Tisztelt Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbiakat.

1.)
Intézményük minden, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló dokumentummal kapcsolatban folytatott kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

2.)
Intézményük minden, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

3.)
Intézményük minden egyéb, 2015. január elsejét követően íródott kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének azon példányainak elektronikus másolatát, amelyekben szerepel az "elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

4.)
Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő ülések, megbeszélések és egyeztetések alkalmával készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

5.)
Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő pontjainak előkészítése és kidolgozása során készített vagy felhasznált munka- vagy háttéranyagok elektronikus másolatát.

6.)
Az intézményük birtokában lévő, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló dokumentumot készítő munkacsoport ülésein, megbeszélésein és egyeztetésein készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

7.)
Az intézményük birtokában lévő minden egyéb, 2015. január elseje után keletkezett dokumentum elektronikus másolatát, amelyben szerepel az "elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. december 17.

Üdvözlettel:

Pifkó Krisztián

1 Melléklet

Tisztelt Pifkó Krisztián!

 

Hivatkozással a 2015. december 17. napján kelt, elektromos cigarettával
kapcsolatos intézményi dokumentumokra vonatkozó adatkérésével
kapcsolatosan a következőkről tájékoztatom:

 

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet
(GYEMSZI) 2015. március 1. napjával szervezeti átalakuláson ment
keresztül, melynek következtében több szervezeti egység, köztük az
Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) is kivált az intézetből. A GYEMSZI
jogutódja 2015. március 1-től az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK)
lett. Az OGYI ugyanezen időponttól Országos Gyógyszerészeti és
Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) néven folytatja tevékenységét.

 

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a fenti okok miatt a kért adatoknak
nincs a birtokában.

Javasoljuk, hogy közérdekű adatigénylése tekintetében az Országos
Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI) vegye fel a
kapcsolatot.

 

Az adatigénylésével kapcsolatos döntésünkkel szemben jogorvoslattal élhet
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felé (NAIH: 1125,
Szilágyi Erzsébet fasor 22C.)

 

Dr. Sebestyén Kálmán adatvédelmi felelős megbízásából

Tisztelettel:

 

Lieb Tímea
egészségügyi ügyvitelszervező
Informatikai Igazgatóság
[1]cid:~parts/image0.Gif
H-1125 Budapest, Diós árok 3.
+36 1 356 1522
+36 30 635 6483
[2][email address]
[3]www.aeek.hu

 

 

 

-----Original Message-----
From: Pifkó Krisztián [[4]mailto:[FOI #5775 email]]
Sent: Thursday, December 17, 2015 9:41 AM
To: ÁEEK <[5][email address]>
Subject: Közérdekű adat igénylés - Elektromos cigarettával kapcsolatos
intézményi dokumentumok

 

Tisztelt Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési
Intézet!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az
alábbiakat.

 

1.)

Intézményük minden, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló
elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló
dokumentummal kapcsolatban folytatott kimenő és bejövő, elektronikus és
papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

 

2.)

Intézményük minden, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú,
az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények
módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő kimenő
és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus
másolatát.

 

3.)

Intézményük minden egyéb, 2015. január elsejét követően íródott kimenő és
bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének azon példányainak
elektronikus másolatát, amelyekben szerepel az "elektromos cigaretta",
vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a
"dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a
"leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges
nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való
tekintet nélkül.

 

4.)

Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott
T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú
törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét
érintő ülések, megbeszélések és egyeztetések alkalmával készült
jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során
történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

 

5.)

Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott
T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú
törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét
érintő pontjainak előkészítése és kidolgozása során készített vagy
felhasznált munka- vagy háttéranyagok elektronikus másolatát.

 

6.)

Az intézményük birtokában lévő, az "Az elektronikus cigaretták és a
dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok"
című összefoglaló dokumentumot készítő munkacsoport ülésein,
megbeszélésein és egyeztetésein készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy
bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas
dokumentumok elektronikus másolatát.

 

7.)

Az intézményük birtokában lévő minden egyéb, 2015. január elseje után
keletkezett dokumentum elektronikus másolatát, amelyben szerepel az
"elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az
"e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a
"nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek
bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és
nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2015. december 17.

 

Üdvözlettel:

 

Pifkó Krisztián

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[6][FOI #5775 email]

 

Ha a(z) Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési
Intézet nem a(z) [7][GYEMSZI request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[9]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]
3. file:///tmp/www.aeek.hu
4. mailto:[FOI #5775 email]
5. mailto:[email address]
6. mailto:[FOI #5775 email]
7. mailto:[GYEMSZI request email]
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
9. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Tisztelt Lieb Tímea!

Köszönöm szépen az infomációt, közérdekű adatigénylésemmel az OGYEI-hez fordulok!

Kellemes Ünnepeket!

Üdvözlettel:

Pifkó Krisztián

Tisztelt Levélíró!

Január 4-ig szabadságomat töltöm, leveleimet korlátozottan olvasom.
Sürgős esetben kérem, hívjon telefonon/írjon SMS-t, vagy forduljon Szabó
Dóra kolléganőmhöz a [email address] email címen.

Köszönettel:
Lieb Tímea

+36306356483

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése