Ellenőrzésekre, bejelentésekre valamint bírságokra vonatkozó statisztika 2006-2011

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

2006-2011 közötti időszakban, éves bontásban és amennyiben elérhető országos összesítésben

1, összesen hány ellenőrzést/vizsgálatot végeztek a felügyelőségek,
2, az ellenőrzések során hány esetben állapítottak meg szabálytalanságot,
3, a megállapított szabálytalanságok során hány esetben került sor bírság kiszabására (különösen közigazgatási eljárásban kiszabott fogyasztóvédelmi bírságra) és mekkora összegben,
4, összesen hány fogyasztói kérelemre és bejelentésre került sor a kért időszakban, illetve amennyiben rendelkeznek statisztikával ezek közül hány esetben került sor tényleges vizsgálatra, mennyi esetben volt elég pusztán a fogyasztó tájékoztatása, illetve mennyi került elutasításra.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. február 6.

Üdvözlettel:

Paragi Gábor

Ádám Anett, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

1 Melléklet

Tisztelt Paragi Gábor!

 

Mellékelten megküldöm a közérdekű adat igényléssel kapcsolatos
adatszolgáltatásunkat.

 

Üdvözlettel: Ádám Anett – személyügyi referens

 

__________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 7951
(20130130)

idézett részek megjelenítése