Egyes sportszervezetek vezetői részére kiadott diplomata útlevelek

Az igénylés megválaszolása késik. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Külügyminisztérium adatgazdának normális esetben által (részletek)

Tisztelt Külügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjenek elektronikus másolatban megküldeni részemre tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy mely sportszervezetek (országos sportszövetségek, sportegyesületek, sportvállalkozások) képviselői szereztek diplomata útlevelet az előző kormány 16 éve alatt. Az adatszolgáltatás során kérem, adják meg az érintett személyek és sportszervezetek nevét, az ügyében felterjesztő személy vagy szervezet nevét, a felterjesztés időpontját és indokát, illetve hogy jelenleg aktívak-e még ezen diplomata státuszok.

Kérem továbbá szíves tájékoztatásukat, hogy ezen ügyekben van-e folyamatban vizsgálat, és ha van, annak befejezése mikorra várható.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. július 22.

Üdvözlettel:

Kele János

Közérdekű Adatigénylések, Külügyminisztérium

2 Melléklet

[1]címer

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

 

Tisztelt Kele Úr!

 

Megkeresésével kapcsolatban csatoltan találja a Külügyminisztérium
tájékoztatását.

 

Tisztelettel:

 

Külügyminisztérium

 

 

-----Original Message-----

From: Kele János <[2][adatigénylés #31077 e-mail]>

Sent: Wednesday, July 22, 2026 12:51 PM

To: Közkapcsolati Iroda <[3][Külügyminisztérium kérő e-mail]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - Egyes sportszervezetek vezetői részére
kiadott diplomata útlevelek

 

Tisztelt Külügyminisztérium!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjenek elektronikus másolatban megküldeni részemre
tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy mely sportszervezetek (országos
sportszövetségek, sportegyesületek, sportvállalkozások) képviselői
szereztek diplomata útlevelet az előző kormány 16 éve alatt. Az
adatszolgáltatás során kérem, adják meg az érintett személyek és
sportszervezetek nevét, az ügyében felterjesztő személy vagy szervezet
nevét, a felterjesztés időpontját és indokát, illetve hogy jelenleg
aktívak-e még ezen diplomata státuszok.

 

Kérem továbbá szíves tájékoztatásukat, hogy ezen ügyekben van-e
folyamatban vizsgálat, és ha van, annak befejezése mikorra várható.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2026. július 22.

 

Üdvözlettel:

 

Kele János

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[4][adatigénylés #31077 e-mail]

 

Hibás a(z) [5][Külügyminisztérium kérő e-mail] cím a(z) Külügyminisztérium részére
benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk
kapcsolatba az űrlap segítségével:

[6]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[7]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
2. mailto:[adatigénylés #31077 e-mail]
3. mailto:[Külügyminisztérium kérő e-mail]
4. mailto:[adatigénylés #31077 e-mail]
5. mailto:[Külügyminisztérium kérő e-mail]
6. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
7. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése