Tisztelt Budapest Gyógyfürdői Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a Csillaghegyi Strand feletti focipálya fejlesztési projektje kapcsán:
- a tervezett fejlesztés építési terve;
- a kapcsolódó környezeti hatástanulmány;
- a kapcsolódó közlekedési hatástanulmány;
- a kapcsolódó hatályos építési engedély;
- a tervezett átépítést biztosító pénzügyi források megnevezése;
- kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok;
- a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendeletnek megfelelő környezeti zajt előidéző üzemi vagy szabadidős zajforrásra vonatkozóan a tevékenység megkezdése előtt a környezeti zaj- és rezgésforrás üzemeltetője által elvégzett, a környezeti zajkibocsátási határérték megállapítását bizonyító jegyzőkönyvet és a határérték betartásának feltételeinek megteremtésére vonatkozó intézkedési tervet.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. június 1.

Üdvözlettel:

Csáki Csaba

Kiss Dóra,

Tisztelt Csáki Csaba Úr!

A Csillaghegyi Strandfürdő területén a Budapesti Pályafejlesztési Program keretében megvalósuló beruházással kapcsolatban érkezett adatigénylésre az alábbi válaszokat adjuk.

- a tervezett fejlesztés építési terve;
Jelenleg a Budapesti Pályafejlesztési Program keretében a Csillaghegyi Strandfürdő területén megvalósítandó fejlesztések kivitelezőinek kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárások előkészítése folyamatban van, amely közbeszerzési eljárásokat ajánlatkérőként az MLSZ folytatja le. A vonatkozó tervek az előbbi közbeszerzési eljárások közbeszerzési dokumentumainak részét képzik. Az előkészítés alatt álló eljárás közbeszerzési dokumentumainak, különösen a vonatkozó terveknek a kiadása, nyilvánosságra hozatala a verseny tisztaságát súlyosan sértheti, annak jelentős kockázatát veti fel, így jelenleg nem lehetséges. Az eljárás lefolytatását és eredményének kihirdetését követően a közbeszerzés iratanyaga, a jogszabályoknak megfelelően, teljes körűen megismerhető lesz.

- a kapcsolódó környezeti hatástanulmány;
Nem készült, mert a környezeti hatástanulmány elkészítése akkor szükséges, ha olyan új tevékenység végzését vagy olyan meglévő tevékenység jelentős módosítását tervezik, amely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében megtalálható vagy 3. számú mellékletében található és a várható környezeti hatásai jelentősek. Itt jelen esetben ilyen nem történik.

- a kapcsolódó közlekedési hatástanulmány;
Nem készült, mert a tervezettek szerint generált forgalom elosztása a meglévő úthálózaton megoldható, így nem olyan mértékű, hogy erre vonatkozóan közlekedési hatástanulmányra lenne szükség.

- a kapcsolódó hatályos építési engedély;
Jelenleg nem áll rendelkezésre, a tervezett öltöző épületre az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás jelenleg még folyamatban van.

- a tervezett átépítést biztosító pénzügyi források megnevezése;
A Budapesti Pályafejlesztési Program során megvalósítandó fejlesztések 90%-ban állami forrásból, 10%-ban pedig a létesítmények tulajdonosai által nyújtott hozzájárulásból - amely jelen esetben társaságunk, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. - kerülnek finanszírozásra. A program megvalósításához szolgáló forrás biztosítása a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Pályafejlesztési Programjával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2100/2017.
(XII. 28.) Korm. határozat alapján történik.

- kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok;
A vonatkozó, fent is írt közbeszerzési eljárás előkészítése jelenleg folyamatban van, ezért még nem állnak rendelkezésre teljes körűen a végleges közbeszerzési dokumentumok.

- a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló
284/2007. (X. 29.) Korm. rendeletnek megfelelő környezeti zajt előidéző üzemi vagy szabadidős zajforrásra vonatkozóan a tevékenység megkezdése előtt a környezeti zaj- és rezgésforrás üzemeltetője által elvégzett, a környezeti zajkibocsátási határérték megállapítását bizonyító jegyzőkönyvet és a határérték betartásának feltételeinek megteremtésére vonatkozó intézkedési tervet.
Nem készült, mert az ingatlanon tervezett fejlesztés során megvalósítandó egyedüli új elem az öltöző épület építés, aminek a környezeti zaj és rezgés terhelése minimális, a használatból következő zaj terhelése pedig kevesebb, mint a meglévő labdarúgópályának. A meglévő labdarúgópálya helyén készül az új labdarúgópálya, ezért ott új zaj terhelés nem keletkezik.

Amennyiben bármilyen további kérése, kérdése lenne, készséggel rendelkezésre állunk.

Üdvözlettel:
Budapest Gyógyfürdői Zrt.

Kiss Dóra
marketing és ügyfélszolgálati vezető

BUDAPEST GYÓGYFÜRDŐI ÉS HÉVIZEI ZRT.
Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. tagja

CÍM: 1034 Budapest, Szőlő u. 38.
TELEFON: +36 1 452 4528
FAX: +36 1 452 4501
WEB: www.budapestgyogyfurdoi.hu

-----Original Message-----
From: Csáki Csaba <[FOI #11251 email]>
Sent: Friday, June 1, 2018 11:01 AM
To: "KözAdat Közérdekű adat igénylések Budapest Gyógyfürdői Zrt. adatgazdánál" <[Budapest Gyógyfürdői Zrt. request email]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Csillaghegyi Strandfürdő feletti focipálya átépítése

Tisztelt Budapest Gyógyfürdői Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Csillaghegyi Strand feletti focipálya fejlesztési projektje kapcsán:
- a tervezett fejlesztés építési terve;
- a kapcsolódó környezeti hatástanulmány;
- a kapcsolódó közlekedési hatástanulmány;
- a kapcsolódó hatályos építési engedély;
- a tervezett átépítést biztosító pénzügyi források megnevezése;
- kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok;
- a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendeletnek megfelelő környezeti zajt előidéző üzemi vagy szabadidős zajforrásra vonatkozóan a tevékenység megkezdése előtt a környezeti zaj- és rezgésforrás üzemeltetője által elvégzett, a környezeti zajkibocsátási határérték megállapítását bizonyító jegyzőkönyvet és a határérték betartásának feltételeinek megteremtésére vonatkozó intézkedési tervet.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. június 1.

Üdvözlettel:

Csáki Csaba

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #11251 email]

Ha a(z) Budapest Gyógyfürdői Zrt. nem a(z) [Budapest Gyógyfürdői Zrt. request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Kiss Dóra,

1 Melléklet

Tisztelt Csáki Csaba Úr!

 

A Csillaghegyi Strandfürdő  területén a Budapesti Pályafejlesztési Program
keretében megvalósuló beruházással kapcsolatban érkezett adatigénylésre az
alábbi válaszokat adjuk.

 

-       a tervezett fejlesztés építési terve;

Jelenleg a Budapesti Pályafejlesztési Program keretében a Csillaghegyi
Strandfürdő területén megvalósítandó fejlesztések kivitelezőinek
kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárások előkészítése folyamatban
van, amely közbeszerzési eljárásokat ajánlatkérőként az MLSZ folytatja le.
A vonatkozó tervek az előbbi közbeszerzési eljárások közbeszerzési
dokumentumainak részét képzik. Az előkészítés alatt álló eljárás
közbeszerzési dokumentumainak, különösen a vonatkozó terveknek a kiadása,
nyilvánosságra hozatala a verseny tisztaságát súlyosan sértheti, annak
jelentős kockázatát veti fel, így jelenleg nem lehetséges. Az eljárás
lefolytatását és eredményének kihirdetését követően a közbeszerzés
iratanyaga, a jogszabályoknak megfelelően, teljes körűen megismerhető
lesz.

 

-       a kapcsolódó környezeti hatástanulmány;

Nem készült, mert a környezeti hatástanulmány elkészítése akkor szükséges,
ha olyan új tevékenység végzését vagy olyan meglévő tevékenység jelentős
módosítását tervezik, amely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. számú
mellékletében megtalálható vagy 3. számú mellékletében található és a
várható környezeti hatásai jelentősek. Itt jelen esetben ilyen nem
történik.

 

-       a kapcsolódó közlekedési hatástanulmány;

Nem készült, mert a tervezettek szerint generált forgalom elosztása a
meglévő úthálózaton megoldható, így nem olyan mértékű, hogy erre
vonatkozóan közlekedési hatástanulmányra lenne szükség.

 

-       a kapcsolódó hatályos építési engedély;

Jelenleg nem áll rendelkezésre, a tervezett öltöző épületre az építésügyi
hatósági engedélyezési eljárás jelenleg még folyamatban van.

 

-       a tervezett átépítést biztosító pénzügyi források megnevezése;

A Budapesti Pályafejlesztési Program során megvalósítandó fejlesztések
90%-ban állami forrásból, 10%-ban pedig a létesítmények tulajdonosai által
nyújtott hozzájárulásból - amely jelen esetben társaságunk, a Budapest
Gyógyfürdői Zrt. - kerülnek finanszírozásra. A program megvalósításához
szolgáló forrás biztosítása a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti
Pályafejlesztési Programjával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2100/2017.

(XII. 28.) Korm. határozat alapján történik.

 

-       kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok;

A vonatkozó, fent is írt közbeszerzési eljárás előkészítése jelenleg
folyamatban van, ezért még nem állnak rendelkezésre teljes körűen a
végleges közbeszerzési dokumentumok.

 

-       a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló

284/2007. (X. 29.) Korm. rendeletnek megfelelő környezeti zajt előidéző
üzemi vagy szabadidős zajforrásra vonatkozóan a tevékenység megkezdése
előtt a környezeti zaj- és rezgésforrás üzemeltetője által elvégzett, a
környezeti zajkibocsátási határérték megállapítását bizonyító
jegyzőkönyvet és a határérték betartásának feltételeinek  megteremtésére
vonatkozó intézkedési tervet.

Nem készült, mert az ingatlanon tervezett fejlesztés során megvalósítandó
egyedüli új elem az öltöző épület építés, aminek a környezeti zaj és
rezgés terhelése minimális, a használatból következő zaj terhelése pedig
kevesebb, mint a meglévő labdarúgópályának. A meglévő labdarúgópálya
helyén készül az új labdarúgópálya, ezért ott új zaj terhelés nem
keletkezik.

 

Amennyiben bármilyen további kérése, kérdése lenne, készséggel
rendelkezésre állunk.

 

Üdvözlettel:

Budapest Gyógyfürdői Zrt.

 

Kiss Dóra

marketing és ügyfélszolgálati vezető

 

BUDAPEST GYÓGYFÜRDŐI ÉS HÉVIZEI ZRT.

Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. tagja

 

CÍM: 1034 Budapest, Szőlő u. 38.

TELEFON: +36 1 452 4528

FAX: +36 1 452 4501

WEB: [1]www.budapestgyogyfurdoi.hu

 

 

References

Visible links
1. http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/

Tisztelt Marketing Igazgató, tisztelt Kiss Dóra!

Köszönöm szépen az adatigénylésemre küldött válaszukat.

A közbeszerzési eljárásra való hivatkozásuk okán az adatigényélési kérésemet az alábbiak szerint módosítom - feltennék néhány konkrét kérdést, melyek jellemzően egyetlen szóval megválaszolhatók (többnyire egyszerű igen-nem megadásával), így nem zavarják a közbeszerzést.

Az eddig nyílvánosságra került információk alapján tehát a BGYH a Csillaghegyi Strand feletti - és évtizedek óta elhanyagolt, rendszeres sport tevékenységre legalább húsz éve nem használt - futtball pálya teljes átalakítását tervezi az alábbiak szerint:

1) Jól értjük az eddigiek alapján, hogy a meglévő egy darab füves "nagy" pálya (és a mellette lévő bokros területek) helyén futball utánpótlás-nevelő központot terveznek kialakítani?

2) Az egy füves pálya helyén műfüves pálya (vagy pályák) épülne(k) a tervek szerint?

3) A műfüves pályát palánk venné körül (vagy ha több, akkor a pályák közül van-e ilyen)?

4) A válasza alapján jól értjük, hogy az átalakítás részeként öltöző épület megépítését is tervezik?

5) A tervezett épület a meglévő pálya melyik végén épülne (nyugaton - Üröm felé, vagy keleten, a Strand felé)?

5) Az átépítés részeként parkoló kialakítását is tervezik?

6) Ha igen, az hol lenne (nyugaton - Üröm felé, vagy keleten, a Strand felé)?

7) A parkoló kiszolgáláshoz szükséges-e új kapu kialakítása (a meglévő Csörlő közi kapu mellett vagy helyett) - és ha igen, hol?

8) Tervezik világítás kialakítását is?

9) Az épületben - a korábbi terveknek megfelelően - büfé is lenne? (Ha ez az információ nem fér össze a közbeszerzéssel, akkor a kérdésre nem kell válaszolni...)

10) Az új pálya (pályák) mentén lelátó kialakítását is tevezik?

11) Ha igen, melyik részen (a jelenlegi páyához képest)?

Üdvözlettel:

Csáki Csaba

Budapest Gyógyfürdői Zrt.

2018. június 23. és július 8. között nem tartózkodom az irodában. Kérem, hogy sürgős leveleiket a [email address] címre továbbítani szíveskedjenek.
Köszönettel:
Kiss Dóra

Between 23 June and 8 July I am out of office. Please forward your urgent requests to [email address].
Kind regards,
Dora Kiss
-------- Original Message --------

> VGlzenRlbHQgTWFya2V0aW5nIElnYXpnYXTDsywgdGlzenRlbHQgS2lzcyBE
> w7NyYSEgCgpLw7ZzesO2bsO2bSBzesOpcGVuIGF6IGFkYXRpZ8Opbnlsw6lz
> ZW1yZSBrw7xsZMO2dHQgdsOhbGFzenVrYXQuIAoKQSBrw7Z6YmVzemVyesOp
> c2kgZWxqw6Fyw6FzcmEgdmFsw7MgaGl2YXRrb3rDoXN1ayBva8OhbiBheiBh
> ZGF0aWfDqW55w6lsw6lzaSBrw6lyw6lzZW1ldCBheiBhbMOhYmJpYWsgc3pl
> cmludCBtw7Nkb3PDrXRvbSAtIGZlbHRlbm7DqWsgbsOpaMOhbnkga29ua3LD
> qXQga8OpcmTDqXN0LCBtZWx5ZWsgamVsbGVtesWRZW4gZWd5ZXRsZW4gc3rD
> s3ZhbCBtZWd2w6FsYXN6b2xoYXTDs2sgKHTDtmJibnlpcmUgZWd5c3plcsWx
> IGlnZW4tbmVtIG1lZ2Fkw6Fzw6F2YWwpLCDDrWd5IG5lbSB6YXZhcmrDoWsg
> YSBrw7Z6YmVzemVyesOpc3QuIAoKQXogZWRkaWcgbnnDrWx2w6Fub3Nzw6Fn
> cmEga2Vyw7xsdCBpbmZvcm3DoWNpw7NrIGFsYXBqw6FuIHRlaMOhdCBhIEJH
> WUggYSBDc2lsbGFnaGVneWkgU3RyYW5kIGZlbGV0dGkgLSDDqXMgw6l2dGl6
> ZWRlayDDs3RhIGVsaGFueWFnb2x0LCByZW5kc3plcmVzIHNwb3J0IHRldsOp
> a2VueXPDqWdyZSBsZWdhbMOhYmIgaMO6c3ogw6l2ZSBuZW0gaGFzem7DoWx0
> IC0gZnV0dGJhbGwgcMOhbHlhIHRlbGplcyDDoXRhbGFrw610w6Fzw6F0IHRl
> cnZlemkgYXogYWzDoWJiaWFrIHN6ZXJpbnQ6IAoKMSkgSsOzbCDDqXJ0asO8
> ayBheiBlZGRpZ2llayBhbGFwasOhbiwgaG9neSBhIG1lZ2zDqXbFkSBlZ3kg
> ZGFyYWIgZsO8dmVzICJuYWd5IiBww6FseWEgKMOpcyBhIG1lbGxldHRlIGzD
> qXbFkSBib2tyb3MgdGVyw7xsZXRlaykgaGVsecOpbiBmdXRiYWxsIHV0w6Fu
> cMOzdGzDoXMtbmV2ZWzFkSBrw7Z6cG9udG90IHRlcnZlem5layBraWFsYWvD
> rXRhbmk/IAoKMikgQXogZWd5IGbDvHZlcyBww6FseWEgaGVsecOpbiBtxbFm
> w7x2ZXMgcMOhbHlhICh2YWd5IHDDoWx5w6FrKSDDqXDDvGxuZShrKSBhIHRl
> cnZlayBzemVyaW50PwoKMykgQSBtxbFmw7x2ZXMgcMOhbHnDoXQgcGFsw6Fu
> ayB2ZW5uw6kga8O2csO8bCAodmFneSBoYSB0w7ZiYiwgYWtrb3IgYSBww6Fs
> ecOhayBrw7Z6w7xsIHZhbi1lIGlseWVuKT8gCgo0KSBBIHbDoWxhc3phIGFs
> YXBqw6FuIGrDs2wgw6lydGrDvGssIGhvZ3kgYXogw6F0YWxha8OtdMOhcyBy
> w6lzemVrw6ludCDDtmx0w7Z6xZEgw6lww7xsZXQgbWVnw6lww610w6lzw6l0
> IGlzIHRlcnZlemlrPyAKCjUpIEEgdGVydmV6ZXR0IMOpcMO8bGV0IGEgbWVn
> bMOpdsWRIHDDoWx5YSBtZWx5aWsgdsOpZ8OpbiDDqXDDvGxuZSAobnl1Z2F0
> b24gLSDDnHLDtm0gZmVsw6ksIHZhZ3kga2VsZXRlbiwgYSBTdHJhbmQgZmVs
> w6kpPwoKNSkgQXogw6F0w6lww610w6lzIHLDqXN6ZWvDqW50IHBhcmtvbMOz
> IGtpYWxha8OtdMOhc8OhdCBpcyB0ZXJ2ZXppaz8gCgo2KSBIYSBpZ2VuLCBh
> eiBob2wgbGVubmUgKG55dWdhdG9uIC0gw5xyw7ZtIGZlbMOpLCB2YWd5IGtl
> bGV0ZW4sIGEgU3RyYW5kIGZlbMOpKT8KCjcpIEEgcGFya29sw7Mga2lzem9s
> Z8OhbMOhc2hveiBzesO8a3PDqWdlcy1lIMO6aiBrYXB1IGtpYWxha8OtdMOh
> c2EgKGEgbWVnbMOpdsWRIENzw7ZybMWRIGvDtnppIGthcHUgbWVsbGV0dCB2
> YWd5IGhlbHlldHQpIC0gw6lzIGhhIGlnZW4sIGhvbD8KCjgpIFRlcnZlemlr
> IHZpbMOhZ8OtdMOhcyBraWFsYWvDrXTDoXPDoXQgaXM/IAoKOSkgQXogw6lw
> w7xsZXRiZW4gLSBhIGtvcsOhYmJpIHRlcnZla25layBtZWdmZWxlbMWRZW4g
> LSBiw7xmw6kgaXMgbGVubmU/ICAoSGEgZXogYXogaW5mb3Jtw6FjacOzIG5l
> bSBmw6lyIMO2c3N6ZSBhIGvDtnpiZXN6ZXJ6w6lzc2VsLCBha2tvciBhIGvD
> qXJkw6lzcmUgbmVtIGtlbGwgdsOhbGFzem9sbmkuLi4pCgoxMCkgQXogw7pq
> IHDDoWx5YSAocMOhbHnDoWspIG1lbnTDqW4gbGVsw6F0w7Mga2lhbGFrw610
> w6Fzw6F0IGlzIHRldmV6aWs/IAoKMTEpIEhhIGlnZW4sIG1lbHlpayByw6lz
> emVuIChhIGplbGVubGVnaSBww6F5w6Fob3oga8OpcGVzdCk/CgrDnGR2w7Z6
> bGV0dGVsOiAKCkNzw6FraSBDc2FiYQoKLS0tLS1PcmlnaW5hbCBNZXNzYWdl
> LS0tLS0KClRpc3p0ZWx0IENzw6FraSBDc2FiYSDDmnIhCgogwqAKCiBBIENz
> aWxsYWdoZWd5aSBTdHJhbmRmw7xyZMWRwqAgdGVyw7xsZXTDqW4gYSBCdWRh
> cGVzdGkgUMOhbHlhZmVqbGVzenTDqXNpIFByb2dyYW0KIGtlcmV0w6liZW4g
> bWVndmFsw7NzdWzDsyBiZXJ1aMOhesOhc3NhbCBrYXBjc29sYXRiYW4gw6ly
> a2V6ZXR0IGFkYXRpZ8Opbnlsw6lzcmUgYXoKIGFsw6FiYmkgdsOhbGFzem9r
> YXQgYWRqdWsuCgogwqAKCiAtwqDCoMKgwqDCoMKgIGEgdGVydmV6ZXR0IGZl
> amxlc3p0w6lzIMOpcMOtdMOpc2kgdGVydmU7CgogSmVsZW5sZWcgYSBCdWRh
> cGVzdGkgUMOhbHlhZmVqbGVzenTDqXNpIFByb2dyYW0ga2VyZXTDqWJlbiBh
> IENzaWxsYWdoZWd5aQogU3RyYW5kZsO8cmTFkSB0ZXLDvGxldMOpbiBtZWd2
> YWzDs3PDrXRhbmTDsyBmZWpsZXN6dMOpc2VrIGtpdml0ZWxlesWRaW5lawog
> a2l2w6FsYXN6dMOhc8OhcmEgaXLDoW55dWzDsyBrw7Z6YmVzemVyesOpc2kg
> ZWxqw6Fyw6Fzb2sgZWzFkWvDqXN6w610w6lzZSBmb2x5YW1hdGJhbgogdmFu
> LCBhbWVseSBrw7Z6YmVzemVyesOpc2kgZWxqw6Fyw6Fzb2thdCBhasOhbmxh
> dGvDqXLFkWvDqW50IGF6IE1MU1ogZm9seXRhdGphIGxlLgogQSB2b25hdGtv
> esOzIHRlcnZlayBheiBlbMWRYmJpIGvDtnpiZXN6ZXJ6w6lzaSBlbGrDoXLD
> oXNvayBrw7Z6YmVzemVyesOpc2kKIGRva3VtZW50dW1haW5hayByw6lzesOp
> dCBrw6lwemlrLiBBeiBlbMWRa8Opc3rDrXTDqXMgYWxhdHQgw6FsbMOzIGVs
> asOhcsOhcwoga8O2emJlc3plcnrDqXNpIGRva3VtZW50dW1haW5haywga8O8
> bMO2bsO2c2VuIGEgdm9uYXRrb3rDsyB0ZXJ2ZWtuZWsgYSBraWFkw6FzYSwK
> IG55aWx2w6Fub3Nzw6FncmEgaG96YXRhbGEgYSB2ZXJzZW55IHRpc3p0YXPD
> oWfDoXQgc8O6bHlvc2FuIHPDqXJ0aGV0aSwgYW5uYWsKIGplbGVudMWRcyBr
> b2Nrw6F6YXTDoXQgdmV0aSBmZWwsIMOtZ3kgamVsZW5sZWcgbmVtIGxlaGV0
> c8OpZ2VzLiBBeiBlbGrDoXLDoXMKIGxlZm9seXRhdMOhc8OhdCDDqXMgZXJl
> ZG3DqW55w6luZWsga2loaXJkZXTDqXPDqXQga8O2dmV0xZFlbiBhIGvDtnpi
> ZXN6ZXJ6w6lzCiBpcmF0YW55YWdhLCBhIGpvZ3N6YWLDoWx5b2tuYWsgbWVn
> ZmVsZWzFkWVuLCB0ZWxqZXMga8O2csWxZW4gbWVnaXNtZXJoZXTFkQogbGVz
> ei4KCiDCoAoKIC3CoMKgwqDCoMKgwqAgYSBrYXBjc29sw7Nkw7Mga8O2cm55
> ZXpldGkgaGF0w6FzdGFudWxtw6FueTsKCiBOZW0ga8Opc3rDvGx0LCBtZXJ0
> IGEga8O2cm55ZXpldGkgaGF0w6FzdGFudWxtw6FueSBlbGvDqXN6w610w6lz
> ZSBha2tvciBzesO8a3PDqWdlcywKIGhhIG9seWFuIMO6aiB0ZXbDqWtlbnlz
> w6lnIHbDqWd6w6lzw6l0IHZhZ3kgb2x5YW4gbWVnbMOpdsWRIHRldsOpa2Vu
> eXPDqWcgamVsZW50xZFzCiBtw7Nkb3PDrXTDoXPDoXQgdGVydmV6aWssIGFt
> ZWx5IGEgMzE0LzIwMDUuIChYSUkuIDI1LikgS29ybS4gcmVuZGVsZXQgMS4g
> c3rDoW3DugogbWVsbMOpa2xldMOpYmVuIG1lZ3RhbMOhbGhhdMOzIHZhZ3kg
> My4gc3rDoW3DuiBtZWxsw6lrbGV0w6liZW4gdGFsw6FsaGF0w7Mgw6lzIGEK
> IHbDoXJoYXTDsyBrw7ZybnllemV0aSBoYXTDoXNhaSBqZWxlbnTFkXNlay4g
> SXR0IGplbGVuIGVzZXRiZW4gaWx5ZW4gbmVtCiB0w7ZydMOpbmlrLgoKIMKg
> CgogLcKgwqDCoMKgwqDCoCBhIGthcGNzb2zDs2TDsyBrw7Z6bGVrZWTDqXNp
> IGhhdMOhc3RhbnVsbcOhbnk7CgogTmVtIGvDqXN6w7xsdCwgbWVydCBhIHRl
> cnZlemV0dGVrIHN6ZXJpbnQgZ2VuZXLDoWx0IGZvcmdhbG9tIGVsb3N6dMOh
> c2EgYQogbWVnbMOpdsWRIMO6dGjDoWzDs3phdG9uIG1lZ29sZGhhdMOzLCDD
> rWd5IG5lbSBvbHlhbiBtw6lydMOpa8WxLCBob2d5IGVycmUKIHZvbmF0a296
> w7NhbiBrw7Z6bGVrZWTDqXNpIGhhdMOhc3RhbnVsbcOhbnlyYSBsZW5uZSBz
> esO8a3PDqWcuCgogwqAKCiAtwqDCoMKgwqDCoMKgIGEga2FwY3NvbMOzZMOz
> IGhhdMOhbHlvcyDDqXDDrXTDqXNpIGVuZ2Vkw6lseTsKCiBKZWxlbmxlZyBu
> ZW0gw6FsbCByZW5kZWxrZXrDqXNyZSwgYSB0ZXJ2ZXpldHQgw7ZsdMO2esWR
> IMOpcMO8bGV0cmUgYXogw6lww610w6lzw7xneWkKIGhhdMOzc8OhZ2kgZW5n
> ZWTDqWx5ZXrDqXNpIGVsasOhcsOhcyBqZWxlbmxlZyBtw6lnIGZvbHlhbWF0
> YmFuIHZhbi4KCiDCoAoKIC3CoMKgwqDCoMKgwqAgYSB0ZXJ2ZXpldHQgw6F0
> w6lww610w6lzdCBiaXp0b3PDrXTDsyBww6luesO8Z3lpIGZvcnLDoXNvayBt
> ZWduZXZlesOpc2U7CgogQSBCdWRhcGVzdGkgUMOhbHlhZmVqbGVzenTDqXNp
> IFByb2dyYW0gc29yw6FuIG1lZ3ZhbMOzc8OtdGFuZMOzIGZlamxlc3p0w6lz
> ZWsKIDkwJS1iYW4gw6FsbGFtaSBmb3Jyw6FzYsOzbCwgMTAlLWJhbiBwZWRp
> ZyBhIGzDqXRlc8OtdG3DqW55ZWsgdHVsYWpkb25vc2FpIMOhbHRhbAogbnnD
> ump0b3R0IGhvenrDoWrDoXJ1bMOhc2LDs2wgLSBhbWVseSBqZWxlbiBlc2V0
> YmVuIHTDoXJzYXPDoWd1bmssIGEgQnVkYXBlc3QKIEd5w7NneWbDvHJkxZFp
> IFpydC4gLSBrZXLDvGxuZWsgZmluYW5zesOtcm96w6FzcmEuIEEgcHJvZ3Jh
> bSBtZWd2YWzDs3PDrXTDoXPDoWhvegogc3pvbGfDoWzDsyBmb3Jyw6FzIGJp
> enRvc8OtdMOhc2EgYSBNYWd5YXIgTGFiZGFyw7pnw7MgU3rDtnZldHPDqWcg
> QnVkYXBlc3RpCiBQw6FseWFmZWpsZXN6dMOpc2kgUHJvZ3JhbWrDoXZhbCBr
> YXBjc29sYXRvcyBpbnTDqXprZWTDqXNla3LFkWwgc3rDs2zDsyAyMTAwLzIw
> MTcuCgogKFhJSS4gMjguKSBLb3JtLiBoYXTDoXJvemF0IGFsYXBqw6FuIHTD
> tnJ0w6luaWsuCgogwqAKCiAtwqDCoMKgwqDCoMKgIGthcGNzb2zDs2TDsyBr
> w7Z6YmVzemVyesOpc2kgZG9rdW1lbnR1bW9rOwoKIEEgdm9uYXRrb3rDsywg
> ZmVudCBpcyDDrXJ0IGvDtnpiZXN6ZXJ6w6lzaSBlbGrDoXLDoXMgZWzFkWvD
> qXN6w610w6lzZSBqZWxlbmxlZwogZm9seWFtYXRiYW4gdmFuLCBlesOpcnQg
> bcOpZyBuZW0gw6FsbG5hayByZW5kZWxrZXrDqXNyZSB0ZWxqZXMga8O2csWx
> ZW4gYQogdsOpZ2xlZ2VzIGvDtnpiZXN6ZXJ6w6lzaSBkb2t1bWVudHVtb2su
> CgogwqAKCiAtwqDCoMKgwqDCoMKgIGEga8O2cm55ZXpldGkgemFqIMOpcyBy
> ZXpnw6lzIGVsbGVuaSB2w6lkZWxlbSBlZ3llcyBzemFiw6FseWFpcsOzbCBz
> esOzbMOzCgogMjg0LzIwMDcuIChYLiAyOS4pIEtvcm0uIHJlbmRlbGV0bmVr
> IG1lZ2ZlbGVsxZEga8O2cm55ZXpldGkgemFqdCBlbMWRaWTDqXrFkQogw7x6
> ZW1pIHZhZ3kgc3phYmFkaWTFkXMgemFqZm9ycsOhc3JhIHZvbmF0a296w7Nh
> biBhIHRldsOpa2VueXPDqWcgbWVna2V6ZMOpc2UKIGVsxZF0dCBhIGvDtnJu
> eWV6ZXRpIHphai0gw6lzIHJlemfDqXNmb3Jyw6FzIMO8emVtZWx0ZXTFkWpl
> IMOhbHRhbCBlbHbDqWd6ZXR0LCBhCiBrw7ZybnllemV0aSB6YWpraWJvY3PD
> oXTDoXNpIGhhdMOhcsOpcnTDqWsgbWVnw6FsbGFww610w6Fzw6F0IGJpem9u
> ecOtdMOzCiBqZWd5esWRa8O2bnl2ZXQgw6lzIGEgaGF0w6Fyw6lydMOpayBi
> ZXRhcnTDoXPDoW5hayBmZWx0w6l0ZWxlaW5la8KgIG1lZ3RlcmVtdMOpc8Op
> cmUKIHZvbmF0a296w7MgaW50w6l6a2Vkw6lzaSB0ZXJ2ZXQuCgogTmVtIGvD
> qXN6w7xsdCwgbWVydCBheiBpbmdhdGxhbm9uIHRlcnZlemV0dCBmZWpsZXN6
> dMOpcyBzb3LDoW4gbWVndmFsw7Nzw610YW5kw7MKIGVneWVkw7xsaSDDumog
> ZWxlbSBheiDDtmx0w7Z6xZEgw6lww7xsZXQgw6lww610w6lzLCBhbWluZWsg
> YSBrw7ZybnllemV0aSB6YWogw6lzCiByZXpnw6lzIHRlcmhlbMOpc2UgbWlu
> aW3DoWxpcywgYSBoYXN6bsOhbGF0YsOzbCBrw7Z2ZXRrZXrFkSB6YWogdGVy
> aGVsw6lzZSBwZWRpZwoga2V2ZXNlYmIsIG1pbnQgYSBtZWdsw6l2xZEgbGFi
> ZGFyw7pnw7Nww6FsecOhbmFrLiBBIG1lZ2zDqXbFkSBsYWJkYXLDumfDs3DD
> oWx5YQogaGVsecOpbiBrw6lzesO8bCBheiDDumogbGFiZGFyw7pnw7Nww6Fs
> eWEsIGV6w6lydCBvdHQgw7pqIHphaiB0ZXJoZWzDqXMgbmVtCiBrZWxldGtl
> emlrLgoKIMKgCgogQW1lbm55aWJlbiBiw6FybWlseWVuIHRvdsOhYmJpIGvD
> qXLDqXNlLCBrw6lyZMOpc2UgbGVubmUsIGvDqXN6c8OpZ2dlbAogcmVuZGVs
> a2V6w6lzcmUgw6FsbHVuay4KCiDCoAoKIMOcZHbDtnpsZXR0ZWw6CgogQnVk
> YXBlc3QgR3nDs2d5ZsO8cmTFkWkgWnJ0LgoKIMKgCgogS2lzcyBEw7NyYQoK
> IG1hcmtldGluZyDDqXMgw7xneWbDqWxzem9sZ8OhbGF0aSB2ZXpldMWRCgog
> wqAKCiBCVURBUEVTVCBHWcOTR1lGw5xSRMWQSSDDiVMgSMOJVklaRUkgWlJU
> LgoKIEJ1ZGFwZXN0aSBWw6Fyb3PDvHplbWVsdGV0w6lzaSBIb2xkaW5nIFpy
> dC4gdGFnamEKCiDCoAoKIEPDjU06IDEwMzQgQnVkYXBlc3QsIFN6xZFsxZEg
> dS4gMzguCgogVEVMRUZPTjogKzM2IDEgNDUyIDQ1MjgKCiBGQVg6ICszNiAx
> IDQ1MiA0NTAxCgogV0VCOiBbMV13d3cuYnVkYXBlc3RneW9neWZ1cmRvaS5o
> dQoKIMKgCgogwqAKClJlZmVyZW5jZXMKCiBWaXNpYmxlIGxpbmtzCiAxLiBo
> dHRwOi8vd3d3LmJ1ZGFwZXN0Z3lvZ3lmdXJkb2kuaHUvCgotLS0tLS0tLS0t
> LS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0t
> LS0tLS0tLS0tLS0tCkV6dCBheiBlLW1haWxjw61tZXQgaGFzem7DoWxqYSwg
> YW1pa29yIGVycmUgYXogaWfDqW55bMOpc3JlIHbDoWxhc3pvbDogCmttdCty
> ZXF1ZXN0LTExMjUxLTUwYjlkOGQ4QGtpbWl0dHVkLm9yZwoKSm9nbnlpbGF0
> a296YXQ6IEV6dCBheiDDvHplbmV0ZXQgw6lzIGF6IMO2biB2w6FsYXN6w6F0
> IGlzIGvDtnp6w6l0ZXNzesO8ayBheiBpbnRlcm5ldGVuLiBBeiBhZGF0dsOp
> ZGVsZW1yZSDDqXMgc3plcnrFkWkgam9nb2tyYSB2b25hdGtvesOzIHBvbGl0
> aWvDoW5rOiAKaHR0cDovL2tpbWl0dHVkLmF0bGF0c3pvLmh1L2hlbHAvb2Zm
> aWNlcnMKCkFtZW5ueWliZW4gbWVna2VyZXPDqXNla3JlIHbDoWxhc3pvbMOz
> IG11bmthdMOhcnNrw6ludCBoYXN6bm9zbmFrIHRhbMOhbHRhIGV6dCBhIHN6
> b2xnw6FsdGF0w6FzdCwga8OpcmplIG1lZyBzemVydmV6ZXRlIHdlYm1lc3Rl
> csOpdCwgaG9neSBoZWx5ZXp6ZW4gZWwgYSBob25sYXB1bmtyYSBtdXRhdMOz
> IGhpdmF0a296w6FzdCBrw7Z6w6lyZGVrxbEgYWRhdG9rYXQgdGFydGFsbWF6
> w7Mgd2Vib2xkYWzDoW4uIAoKLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0t
> LS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLS0tLQoK

idézett részek elrejtése

Czinege Szilvia,

2 Melléklet

Tisztelt Csáki Úr!

 

Engedje meg, hogy mellékelten küldjük Önnek válaszainkat, melyeket a
kérdései mögött talál meg, piros betűkkel kiemelve.

Üdvözlettel:

 

Czinege Szilvia

 

Értékesítési és marketing igazgató

 

BUDAPEST GYÓGYFÜRDŐI ÉS HÉVIZEI ZRT.

Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. tagja

 

CÍM: 1034 Budapest, Szőlő u. 38.

TELEFON: +36 1 452 4550

FAX: +36 1 452 4501

WEB: [1]www.budapestgyógyfürdői.hu

 

[2]email_bgyh

 

 

 

 

 

Tisztelt Marketing Igazgató, tisztelt Kiss Dóra!

Köszönöm szépen az adatigénylésemre küldött válaszukat.

A közbeszerzési eljárásra való hivatkozásuk okán az adatigényélési kérésemet az alábbiak szerint módosítom - feltennék néhány konkrét kérdést, melyek jellemzően egyetlen szóval megválaszolhatók (többnyire egyszerű igen-nem megadásával), így nem zavarják a közbeszerzést.

Az eddig nyílvánosságra került információk alapján tehát a BGYH a Csillaghegyi Strand feletti - és évtizedek óta elhanyagolt, rendszeres sport tevékenységre legalább húsz éve nem használt - futtball pálya teljes átalakítását tervezi az alábbiak szerint:

A pálya hétvégente napjainkig használatban volt amatőr kispályás labdarúgás céljából.
1) Jól értjük az eddigiek alapján, hogy a meglévő egy darab füves "nagy" pálya (és a mellette lévő bokros területek) helyén futball utánpótlás-nevelő központot terveznek kialakítani?

Igen, a nagy pálya helyén (a mellette lévő bokros területeket ide nem értve) továbbra is nagy pálya lesz, műfüves borítással. A nem használt szilárd burkolatú kispályák helyén, pedig két csapat számára elegendő klubépület épül.

2) Az egy füves pálya helyén műfüves pálya (vagy pályák) épülne(k) a tervek szerint?

Igen, egy darab. Újabb kis pálya nem épül.

3) A műfüves pályát palánk venné körül (vagy ha több, akkor a pályák közül van-e ilyen)?

Nem.

4) A válasza alapján jól értjük, hogy az átalakítás részeként öltöző épület megépítését is tervezik?

Igen.

5) A tervezett épület a meglévő pálya melyik végén épülne (nyugaton - Üröm felé, vagy keleten, a Strand felé)?

A mellékelt helyszínrajz szerint, kapcsolódva a meglévő közúti beközlekedéshez.
5) Az átépítés részeként parkoló kialakítását is tervezik?

Igen.

6) Ha igen, az hol lenne (nyugaton - Üröm felé, vagy keleten, a Strand felé)?

Délkeleten, a pálya fürdő felőli részén. (A mellékelt helyszínrajzon jelölt helyen.)

7) A parkoló kiszolgáláshoz szükséges-e új kapu kialakítása (a meglévő Csörlő közi kapu mellett vagy helyett) - és ha igen, hol?

Nem.

8) Tervezik világítás kialakítását is?

Igen.

9) Az épületben - a korábbi terveknek megfelelően - büfé is lenne?  (Ha ez az információ nem fér össze a közbeszerzéssel, akkor a kérdésre nem kell válaszolni...)

Igen.

10) Az új pálya (pályák) mentén lelátó kialakítását is tevezik?

Nem.

11) Ha igen, melyik részen (a jelenlegi páyához képest)?

-

--------------------------------------------------------------------------

Feladó: "Csáki Csaba" <[3][FOI #11251 email]>
Küldve: 2018. június 25. 9:41:59 CEST
Címzett: "Kiss Dóra" <[4][email address]>
Tárgy: RE: Közérdekű adat igénylés - Csillaghegyi Strandfürdő feletti
focipálya átépítése

 

Tisztelt Marketing Igazgató, tisztelt Kiss Dóra!

Köszönöm szépen az adatigénylésemre küldött válaszukat.

A közbeszerzési eljárásra való hivatkozásuk okán az adatigényélési kérésemet az alábbiak szerint módosítom - feltennék néhány konkrét kérdést, melyek jellemzően egyetlen szóval megválaszolhatók (többnyire egyszerű igen-nem megadásával), így nem zavarják a közbeszerzést.

Az eddig nyílvánosságra került információk alapján tehát a BGYH a Csillaghegyi Strand feletti - és évtizedek óta elhanyagolt, rendszeres sport tevékenységre legalább húsz éve nem használt - futtball pálya teljes átalakítását tervezi az alábbiak szerint:

1) Jól értjük az eddigiek alapján, hogy a meglévő egy darab füves "nagy" pálya (és a mellette lévő bokros területek) helyén futball utánpótlás-nevelő központot terveznek kialakítani?

2) Az egy füves pálya helyén műfüves pálya (vagy pályák) épülne(k) a tervek szerint?

3) A műfüves pályát palánk venné körül (vagy ha több, akkor a pályák közül van-e ilyen)?

4) A válasza alapján jól értjük, hogy az átalakítás részeként öltöző épület megépítését is tervezik?

5) A tervezett épület a meglévő pálya melyik végén épülne (nyugaton - Üröm felé, vagy keleten, a Strand felé)?

5) Az átépítés részeként parkoló kialakítását is tervezik?

6) Ha igen, az hol lenne (nyugaton - Üröm felé, vagy keleten, a Strand felé)?

7) A parkoló kiszolgáláshoz szükséges-e új kapu kialakítása (a meglévő Csörlő közi kapu mellett vagy helyett) - és ha igen, hol?

8) Tervezik világítás kialakítását is?

9) Az épületben - a korábbi terveknek megfelelően - büfé is lenne?  (Ha ez az információ nem fér össze a közbeszerzéssel, akkor a kérdésre nem kell válaszolni...)

10) Az új pálya (pályák) mentén lelátó kialakítását is tevezik?

11) Ha igen, melyik részen (a jelenlegi páyához képest)?

Üdvözlettel:

Csáki Csaba

-----Original Message-----

Tisztelt Csáki Csaba Úr!

 

A Csillaghegyi Strandfürdő  területén a Budapesti Pályafejlesztési Program
keretében megvalósuló beruházással kapcsolatban érkezett adatigénylésre az
alábbi válaszokat adjuk.

 

-       a tervezett fejlesztés építési terve;

Jelenleg a Budapesti Pályafejlesztési Program keretében a Csillaghegyi
Strandfürdő területén megvalósítandó fejlesztések kivitelezőinek
kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárások előkészítése folyamatban
van, amely közbeszerzési eljárásokat ajánlatkérőként az MLSZ folytatja le.
A vonatkozó tervek az előbbi közbeszerzési eljárások közbeszerzési
dokumentumainak részét képzik. Az előkészítés alatt álló eljárás
közbeszerzési dokumentumainak, különösen a vonatkozó terveknek a kiadása,
nyilvánosságra hozatala a verseny tisztaságát súlyosan sértheti, annak
jelentős kockázatát veti fel, így jelenleg nem lehetséges. Az eljárás
lefolytatását és eredményének kihirdetését követően a közbeszerzés
iratanyaga, a jogszabályoknak megfelelően, teljes körűen megismerhető
lesz.

 

-       a kapcsolódó környezeti hatástanulmány;

Nem készült, mert a környezeti hatástanulmány elkészítése akkor szükséges,
ha olyan új tevékenység végzését vagy olyan meglévő tevékenység jelentős
módosítását tervezik, amely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. számú
mellékletében megtalálható vagy 3. számú mellékletében található és a
várható környezeti hatásai jelentősek. Itt jelen esetben ilyen nem
történik.

 

-       a kapcsolódó közlekedési hatástanulmány;

Nem készült, mert a tervezettek szerint generált forgalom elosztása a
meglévő úthálózaton megoldható, így nem olyan mértékű, hogy erre
vonatkozóan közlekedési hatástanulmányra lenne szükség.

 

-       a kapcsolódó hatályos építési engedély;

Jelenleg nem áll rendelkezésre, a tervezett öltöző épületre az építésügyi
hatósági engedélyezési eljárás jelenleg még folyamatban van.

 

-       a tervezett átépítést biztosító pénzügyi források megnevezése;

A Budapesti Pályafejlesztési Program során megvalósítandó fejlesztések
90%-ban állami forrásból, 10%-ban pedig a létesítmények tulajdonosai által
nyújtott hozzájárulásból - amely jelen esetben társaságunk, a Budapest
Gyógyfürdői Zrt. - kerülnek finanszírozásra. A program megvalósításához
szolgáló forrás biztosítása a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti
Pályafejlesztési Programjával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2100/2017.

(XII. 28.) Korm. határozat alapján történik.

 

-       kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok;

A vonatkozó, fent is írt közbeszerzési eljárás előkészítése jelenleg
folyamatban van, ezért még nem állnak rendelkezésre teljes körűen a
végleges közbeszerzési dokumentumok.

 

-       a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló

284/2007. (X. 29.) Korm. rendeletnek megfelelő környezeti zajt előidéző
üzemi vagy szabadidős zajforrásra vonatkozóan a tevékenység megkezdése
előtt a környezeti zaj- és rezgésforrás üzemeltetője által elvégzett, a
környezeti zajkibocsátási határérték megállapítását bizonyító
jegyzőkönyvet és a határérték betartásának feltételeinek  megteremtésére
vonatkozó intézkedési tervet.

Nem készült, mert az ingatlanon tervezett fejlesztés során megvalósítandó
egyedüli új elem az öltöző épület építés, aminek a környezeti zaj és
rezgés terhelése minimális, a használatból következő zaj terhelése pedig
kevesebb, mint a meglévő labdarúgópályának. A meglévő labdarúgópálya
helyén készül az új labdarúgópálya, ezért ott új zaj terhelés nem
keletkezik.

 

Amennyiben bármilyen további kérése, kérdése lenne, készséggel
rendelkezésre állunk.

 

Üdvözlettel:

Budapest Gyógyfürdői Zrt.

 

Kiss Dóra

marketing és ügyfélszolgálati vezető

 

BUDAPEST GYÓGYFÜRDŐI ÉS HÉVIZEI ZRT.

Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. tagja

 

CÍM: 1034 Budapest, Szőlő u. 38.

TELEFON: +36 1 452 4528

FAX: +36 1 452 4501

WEB: [1][5]www.budapestgyogyfurdoi.hu

 

 

References

Visible links
1. [6]http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/

--------------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[7][FOI #11251 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

--------------------------------------------------------------------------

 

References

Visible links
1. http://www.budapestgyógyfürdői.hu/
3. mailto:[FOI #11251 email]
4. mailto:[email address]
5. http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/
6. http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/
7. mailto:[FOI #11251 email]
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése