Tisztelt Nemzeti Népegészségügyi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre Dunakeszi városra vonatkozó COVID-19 adatokat az alábbiak szerint.

A 2020. október 8-án kiadott Eljárásrend alapján a betegellátó (háziorvos vagy járó/fekvőbeteg-ellátó) 24 órán belül jelenti (bejelentés) a COVID-19 fertőzésre gyanús vagy pozitív laboreredménnyel jelentkező személy adatait a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által működtetett Országos Szakmai Információs Rendszer (OSZIR) Járványügyi Szakrendszer Fertőzőbeteg-jelentő alrendszerébe.

A megerősített betegnél a betegség kimenetelét (gyógyult vagy meghalt), valamint a kórházból való elbocsátás idejét is haladéktalanul jelenteni kell, az adatokat az Országos Szakmai Információs Rendszer (OSZIR) Járványügyi Szakrendszer Fertőzőbeteg-jelentő alrendszerében szintén rögzítik.

A rendelkezésére álló adatokból kérem, hogy Dunakeszi Városban lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek tekintetében közölje az alábbi adatokat a 2021. február 15-ig terjedő időszakról:

1. igazoltan új koronavírussal fertőzött személyek száma;
2. új koronavírus-fertőzésből gyógyultak száma;
3. elhunyt személyek száma.

(Az egyes megbetegedett személyek földrajzi alapú csoportjainak egészségügyi statisztikai adatai – a hivatalos statisztikáról szóló 2016.évi CLV. törvényben meghatározott ún. „felfedési kockázat” hiányában – nyilvános statisztikai adatnak minősülnek, nem személyes adatok, így közérdekű adatnak minősülnek.)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. február 24.

Üdvözlettel:

Gerner Péter

Országos Tisztifőorvos, Nemzeti Népegészségügyi Központ

2 Melléklet

Gerner Péter

részére

[1][FOI #17348 email]

Tisztelt Adatigénylő!

Csatoltan megküldöm az alábbi adatigényléséhez készült 13445-2/2021/JF 
iktatószámú tájékoztató levelet.

Tisztelettel:

[2]cid:[email protected] Dr. Müller Cecília

országos tisztifőorvos

megbízásából

Minárik Bernadett

titkársági referens

Nemzeti Népegészségügyi Központ

Országos Tisztifőorvosi Titkárság

1097 Budapest, Albert Flórián út
2-6.

Tel.: +36 1 476 1242

E-mail: [3][NNK request email]

-----Original Message-----

From: Gerner Péter <[4][FOI #17348 email]>

Sent: Wednesday, February 24, 2021 4:29 PM

To: Országos Tisztifőorvos <[5][NNK request email]>

Subject: Közérdekű adatigénylés - COVID-19 adatok: Dunakeszi Város -
Nemzeti Népegészségügyi Központ

Tisztelt Nemzeti Népegészségügyi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre Dunakeszi
városra vonatkozó COVID-19 adatokat az alábbiak szerint.

A 2020. október 8-án kiadott Eljárásrend alapján a betegellátó (háziorvos
vagy járó/fekvőbeteg-ellátó) 24 órán belül jelenti (bejelentés) a COVID-19
fertőzésre gyanús vagy pozitív laboreredménnyel jelentkező személy adatait
a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által működtetett Országos Szakmai
Információs Rendszer (OSZIR) Járványügyi Szakrendszer Fertőzőbeteg-jelentő
alrendszerébe.

A megerősített betegnél a betegség kimenetelét (gyógyult vagy meghalt),
valamint a kórházból való elbocsátás idejét is haladéktalanul jelenteni
kell, az adatokat az Országos Szakmai Információs Rendszer (OSZIR)
Járványügyi Szakrendszer Fertőzőbeteg-jelentő alrendszerében szintén
rögzítik.

A rendelkezésére álló adatokból kérem, hogy Dunakeszi Városban lakóhellyel
vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek tekintetében közölje az
alábbi adatokat a 2021. február 15-ig terjedő időszakról:

1. igazoltan új koronavírussal fertőzött személyek száma; 2. új
koronavírus-fertőzésből gyógyultak száma; 3. elhunyt személyek száma.

(Az egyes megbetegedett személyek földrajzi alapú csoportjainak
egészségügyi statisztikai adatai – a hivatalos statisztikáról szóló
2016.évi CLV. törvényben meghatározott ún. „felfedési kockázat” hiányában
– nyilvános statisztikai adatnak minősülnek, nem személyes adatok, így
közérdekű adatnak minősülnek.)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. február 24.

Üdvözlettel:

Gerner Péter

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[6][FOI #17348 email]

Ha a(z) Nemzeti Népegészségügyi Központ nem a(z)
[7][NNK request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[9]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

________________________________

Jelen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzettek,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben szigorúan tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

--------------------------------------------------------------------------

Jelen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzettek,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben szigorúan tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #17348 email]
3. mailto:[NNK request email]
4. mailto:[FOI #17348 email]
5. mailto:[NNK request email]
6. mailto:[FOI #17348 email]
7. mailto:[NNK request email]
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
9. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Országos Tisztifőorvos, Nemzeti Népegészségügyi Központ

2 Melléklet

Gerner Péter

részére

[1][FOI #17348 email]

Tisztelt Adatigénylő!

Csatoltan megküldöm a Nemzeti Népegészségügyi Központ 13445-3/2021/JF.
iktatószámú válaszlevelét.