Tisztelt Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbiakat.

1.)
Intézményük minden, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló dokumentummal kapcsolatban folytatott kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

2.)
Intézményük minden, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

3.)
Intézményük minden egyéb, 2015. január elsejét követően íródott kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének azon példányainak elektronikus másolatát, amelyekben szerepel az "elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

4.)
Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő ülések, megbeszélések és egyeztetések alkalmával készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

5.)
Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő pontjainak előkészítése és kidolgozása során készített vagy felhasznált munka- vagy háttéranyagok elektronikus másolatát.

6.)
Az intézményük birtokában lévő, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló dokumentumot készítő munkacsoport ülésein, megbeszélésein és egyeztetésein készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

7.)
Az intézményük birtokában lévő minden egyéb, 2015. január elseje után keletkezett dokumentum elektronikus másolatát, amelyben szerepel az "elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. december 16.

Üdvözlettel:

Pifkó Krisztián

Országos Tisztifőorvos, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Pifkó Krisztián Úr!

dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos asszony megbízásából mellékelten küldöm a tárgyban készült válaszlevelet.

Tisztelettel:
Petrovicsné Harkay Brigitta
Tisztifőorvosi Kabinet

-----Original Message-----
From: Pifkó Krisztián [mailto:[FOI #5773 email]]
Sent: Wednesday, December 16, 2015 5:40 PM
To: Országos Tisztifőorvos
Subject: Közérdekű adat igénylés - Elektromos cigarettával kapcsolatos intézményi dokumentumok

Tisztelt Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbiakat.

1.)
Intézményük minden, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló dokumentummal kapcsolatban folytatott kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

2.)
Intézményük minden, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

3.)
Intézményük minden egyéb, 2015. január elsejét követően íródott kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének azon példányainak elektronikus másolatát, amelyekben szerepel az "elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

4.)
Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő ülések, megbeszélések és egyeztetések alkalmával készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

5.)
Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő pontjainak előkészítése és kidolgozása során készített vagy felhasznált munka- vagy háttéranyagok elektronikus másolatát.

6.)
Az intézményük birtokában lévő, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló dokumentumot készítő munkacsoport ülésein, megbeszélésein és egyeztetésein készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

7.)
Az intézményük birtokában lévő minden egyéb, 2015. január elseje után keletkezett dokumentum elektronikus másolatát, amelyben szerepel az "elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. december 16.

Üdvözlettel:

Pifkó Krisztián

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #5773 email]

Ha a(z) Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal nem a(z) [ÁNTSZ request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt Országos Tisztifőorvos!

Sajnálattal vettem kézhez válaszukat, amelyben arról tájékoztatnak, hogy véleményük szerint egy közel két hónapja publikált, nyilvános dokumentum keletkezési körülményei, és az abban észlelhető, súlyos szakmai hibák elkövetésére következtetni engedő hiányosságok és ellentmondások okai, azok napvilágra kerülésük esetén veszélyeztetnék intézményük törvényes működési rendjét, vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, vagy az adatot keletkeztető álláspontjának szabad kifejtését. Hogy mindez mégis hogyan és mi módon állhatna fenn ebben az esetben, az fölöttébb rejtélyes.

Álláspontjuk véleményem szerint szöges ellentétben áll az idézett törvény és a közügyek átláthatóságára való általános törekvés szellemiségével, valamint a jogszabály azon passzusával, amely szerint a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítése kizárólag abban az esetben tagadható meg, ha a megtagadás alapjául szolgáló közérdek nagyobb súlyú a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítéséhez fűződő közérdeknél.

Engem mindenesetre sikeresen meggyőztek róla, hogy bőven akad takargatnivaló intézményük falai között, és hogy mindez minden kétséget kizáróan a nyilvánosságra tartozik, így szíves engedelmükkel az adatok megismerésére irányuló igényemtől nem tágítok, jogorvoslatért pedig hatósági, bírósági eljárást kezdeményezek.

Üdvözlettel:

Pifkó Krisztián