Tisztelt FŐKERT Nonprofit Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Csepel polgármestere nemrég arról tájékoztatta a környék lakóit, hogy a kerület a főváros együttműködésében és a Főkert kivitelezésében megújul a Kozmosz sétányi park. Ennek első ütemeként gyökerestül szedték ki onnan a fákat, hogy máshová telepítsék a kerületben. Kérdésem ezzel kapcsolatban az volna, hogy pontosan hány fát távolítottak el, hány fátvágtak esetleg ki és hogy az áttelepített fák hová kerültek? Kérdésw továbbá, hogy terveik szerint mikorra végeznek a beruházással és azt milyen tervezési munka előzte mehg, bevonták-e a környéken lakókat és ha ez nem történt meg, ahogy a reakciókból tűnik, akkor ez miért maradt el? Igaz-e, hogy egy lakótelep közepén 4 méteres falat emelnek?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. április 8.

Üdvözlettel:

Bogád Zoltán

FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés, FŐKERT Nonprofit Zrt.

2 Melléklet

 

 

 

-----Original Message-----

From: Bogád Zoltán [mailto:[FOI #12578 email]]

Sent: Monday, April 8, 2019 12:01 PM

To: FŐKERT Nonprofit Zrt. <[FŐKERT request email]>

Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Csepel Kozmosz sétány

 

Tisztelt FŐKERT Nonprofit Zrt.!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

 

Csepel polgármestere nemrég arról tájékoztatta a környék lakóit, hogy a
kerület a főváros együttműködésében és a Főkert kivitelezésében megújul a
Kozmosz sétányi park. Ennek első ütemeként gyökerestül szedték ki onnan a
fákat, hogy máshová telepítsék a kerületben. Kérdésem ezzel kapcsolatban
az volna, hogy pontosan hány fát távolítottak el, hány fátvágtak esetleg
ki és hogy az áttelepített fák hová kerültek? Kérdésw továbbá, hogy
terveik szerint mikorra végeznek a beruházással és azt milyen tervezési
munka előzte mehg, bevonták-e a környéken lakókat és ha ez nem történt
meg, ahogy a reakciókból tűnik, akkor ez miért maradt el? Igaz-e, hogy egy
lakótelep közepén 4 méteres falat emelnek?

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2019. április  8.

 

Üdvözlettel:

 

Bogád Zoltán

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[FOI #12578 email]

 

Ha a(z) FŐKERT Nonprofit Zrt. nem a(z) [FŐKERT request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

________________________

This email was scanned by Bitdefender

idézett részek elrejtése

Tisztelt FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés!

Szeretném tisztelettel felhívni a figyelmüket arra, hogy a közérdekú adatigénylésre 15 napon belül kell a törvény szerint választ adni, vagy közölni a hosszabbítást. Mindenképpen problémás, hogy 31 nap letelte után jelzik, hogy még időre van szükségük! Értem én, hogy nagy cég a Főkert, de azért egy hónap alatt azért csak kideríthető, mit műveltek a munkatársaik. Várom mihamarábbi válaszukat és magyarázatukat, hogy egy hónap miért kevés annak tisztázására, hogy miért és hová telepítettek át fákat.

Üdvözlettel:

Bogád Zoltán

FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés, FŐKERT Nonprofit Zrt.

2 Melléklet

 

-----Original Message-----

From: Bogád Zoltán [[1]mailto:[FOI #12578 email]]

Sent: Monday, April 8, 2019 12:01 PM

To: FŐKERT Nonprofit Zrt. <[2][FŐKERT request email]>

Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Csepel Kozmosz sétány

 

Tisztelt FŐKERT Nonprofit Zrt.!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

 

Csepel polgármestere nemrég arról tájékoztatta a környék lakóit, hogy a
kerület a főváros együttműködésében és a Főkert kivitelezésében megújul a
Kozmosz sétányi park. Ennek első ütemeként gyökerestül szedték ki onnan a
fákat, hogy máshová telepítsék a kerületben. Kérdésem ezzel kapcsolatban
az volna, hogy pontosan hány fát távolítottak el, hány fátvágtak esetleg
ki és hogy az áttelepített fák hová kerültek? Kérdésw továbbá, hogy
terveik szerint mikorra végeznek a beruházással és azt milyen tervezési
munka előzte mehg, bevonták-e a környéken lakókat és ha ez nem történt
meg, ahogy a reakciókból tűnik, akkor ez miért maradt el? Igaz-e, hogy egy
lakótelep közepén 4 méteres falat emelnek?

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2019. április  8.

 

Üdvözlettel:

 

Bogád Zoltán

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[3][FOI #12578 email]

 

Ha a(z) FŐKERT Nonprofit Zrt. nem a(z) [4][FŐKERT request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

________________________

This email was scanned by Bitdefender

 

References

Visible links
1. mailto:[FOI #12578 email]
2. mailto:[FŐKERT request email]
3. mailto:[FOI #12578 email]
4. mailto:[FŐKERT request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Tisztelt FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés!

Köszönettel megkaptam válaszát és természetesen tudom, hogy nem lesz semmilyen beruházás a területen. De mikor a kérdéseimet elküldtem ez még nem így volt. És a kérdésem az volna, hová kerültek ezek az átültetett fák pontosan? Mekkora esély van arra, hogy ezek a fák túlélik az átültetést és mindez mibe került? Illetve továbbra is érdekel, milyen tervek alapján történt a fák áttelepítése? Ki készítette el a terveket és ki döntött a végül elmaradt beruházásról?

Üdvözlettel:

Bogád Zoltán

FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés, FŐKERT Nonprofit Zrt.

2 Melléklet

 

 

-----Original Message-----
From: Bogád Zoltán [mailto:[FOI #12578 email]]
Sent: Friday, May 17, 2019 2:27 PM
To: FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés
Subject: Re: FW: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Csepel Kozmosz
sétány

 

Tisztelt FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés!

 

Köszönettel megkaptam válaszát és természetesen tudom, hogy nem lesz
semmilyen beruházás a területen. De mikor a kérdéseimet elküldtem ez még
nem így volt. És a kérdésem az volna, hová kerültek ezek az átültetett fák
pontosan? Mekkora esély van arra, hogy ezek a fák túlélik az átültetést és
mindez mibe került? Illetve továbbra is érdekel, milyen tervek alapján
történt a fák áttelepítése? Ki készítette el a terveket és ki döntött a
végül elmaradt beruházásról?

 

Üdvözlettel:

 

Bogád Zoltán

 

-----Original Message-----

 

 

 

 

 

 

 

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[FOI #12578 email]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

________________________

This email was scanned by Bitdefender

idézett részek elrejtése

Tisztelt FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés!

Köszönettel megkaptam ismételt válaszukat! Az adatigénylésemnek vannak jogszabályi alapjai, amelyet első igénylésemben közöltem is. Ellenben az Önök válasza nem tartalmazza azt a jogszabályi hivatkozást, ami alapján nem ismertetik, hogy mennyi pénzbe került a fák átültetése, illetve az új fák telepítése? Kérem válaszoljanak vagy az adtaokkal, vagy a bonyolult adatvédelmi szabályok jogszabályi hivatkozásával.

Köszönettel és üdvözlettel:

Bogád Zoltán

FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés, FŐKERT Nonprofit Zrt.

3 Melléklet

 

 

 

   Nagy Dénes

    zöldfelület-fejlesztési igazgató

    ZÖLDFELÜLET-FEJLESZTÉSI IGAZGATÓSÁG

 

                

    FŐKERT NONPROFIT ZRT.

                

    CÍM: 1073 Budapest,  Dob  u. 90.

    TEL:  + 36  1  342 1720 / 887

    FAX:  + 36  1  342 8176

    MOBIL: + 36 20 919 2857

    WEB:  [1]www.fokert.hu

    E-MAIL: [2][email address]

 

 

[3]cid:[email protected]

 

 

P  Kérem, óvja a környezetet, ha nem szükséges ne nyomtassa ki ezt az
e-mailt! Please consider the environment before printing this email!

 

 

 

-----Original Message-----
From: Bogád Zoltán [mailto:[FOI #12578 email]]
Sent: Friday, May 17, 2019 2:27 PM
To: FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés
Subject: Re: FW: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Csepel Kozmosz
sétány

 

Tisztelt FŐKERT Nonprofit Zrt. Zöldfelület-fejlesztés!

 

Köszönettel megkaptam válaszát és természetesen tudom, hogy nem lesz
semmilyen beruházás a területen. De mikor a kérdéseimet elküldtem ez még
nem így volt. És a kérdésem az volna, hová kerültek ezek az átültetett fák
pontosan? Mekkora esély van arra, hogy ezek a fák túlélik az átültetést és
mindez mibe került? Illetve továbbra is érdekel, milyen tervek alapján
történt a fák áttelepítése? Ki készítette el a terveket és ki döntött a
végül elmaradt beruházásról?

 

Üdvözlettel:

 

Bogád Zoltán

 

-----Original Message-----

 

 

 

 

 

 

 

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[FOI #12578 email]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

________________________

This email was scanned by Bitdefender

References

Visible links
1. http://www.fokert.hu/
2. mailto:[email address]

idézett részek elrejtése