Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Varga Sándor, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Nagykőrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, tisztelt Jegyző Asszony!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a 2023-ban lefolytatott, NK/6099-3/2023 ügyiratszamú, bejelentésemre indult (Nagykőrös 11701 hrsz zajkibocsátási ügy) eljárás kapcsán keletkezett összes dokumentumot, beleértve az ügyben felkért igazságügyi szakértő által készített mérési jegyzőkönyvet, annak teljes eredményét és a szakértő minden, az üggyel kapcsolatos és kifogásolt észrevételéről keletkezett dokumentumot is, mert az is a teljes eljárás része volt.
Mivel érintettként jogom van a keletkezett összes irat megismerésére, annak megtagadása a felettes szerv felkeresését vonja maga után.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. július 20.

Üdvözlettel:

Varga Sándor

Lencse Zsolt,

1 Melléklet

Tisztelt Varga Sándor úr,

 

Csatolva küldöm a Nagykőrös Város Jegyzőjének tájékoztató levelét a
megkeresésével kapcsolatban, melyet postai úton is megküldünk az Ön
részére.

 

Tisztelettel:

Dr. Ecsedi-Ország Viktória

Nagykőrös Város Jegyzője

nevében és megbízásából:

 

Lencse Zsolt

műszaki ügyintéző

Nagykőrösi Polgármesteri Hivatal

Tárgy : ismételt közérdekű adatigénylés

Tisztelt Lencse Zsolt, tisztelt Jegyző Asszony,

A közérdekű adatigénylésemre ismételten olyan választ kaptam, aminek még véletlenül sincs köze a kérdésemhez, kérésemhez.
2023.07.08-án zajt mért a Jegyző Asszony által félkért igazságügyi szakértő, de nem is jókor és nem is jó helyszínen. Furcsa módon a mérés napján nem volt nagy hangerejű motorozás, pedig azon a napon kívül mindig volt és van is.. A szakértő szakvéleménye és az ehhez kapcsolódó NK/6099-3/2023 ügyiratszámú eljárás összes adata közérdekű, jogom van abba betekinteni, ahogy a szakértő által készített teljes mérési jegyzőkönyvbe is. Vagy van esetleg valami olyasmi benne, amit a szakértő sem tűrt el, ahogy tudomásom van róla? Mert ez is felmerült. Vagy miért kaptam teljesen irreleváns választ?
Kérem tehát tisztelettel, hogy a NK/6099-3/2023 ügyiratszámon nyilvántartott eljárás összes dokumentumát szíveskedjen részemre elektronikus úton megküldeni a szakértői véleménnyel együtt!
He ismételten arra hivatkozik, hogy nem jegyzői hatáskör, akkor miért rendelte el az eljárást? És ha már az eljárás lezárult, annak bizony nyoma is van.
Amennyiben ismét kitérő választ kapok, a NAIH illetékeséhez és a Pest Vármegyei Felügyeleti Szervhez fordulok közadat visszatartása miatt.

Üdvözlettel:

Varga Sándor

Nagykőrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tájékoztatom, hogy a Nagykőrösi Polgármesteri Hivatalban 2025. augusztus 4. napjától 2025. augusztus 15. napjáig igazgatási szünet került elrendelésre, amely okán a hivatal zárva tart.
A Nagykőrösi Polgármesteri Hivatalban az első munkanap 2025. augusztus 18. napja. Az ügyfélfogadás a korábban elrendeltek szerint kerül megtartásra.

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Varga Sándor, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.