Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Dr. Kásler Miklós
miniszter
részére
Tárgy: közérdekű adatigénylés

Tisztelt Miniszter úr!
Megdöbbenéssel vettem tudomásul 2018.08.10-én kelt 41947-2/2018/JEÜEGYH iktatási számú
tájékoztatását, mely szerint a 2019-től kötelezővé tenni szándékozott bárányhimlő elleni oltás ismert
kockázatainak mitigációjával kapcsolatban a Minisztérium által addig tett erőfeszítések még nem
hoztak kézzelfogható eredményeket.
Miután az eredetileg várt időponthoz képest a bárányhimlő elleni oltás bevezetése több hónapot késik, az időközben elért haladással kapcsolatban, az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján, az alábbi tíz kérdésben ismét közérdekű adatigényléssel fordulok Önhöz.
A hírek szerint az oltóanyagokra már kiírták a tendert és az oltáshoz vélhetően az alábbi oltóanyagok egyikét fogják igénybe venni:
 Varilrix (OGYI-T-8771)
 VARIVAX (OGYI-T-20120)
 Priorix-Tetra (OGYI-T-20624)
 ProQuad (EU/1/05/323)
A fenti oltóanyagok hivatalos engedélyezési okiratának részét képező alkalmazási előírás (lásd a Függelékben) alapján a bárányhimlő oltóvírusának transzmissziója nem zárható ki az oltottak és a velük szoros kapcsolatba kerülő, betegségre fogékony személyek között. A bárányhimlő elleni oltás
kötelezővé tételével a Kormány tehát potenciális fertőzésveszélynek teszi ki az oltottakkal (nagyjából évi 90 ezer gyermek) egy háztartásban élőket, akik között lehetnek fogékony, veszélyeztetett egyének is (például várandós anyák, akik még nem vészelték át a betegséget).
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 5.§ (3) a) pontja értelmében mindenkinek joga van az egészsége védelmével és fejlesztésével kapcsolatos ismeretek megszerzéséhez.
Az egészségügyi szolgáltatók hatósági szakfelügyeletéről, szakmai minőségértékeléséről és a minőségügyi vezetőkről szóló 33/2013. (V. 10.) EMMI rendelet 12.§ (4) bekezdése értelmében az egészségügyért felelős miniszter a minőségfejlesztési feladatainak végzése során módszertani javaslatot fogalmaz meg az elvárt eredmény elérésének, illetve a szakmai munka javításának
érdekében, amely vonatkozhat a szükséges betegtájékoztatásra, valamint a dolgozók képzésére.
1.) Milyen tájékoztatást nyújtanak majd az oltóanyagok alkalmazási előírásában nevesített veszélyeztetett csoportok tagjai számára, hogy azok gyakorolhassák az Eütv. 5.§ (3) a) pontjában foglalt jogaikat?
2.) Amennyiben írásos tájékoztatást nyújtanak számukra (mint például a Johns Hopkins Kórház az onkológiai pácienseknek 1 ), úgy kérem, hogy küldje meg részemre ennek a tájékoztatónak a szövegét.
3.) Amennyiben konkrét tájékoztatót nem, csak az összeállításához szükséges módszertani útmutatót bocsát ki a Minisztérium, úgy kérem, hogy küldje meg részemre ennek az útmutatónak a szövegét.
4.) Mikorra tervezik a várandósgondozásról szóló 26/2014. (IV. 8.) EMMI rendeletet kiegészíteni a várandósgondozási folyamatba beépítendő bárányhimlő-ellenanyag vizsgálattal, hogy kiszűrhetőek legyenek a veszélyeztetett anyák?
5.) Milyen módon fog a védőnő, illetve a gyermekorvos meggyőződni az oltást megelőző vizsgálat során arról, hogy az oltandó gyermek környezetében nincsenek „fokozottan veszélyeztetett, varicellára fogékony személyek”?
6.) Amennyiben a védőnő, illetve a gyermekorvos az oltást megelőző vizsgálat során „fokozottan veszélyeztetett, varicellára fogékony személyek” létét észleli az oltandó gyermek környezetében, akkor az oltás alól mennyi időre mentesíti a gyermeket?
7.) Kérem, hogy küldje meg részemre a védőnők, illetve a gyermekorvosok fenti vizsgálathoz kapcsolódó feladataival kiegészített „Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok” szövegét.
8.) Amennyiben a fenti kérdésekben a Minisztérium a korábbi adatigényléshez képest nem ért el érdemi előrelépést, azaz még mindig „nem rendelkezik” a „kért adatokkal”, úgy kérem tájékoztatását, hogy mikorra várható a munka eredménye.
9.) Amennyiben a fenti kérdésekben a Minisztérium azért „nem rendelkezik” a „kért adatokkal”, mert ilyen jellegű munka nem is folyik, úgy kérem tájékoztatását, hogy ezt a feladatot kihez, mely szervezethez delegálták.
10.) Amennyiben a fenti kérdésekben a Minisztérium azért „nem rendelkezik” a „kért adatokkal”, mert ilyen jellegű munka nem is folyik, és ezt a feladatot nem is delegálták, úgy kérem tájékoztatását, hogy a Minisztérium milyen módon szándékozik teljesíteni a
33/2013. (V. 10.) EMMI rendelet 12.§ (4) bekezdésében foglalt betegtájékoztatási
kötelezettségét, hogy a polgárok az Eütv. 5.§ (3) a) pontjában foglalt jogukat
gyakorolhassák a bárányhimlő elleni oltás kockázataival kapcsolatban.
Adatigénylésem az Infotv. 26.§ (1), a 28.§ (1) és a 29.§ (1) bekezdésein alapul, kérem, hogy ennek
megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésemnek 15 napon belül tegyen eleget.
1 https://www.hopkinsmedicine.org/kimmel_c...

FÜGGELÉK – Oltóanyag SPC
Varilrix 2
4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések
(…) Kiütést mutató oltottakkal kapcsolatban álló szeronegatív kontaktok esetén nagyon alacsony
arányban az OKA vakcina vírus átvitelének előfordulását mutatták ki. Amennyiben az oltott
személyen a vakcinálás következtében a varicellára jellemző bőrtünetek alakulnak ki, kerülni kell a
fogékony személyekkel (szeronegatív terhes nőkkel és az alapbetegségük miatt veszélyeztetett
betegekkel) való kontaktust. Mindamellett nem zárható ki az OKA vakcina vírus bőrkiütést nem
mutató oltott személyről szeronegatív személyekre történő transzmissziója sem. (…)
VARIVAX 3
4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések
Vírusátvitel
A vakcinavírus átvitele ritkán előfordulhat bárányhimlőszerű kiütéseket mutató vagy nem mutató,
egészséges vakcinált személyek és egészséges fogékony, terhes, illetve immunszupprimált
kontaktszemélyek között (lásd 4.8 pont).
Ezért ajánlott, hogy a beoltottak, amikor csak lehetséges, tartózkodjanak a fogékony, veszélyeztetett
személyekkel való szoros érintkezéstől a vakcina beadását követő 6 hét során.
Olyan körülmények között, amikor elkerülhetetlen a veszélyeztetett személyekkel való érintkezés, a
védőoltás beadását megelőzően mérlegelni kell a vakcinavírus lehetséges átvitelének veszélyét a vad
típusú bárányhimlő vírussal való megfertőződés és átvitelének lehetőségével szemben (lásd 4.8 pont).
A fogékony, veszélyeztetett személyek közé tartoznak:
 Immunszupprimált személyek (lásd 4.3 pont);
 terhes nők, akiknek nem volt dokumentált vagy laboratóriumilag igazolt bárányhimlő
megbetegedésük korábban;
 azon nők újszülöttjei, akiknek nem volt dokumentált vagy laboratóriumilag igazolt
bárányhimlő megbetegedésük korábban.
Priorix-Tetra 4
4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések
Transzmisszió

2 https://ogyei.gov.hu/kiseroirat/ah/ah_00...
3 https://ogyei.gov.hu/kiseroirat/ah/ah_00...
4 https://ogyei.gov.hu/kiseroirat/ah/ah_00...

(…) Kimutatták, hogy az Oka vakcina vírus transzmissziója nagyon alacsony arányban fordul elő
kiütéses beoltottak szeronegatív kontaktjai körében. Nem zárható ki az Oka vakcina vírus
transzmissziója szeronegatív kontaktokra olyan beoltottakból, akiknél nem alakulnak ki bőrkiütések.
A beoltottaknak, még azoknak is, akiken nem alakulnak ki kiütések, amennyiben lehetséges, az oltás
beadását követő 6 héten át kerülniük kell a varicellára fogékony, nagy kockázatú személyekkel való
szoros kontaktust. Ha a varicella iránt fogékony, nagy kockázatú személyekkel való kontaktus
elkerülhetetlen, mérlegelni kell a varicella vakcina vírus transzmissziójából származó potenciális
kockázatot a vad típusú varicella vírusfertőzés és transzmisszió kockázatával szemben.
A varicella iránt fogékony, nagy kockázatú személyek közé az alábbiak tartoznak:
 immunokompromittált személyek (lásd 4.3 és 4.4 pont)
 a kórtörténetben dokumentált varicella (bárányhimlő) vagy korábbi fertőzés tényét igazoló
laboratóriumi eredmény nélküli terhes nők
 olyan újszülöttek, akik édesanyjánál nincs a kórtörténetben dokumentált varicella
(bárányhimlő), illetve nem rendelkezik korábbi fertőzés tényét igazoló laboratóriumi
eredménnyel.
ProQuad 5
Transzmisszió
(…) A varicella vakcina (élő, Oka/Merck) forgalomba hozatalát követően szerzett tapasztalatok arra
utalnak, hogy a varicella vakcinavírus átvitele ritkán előfordulhat (varicella-szerű kiütéseket mutató
vagy nem mutató) egészséges beoltottak és varicellára fogékony kontaktok, illetve fokozottan
veszélyeztetett, varicellára fogékony egyének között (lásd 4.8pont).
A fokozottan veszélyeztetett, varicellára fogékony személyek közé tartoznak:
 immunkompromittált személyek (lásd 4.3 pont),
 terhes nők, akiknek az anamnézisében nem szerepel igazolt varicella (bárányhimlő) fertőzés,
vagy a korábbi fertőzésnek nincs laboratóriumi bizonyítéka,
 olyan újszülöttek, akik anyjának az anamnézisében nem szerepel igazolt varicella fertőzés,
vagy a korábbi fertőzésnek nincs laboratóriumi bizonyítéka.
A beoltottak, amikor csak lehetséges, tartózkodjanak a varicellára fogékony, fokozottan
veszélyeztetett személyekkel való szoros érintkezéstől a vakcina beadását követő 6 hétben. Olyan
körülmények között, amikor elkerülhetetlen a varicellára fogékony, fokozottan veszélyeztetett
személyekkel való érintkezés, mérlegelni kell a varicella vakcinavírus lehetséges átvitelének veszélyét
a vad típusú varicellavírussal való megfertőződésnek és átvitelének lehetőségével szemben.
http://www.ema.europa.eu/docs/hu_HU/docu...
_Product_Information/human/000622/WC500044070.pdf

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. június 4.

Üdvözlettel:

Kiss Andrea

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

Iktatószám: 29196-1/2019/ADATVED                                 

 

kizárólag elektronikus úton kézbesítve

 

Kiss
Andrea                                                                                                            
           

részére

[1][FOI #12860 email]

 

 

Tárgy: Közérdekű adatigénylés

 

 

Tisztelt Címzett!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján benyújtott közérdekű adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról
tájékoztatom.

 

Az Infotv. 29. § (2) bekezdése szerint, ha az adatigénylés jelentős
terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés
teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához
szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, a 29. §
(1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítható.

 

Erre tekintettel az adatigénylés határidejét meghosszabbítom.

 

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

 

Budapest, 2019. június
20.                                                               

 

 

Üdvözlettel:

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

--------------------------------------------------------------------------

idézett részek megjelenítése

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

Iktatószám: 29196-2/2019/ADATVED

 

kizárólag elektronikus úton kézbesítve                                 

 

Kiss
Andrea                                                                                                            
           

részére

[1][FOI #12860 email]

 

 

Tárgy: Közérdekű adatigénylés

 

 

Tisztelt Címzett!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján benyújtott közérdekű adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról
tájékoztatom.

 

Közérdekű adatigénylés keretében a következő adatokat kérte megküldeni:

„1.) Milyen tájékoztatást nyújtanak majd az oltóanyagok alkalmazási
előírásában nevesített veszélyeztetett csoportok tagjai számára, hogy azok
gyakorolhassák az Eütv. 5.§ (3) a) pontjában foglalt jogaikat?

2.) Amennyiben írásos tájékoztatást nyújtanak számukra (mint például a
Johns Hopkins Kórház az onkológiai pácienseknek 1 ), úgy kérem, hogy
küldje meg részemre ennek a tájékoztatónak a szövegét.

3.) Amennyiben konkrét tájékoztatót nem, csak az összeállításához
szükséges módszertani útmutatót bocsát ki a Minisztérium, úgy kérem, hogy
küldje meg részemre ennek az útmutatónak a szövegét.

4.) Mikorra tervezik a várandósgondozásról szóló 26/2014. (IV. 8.) EMMI
rendeletet kiegészíteni a várandósgondozási folyamatba beépítendő
bárányhimlő-ellenanyag vizsgálattal, hogy kiszűrhetőek legyenek a
veszélyeztetett anyák?

5.) Milyen módon fog a védőnő, illetve a gyermekorvos meggyőződni az
oltást megelőző vizsgálat során arról, hogy az oltandó gyermek
környezetében nincsenek „fokozottan veszélyeztetett, varicellára fogékony
személyek”?

6.) Amennyiben a védőnő, illetve a gyermekorvos az oltást megelőző
vizsgálat során „fokozottan veszélyeztetett, varicellára fogékony
személyek” létét észleli az oltandó gyermek környezetében, akkor az oltás
alól mennyi időre mentesíti a gyermeket?

7.) Kérem, hogy küldje meg részemre a védőnők, illetve a gyermekorvosok
fenti vizsgálathoz kapcsolódó feladataival kiegészített „Magyar
Egészségügyi Ellátási Standardok” szövegét.

8.) Amennyiben a fenti kérdésekben a Minisztérium a korábbi
adatigényléshez képest nem ért el érdemi előrelépést, azaz még mindig „nem
rendelkezik” a „kért adatokkal”, úgy kérem tájékoztatását, hogy mikorra
várható a munka eredménye.

9.) Amennyiben a fenti kérdésekben a Minisztérium azért „nem rendelkezik”
a „kért adatokkal”, mert ilyen jellegű munka nem is folyik, úgy kérem
tájékoztatását, hogy ezt a feladatot kihez, mely szervezethez delegálták.

10.) Amennyiben a fenti kérdésekben a Minisztérium azért „nem rendelkezik”
a „kért adatokkal”, mert ilyen jellegű munka nem is folyik, és ezt a
feladatot nem is delegálták, úgy kérem tájékoztatását, hogy a Minisztérium
milyen módon szándékozik teljesíteni a 33/2013. (V. 10.) EMMI rendelet
12.§ (4) bekezdésében foglalt betegtájékoztatási kötelezettségét, hogy a
polgárok az Eütv. 5.§ (3) a) pontjában foglalt jogukat gyakorolhassák a
bárányhimlő elleni oltás kockázataival kapcsolatban.”

 

Adatigénylésének 1. pontja tekintetében tájékoztatom, hogy a Varivax por
és oldószer szuszpenziós injekcióhoz alkalmazási előírat szerint a
vakcinavírus átvitele ritkán előfordulhat bárányhimlőszerű kiütéseket
mutató vagy nem mutató, egészséges vakcinált személyek és egészséges
fogékony, terhes, illetve immunszupprimált kontaktszemélyek között. Ezért
ajánlott, hogy a beoltottak, amikor csak lehetséges, tartózkodjanak a
fogékony, veszélyeztetett személyekkel való szoros érintkezéstől a vakcina
beadását követő 6 hét során. Olyan körülmények között, amikor
elkerülhetetlen a veszélyeztetett személyekkel való érintkezés, a
védőoltás beadását megelőzően mérlegelni kell a vakcinavírus lehetséges
átvitelének veszélyét a vad típusú bárányhimlő vírussal való megfertőződés
és átvitelének lehetőségével szemben. A fertőző betegségek és a járványok
megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998.
(VI. 3.) NM rendelet (továbbiakban. Járványügyi rendelet) 5. § (1)
bekezdése nevesíti az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat. Az egyedi
kockázatértékelés és az olthatóság megítélése minden esetben az oltóorvos
feladata, a Járványügyi rendelet 15. § (2) bekezdés c) pontja értelmében
az oltóorvos egyedileg bírálja el az oltás végrehajthatóságát.

Az egészségügyi személyzet minden esetben eleget tesz az Eütv. által
nevesített tájékoztatási kötelezettségének, valamint egészségnevelési,
felvilágosítási tevékenységet végez a védőoltásokkal megelőzhető fertőző
betegségekről, védőoltásokról.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról
szóló 18/2019. (VI. 6.) EMMI utasítás 11.5.5. pontja értelmében a Nemzeti
Népegészségügyi Központ (továbbiakban: NNK) Járványügyi és
Infekciókontroll Főosztály a járványügyi és védőoltási surveillance
feladatai keretében részt vesz a VACSATC oltásbiztonsággal foglalkozó
honlap működtetésében. A VACSATC (Vaccine Safety - Attitudes, Training and
Communication) a biztonságos immunizáció témakörben információt tesz közzé
mind a szakma, mind lakosság részére, magyar nyelven.

 

Adatigénylésének 2. pontja tekintetében tájékoztatom, hogy az EMMI
irányítása alá tartozó NNK által működtetett, 1. pontban említett VACSATC
honlap internetes elérhetősége: [2]http://www.vacsatc.hu

                                                                                                                                      

Adatigénylésének 3. pontja tekintetében tájékoztatom, hogy a vonatkozó
kérdések megválaszolásra kerültek az előző 1. és 2. pontban.

 

Adatigénylésének 4. pontja tekintetében tájékoztatom, hogy az EMMI nem
tervezi fenti tárgyú módosítását a várandósgondozásról szóló 26/2014. (IV.
8.) EMMI rendeletnek.

 

Adatigénylésének 5. pontja tekintetében tájékoztatom, hogy a Járványügyi
rendelet 15. § (2) bekezdés c) pontja értelmében az oltóorvos
kompetenciájába tartozik az oltás végrehajthatóságának elbírálása. A
Járványügyi rendelet 4. § (2) bekezdése értelmében az adott évi védőoltási
tevékenységre vonatkozó ismereteket az országos tisztifőorvos által évente
kiadott, az adott év védőoltási tevékenységére vonatkozó módszertani
levele (továbbiakban: VML) határozza meg. A Járványügyi rendelet 11. § (1)
bekezdése szerint a védőoltások ellenjavallatait az országos tisztifőorvos
által évente kiadott VML tartalmazza. Szükség esetén az Eütv. 58. § (1)
bekezdés a) és b) pontjai alapján a kezelőorvos a kötelező védőoltás
elhalasztásáról dönt. Ezen felül az Eütv. 58. § (3) bekezdés a) és b)
pontja alapján a kezelőorvos, a beteg vagy a beteg törvényes képviselője a
beteg lakóhelye szerint illetékes egészségügyi államigazgatási szervnél
kérelmezheti a védőoltás alóli mentesítést.

Megjegyezzük, hazánkban a bárányhimlő elleni oltóanyag sok éve elérhető a
gyógyszertárakban, nagyon sok család, szülő élt eddig is a lehetőséggel és
oltatta be gyermekét. A bárányhimlő elleni védőoltásra alkalmazott
oltóanyagok az oltóorvosok számára évek óta ismertek és alkalmazottak. A
bárányhimlő elleni védőoltással való olthatóság elbírálására az önkéntes
alapon igénybevett oltások vonatkozásában is sor került, a védőoltások
javallatainak, ellenjavallatainak a mérlegelése, az olthatóság eldöntése
nem attól tehető függővé, hogy életkorhoz kötött kötelező védőoltásról van
szó, vagy önkéntes alapon igénybe vett oltásról.

 

Adatigénylésének 6. pontja tekintetében tájékoztatom, hogy a kötelező
védőoltás elhalasztásáról, a védőoltás alóli mentesítésről az Eütv. 58.
§-a rendelkezik, ennek megfelelően történik az eljárás menete.

 

Adatigénylésének 7. pontja tekintetében tájékoztatom, hogy a Járványügyi
rendelet 4. § (2) bekezdése értelmében az adott évi védőoltási
tevékenységre vonatkozó ismereteket az országos tisztifőorvos által évente
kiadott, az adott év védőoltási tevékenységére vonatkozó VML határozza
meg. A Járványügyi rendelet 11. § (1) bekezdése szerint a védőoltások
ellenjavallatait az országos tisztifőorvos által évente kiadott VML
tartalmazza.

Fentiek értelmében a védőoltások tekintetében VML kerül kiadásra, és nem a
megkeresésben nevesített, a 33/2013. (V. 10.) EMMI rendelet az
egészségügyi szolgáltatók hatósági szakfelügyeletéről, szakmai
minőségértékeléséről és a minőségügyi vezetőkről 12.§ (4) bekezdése
szerinti módszertani javaslat.

A 2019. évre vonatkozó VML hivatalosan megjelent az Egészségügyi Közlöny
8. számában, valamint elérhető mind a http://www.vacsatc.hu, és
www.antsz.hu honlapokon is.

 

Adatigénylésének 8-10. pontjai tekintetében tájékoztatom, hogy a
fentiekben adott tájékoztatásra tekintettel az adatigénylésének e
pontjaiban feltett kérdéseket tárgytalannak tekintem.

 

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

 

 

Budapest, 2019. július 4.

                                                                      

 

Üdvözlettel:

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

--------------------------------------------------------------------------

 

idézett részek megjelenítése