 15-én
a NÉBIH Ügyfélszolgálatán keresztül megküldött válaszunkban jeleztük, hogy
a nagyszámú adat leválogatása miatt a konkrét adatokat csak későbbi
időpontban tudjuk megadni.

Tájékoztatom, hogy a központi adatbázisunkban az adatleválogatás
elkészült, melyet mellékelten csatoltam. A táblázatban a megadott
időpontban élőkén nyilvántartott egyedek számát adtuk meg fajtánként.

Kérem a fentiek szíves tudomásul vételét.

Üdvözlettel

Németh Csaba

állattenyésztési igazgató

nevében és megbízásából

Marlok Péter

osztályvezető

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Állattenyésztési Igazgatóság

Tenyésztésszervezési és Teljesítményvizsgálati Osztály

Cím: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 24.

Tel.: 1/336-9391; 06-30/311-4787

E‐mail: [1][email address]

Web: [2]www.nebih.gov.hu

Web2: [3]www.facebook.com/nebih.hu

[4]cid:[email protected]

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. http://www.nebih.gov.hu/
3. http://www.facebook.com/nebih.hu

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Móricz Csaba Úr!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állattenyésztési Igazgatóságunk kiegészítő válaszát.

A 2015. március 30-án beérkezett közérdekű adatigénylésének arra vonatkozó kérdésével kapcsolatban, mely szerint „az ENAR rendszer üzemeltetésével kapcsolatban az elmúlt négy évben hány esetben történt reklamáció. Például: állatállomány eltűnése a rendszerből, annak ellenére, hogy a tulajdonos nem adta el, nem vágott le egyetlen egy szarvasmarhát sem.”, az alábbi kiegészítéseket tesszük:

Tájékoztatjuk, hogy az elmúlt négy évben egy reklamáció érkezett az ENAR rendszer üzemeltetésével kapcsolatban. Az Ön által példaként említett eset, miszerint állatállomány eltűnhet a rendszerből, nem lehetséges, mivel a szakrendszerbe csak a NÉBIH-hez beérkezett, érkeztetett bizonylatokon vagy webes ügyintézés keretén belül kerülhetnek be adatok.

Az ENAR rendszerbe történt adatbevitelt a rendszer "logolja", minden bizonylat kétszeresen kerül rögzítésre, azután feldolgozásra. Ezen tevékenységek bármikor elektronikusan lekereshetők, az események törlésre nem kerülnek.

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

-----Original Message-----
From: NÉBIH Ügyfélszolgálat
Sent: Wednesday, April 15, 2015 2:23 PM
To: 'Móricz Csaba'
Subject: RE: 779_Móricz Csaba_Közérdekű adat igénylés - ENAR Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer