Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája minden évben adatokat tesz közzé a tagállamokban elkövetett gyűlölet-bűncselekmények számára vonatkozóan; az adatokat a tagállamok állami szervei szolgáltatják. Tudomásunk szerint Magyarország részéről a nemzeti kapcsolattartó (National Point of Contact) az Igazságügyi Minisztérium.

A 2017-es évre Magyarország 233 esetet jelentett (forrás: http://hatecrime.osce.org/hungary). Míg a korábbi években jelentett esetek száma nagyságrendileg megegyezett az ENYÜBS rendszerben szereplő közösség tagja elleni erőszakként regisztrált bűncselekmények számával, a 2017-ben jelentett adat annál jelentősen magasabb (az ENYÜBS adat 2017-re 38 eset, forrás: https://bsr-sp.bm.hu/SitePages/ExcelMegt...)

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a 2017-ben lejelentett adatok milyen módszertan alapján kerültek összeállításra, abban mely bűncselekménytípusok szerepelnek.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. február 14.

Üdvözlettel:

Dombos Tamás
Háttér Társaság

Közadat, Igazságügyi Minisztérium

2 Melléklet

  [1]Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: F:\Munka\Iratminták\Új mappa\címer.jpg

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

 

 

Tárgy: közérdekű adat megismerése iránti igény

Tisztelt Címzett!

Megkeresésével kapcsolatban a mellékelt tájékoztatást nyújtjuk.

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

 

 

-----Original Message-----
From: Dombos Tamás [mailto:[FOI #12328 email]]
Sent: Thursday, February 14, 2019 10:55 AM
To: Közadat
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - EBESZ-nek küldött
gyűlölet-bűncselekmény statisztikák

 

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Demokratikus Intézmények
és Emberi Jogok Irodája minden évben adatokat tesz közzé a tagállamokban
elkövetett gyűlölet-bűncselekmények számára vonatkozóan; az adatokat a
tagállamok állami szervei szolgáltatják. Tudomásunk szerint Magyarország
részéről a nemzeti kapcsolattartó (National Point of Contact) az
Igazságügyi Minisztérium.

 

A 2017-es évre Magyarország 233 esetet jelentett (forrás:
http://hatecrime.osce.org/hungary). Míg a korábbi években jelentett esetek
száma nagyságrendileg megegyezett az ENYÜBS rendszerben szereplő közösség
tagja elleni erőszakként regisztrált bűncselekmények számával, a 2017-ben
jelentett adat annál jelentősen magasabb (az ENYÜBS adat 2017-re 38 eset,
forrás:
https://bsr-sp.bm.hu/SitePages/ExcelMegt...)

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a
2017-ben lejelentett adatok milyen módszertan alapján kerültek
összeállításra, abban mely bűncselekménytípusok szerepelnek.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2019. február 14.

 

Üdvözlettel:

 

Dombos Tamás

Háttér Társaság

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[FOI #12328 email]

 

Ha a(z) Igazságügyi Minisztérium nem a(z) [IM request email] címen fogadja
a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links

idézett részek elrejtése