Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. megbízásai

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Nemzetgazdasági Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
Nemzetgazdasági Minisztérium és háttérintézményei által a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel 2010 óta kötött valamennyi szerződés listáját, megjelölve a
szerződés hatályát, tárgyát, értékét, valamint azt, hogy milyen
eljárásban választották ki az adott feladatra a Civil Biztonsági
Szolgálat Zrt.-t.

Amennyiben az eljárásban az adott munka elnyeréséért többen is
elindultak, akkor szíveskedjenek megküldeni részemre azt is, hogy
mely cégek voltak a további indulók, és ezek a cégek milyen
értékben tettek ajánlatot.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. március 25.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

Ügyfélszolgálat (NGM), Nemzetgazdasági Minisztérium

1 Melléklet

[1]Leírás: cid:[email protected]

 

Tisztelt Érdeklődő!

 

 

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak küldött elektronikus levele megérkezett.

Szíves türelmét kérjük, amíg munkatársaink válaszolnak a megkeresésére.

 

Tájékoztatjuk, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános
szabályairól szóló

2004. évi CXL. törvény 33. §-a értelmében

harmincnapos ügyintézési határidő vonatkozik a közigazgatási hatósági ügyben
előterjesztett kérelmekre,

amely bizonyos esetekben meghosszabbítható.

 

 

Üdvözlettel:

 

NGM ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

1051 Budapest, József nádor tér 2-4.

telefon: 06-1-795-5011

[2]www.kormany.hu

 

 

idézett részek megjelenítése

Ügyfélszolgálat (NGM), Nemzetgazdasági Minisztérium

Tisztelt Oroszi Babett!
 
Köszönettel vettük megkeresését, melyre az alábbi tájékoztatást tudjuk
adni:
 
A Nemzetgazdasági Minisztérium és háttérintézményei közül csak a Nemzeti
Adó- és Vámhivatal tulajdonosi joggyakorlásába tartozó KIKSZ
Közlekedésfejlesztési Zrt. állt szerződéses kapcsolatban a Civil
Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel.  A szerződés biztonsági tanácsadás
tárgyban, 2010. 07.20-án  220.000 Ft értékben egyedi döntés alapján került
megkötésre.
 
Üdvözlettel
 
Ügyfélszolgálati Információs Iroda
Nemzetgazdasági Minisztérium – Kommunikációs Titkárság
[1][NGM request email]
Tel.:795 5010; 795 5011
 
 

idézett részek megjelenítése