Tisztelt Külügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a

- a Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet között az Egészségügyi Világszervezet Budapesti Központjának létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló 2016. évi LXV. Törvény

- Magyarország Kormánya és a Ghánai Köztársaság Kormánya között a diplomata és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről a 2016. évi LXXII. törvény

- a Montenegrónak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2016. évi LXXI. törvény

- a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló 2016. évi CLXXXI. törvény

- a Magyarország Kormánya és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) között a Nemzetközi Szövetség Budapesti Regionális Hivatalának és Globális Szolgáltató Központjának jogállásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi VIII. törvény

- az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi V. törvény

- a Horvát Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló megállapodás és három kapcsolódó megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi VII. törvény

- az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozására tekintettel létrejött Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2017. évi XVIII. Törvény

- az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz Ecuador csatlakozásának figyelembevétele céljából csatolt Csatlakozási Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2017. évi XVII. Törvény

- az egyrészről Ghána, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi XIX. törvény

előzetes hatásvizsgálati lapját, valamint előzetes hatásvizsgálati dokumentációját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. február 11.

Üdvözlettel:

Kührner László

Közérdekű Adatigénylések, Külügyminisztérium

2 Melléklet

[1]címer

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Tisztelt Uram!

Megkeresésével kapcsolatban csatoltan találja a Külgazdasági és
Külügyminisztérium tájékoztatását.

Üdvözlettel:

Külgazdasági és Külügyminisztérium

-----Original Message-----
From: Kührner László <[FOI #17264 email]>
Sent: Thursday, February 11, 2021 10:27 PM
To: Közérdekű Adatigénylések <[Külügyminisztérium request email]>
Subject: Közérdekű adatigénylés - Egyes jogszabályok előzetes
hatásvizsgálata - Külügyminisztérium

Tisztelt Külügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a

- a Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet között az
Egészségügyi Világszervezet Budapesti Központjának létrehozásáról szóló
Megállapodás kihirdetéséről szóló 2016. évi LXV. Törvény

- Magyarország Kormánya és a Ghánai Köztársaság Kormánya között a
diplomata és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik
vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről a 2016. évi LXXII.
törvény

- a Montenegrónak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló
Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2016. évi LXXI. törvény

- a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint
a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII.
törvény módosításáról szóló 2016. évi CLXXXI. törvény

- a Magyarország Kormánya és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok
Nemzetközi Szövetsége (IFRC) között a Nemzetközi Szövetség Budapesti
Regionális Hivatalának és Globális Szolgáltató Központjának jogállásáról
szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi VIII. törvény

- az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai
Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló
megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi V. törvény

- a Horvát Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való
részvételéről szóló megállapodás és három kapcsolódó megállapodás
kihirdetéséről szóló 2017. évi VII. törvény

- az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru
közötti kereskedelmi megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz
történő csatlakozására tekintettel létrejött Kiegészítő Jegyzőkönyv
kihirdetéséről szóló 2017. évi XVIII. Törvény

közötti kereskedelmi megállapodáshoz Ecuador csatlakozásának
figyelembevétele céljából csatolt Csatlakozási Jegyzőkönyv
kihirdetéséről szóló 2017. évi XVII. Törvény

- az egyrészről Ghána, másrészről az Európai Közösség és tagállamai
közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás kihirdetéséről szóló
2017. évi XIX. törvény

előzetes hatásvizsgálati lapját, valamint előzetes hatásvizsgálati
dokumentációját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[2][FOI #17264 email]

Ha a(z) Külügyminisztérium nem a(z) [3][Külügyminisztérium request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

References

Visible links
2. mailto:[FOI #17264 email]
3. mailto:[Külügyminisztérium request email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

3 Melléklet

[FOI #17264 email]

Ha a(z) Külügyminisztérium nem a(z) [Külügyminisztérium request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/about