Tisztelt Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a korábban a Közlekedési Koordinációs Központ által publikált havi bontású, 2017 júliusig rendelkezésre álló adatokat az e-útdíj és e-matricák bevételéről. A Központ 2017 január 1-vel megszűnt és a honlapja sem elérhető, viszont az Önök honlapján láttam, hogy rendszeresen publikálnak híreket az e-matrica és e-útdíj értékesítési adatairól, ezért bízom benne, hogy rendelkezésemre tudják bocsátani a kért vagy azzal egyenértékű adatokat.
Az e-útdíj esetében a bevételi és futásteljesítmény adatok útkategória, járműkategória, környezetvédelmi besorolás és felségjel szerinti bontásban szerepeltek.
Az e-matrica esetében az értékesített mennyiség és díjbevétel díjkategóriánként (D1, D2, U, B2) és a matrica típusa (éves, havi, heti, megye) szerint szerepeltek.
Mindkét adattábla havi részletességgel tartalmazta az adatokat.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. szeptember 5.

Üdvözlettel:

Hosszú Edmond

NÚSZ Kommunikáció, Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

Tisztelt Hosszú úr!

Köszönettel vettük az Ön által benyújtott közérdekű adatigénylést, amelyre az alábbi választ adjuk.

A Közlekedési Koordinációs Központ jogutódja a Nemzeti fejlesztési Minisztérium, ezért kérjük, hogy kérésével hozzájuk forduljon. A megkeresést megteheti az [email address] e-mail címen.

Üdvözlettel,

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

-----Original Message-----
From: Hosszú Edmond [mailto:[FOI #9727 email]]
Sent: Tuesday, September 05, 2017 4:02 PM
To: NÚSZ Kommunikáció <[email address]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - E-útdíj és e-matrica részletes havi bevételi adatai

Tisztelt Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a korábban a Közlekedési Koordinációs Központ által publikált havi bontású, 2017 júliusig rendelkezésre álló adatokat az e-útdíj és e-matricák bevételéről. A Központ 2017 január 1-vel megszűnt és a honlapja sem elérhető, viszont az Önök honlapján láttam, hogy rendszeresen publikálnak híreket az e-matrica és e-útdíj értékesítési adatairól, ezért bízom benne, hogy rendelkezésemre tudják bocsátani a kért vagy azzal egyenértékű adatokat.
Az e-útdíj esetében a bevételi és futásteljesítmény adatok útkategória, járműkategória, környezetvédelmi besorolás és felségjel szerinti bontásban szerepeltek.
Az e-matrica esetében az értékesített mennyiség és díjbevétel díjkategóriánként (D1, D2, U, B2) és a matrica típusa (éves, havi, heti, megye) szerint szerepeltek.
Mindkét adattábla havi részletességgel tartalmazta az adatokat.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. szeptember 5.

Üdvözlettel:

Hosszú Edmond

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #9727 email]

Ha a(z) Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. nem a(z) [Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

[image]

Ez az üzenet vagy bármely melléklete bizalmas információkat tartalmazhat és kizárólag a címzettnek szól. Amennyiben nem Ön ennek az üzenetnek a címzettje, kérjük azonnal értesítse a feladót és az üzenetet törölje a rendszerébol. A nem Önnek címzett elektronikus levél jogosulatlan felhasználása törvénytelennek minosülhet és szigorúan tilos.

This message and any attachment may be confidential and intended exclusively for the addressee. If you are not the intended addressee please notify the sender immediately and delete this message from your system. Any use of this e-mail by other than an intended recipient may be unlawful and is strictly prohibited.

Gondoljon a környezetre, mielőtt kinyomtatja ezt az e-mailt.

idézett részek elrejtése

Tisztelt NÚSZ Kommunikáció!

Köszönöm szépen az értesítést az e-útdíjakkal kapcsolatban. Ez esetben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot keresem meg adatigénylésemmel.

Üdvözlettel:

Hosszú Edmond