Az oktatási jogok biztosa 27 éves tevékenységének néhány közadata
Tisztelt Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium!
Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalát - a 27 éve változatlan 40/1999. (X.8.) OM rendelet (a továbbiakban: jog) szerint - megillető jogosítványokat 27 éve Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosa (a továbbiakban: biztos) gyakorolja.
A biztos tevékenységét meghatározó jog 27 éve kötelezi és jogosítja fel a biztost a következőkre:
- kizárólag a miniszternek tartozik felelősséggel;
- eljárásának tárgya olyan egyedi ügyben hozott határozat vagy intézkedés, valamint határozat (intézkedés) elmulasztása lehet, amely az Alkotmányban, a köz- és felsőoktatási törvényekben a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus, a hallgató, a kutató, illetve az oktató számára biztosított jogokat (a továbbiakban: védett jogok) sérti, vagy a sérelem közvetlen veszélyét idézi elő;
- a közigazgatási eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított, vagy ha közigazgatási jogorvoslati lehetőséget jogszabály nem biztosít, a sérelmezett jogerős határozat vagy intézkedés meghozatalától számított egy éven belüli kérelemre járhat el;
- a hozzá fordulás határidejére vonatkozó feltétel nincs a jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközével kapcsolatos kérelem tekintetében;
- hivatalból határidő nélkül eljárhat;
- eljárására a 27 éve változatlan jogot kell alkalmaznia;
- eljárása kezdetének a beadványnak a hivatalához történő megérkezését kell tekintenie;
- a hivatalához beérkezett beadványt meg kell vizsgálnia, és azt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítania, vagy az eljárását meg kell szüntetnie, ha
-- a beadványt nem az arra jogosult nyújtotta be, például ha a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes gyermek, tanuló helyett és nevében nem a gyermek, tanuló törvényes képviselője nyújtotta be a kérelmet;
-- a kérelmező nem merítette ki a rendelkezésére álló jogorvoslatokat;
-- az ügyben bírósági eljárás indult;
-- stb.
- egyedi ügyben korlátlan ideig eljárhat, a jog nem szab meg számára határidőt;
- értesítenie kell a kérelmezőt, ha az ügy a jog szerint nem tartozik a hatáskörébe, és az értesítésében meg kell adnia az ügyben hatáskörrel rendelkező szerv nevét;
- elutasító vagy megszüntető döntése esetén a döntés meghozatalától számított 30 napon belül a kérelmezőt értesítenie kell;
- az el nem utasított beadvánnyal kapcsolatban egyeztetési eljárásába be kell vonnia a kérelmezőt, illetve a döntéshozót vagy a döntéshozatalt elmulasztó intézményt, jogi, illetve természetes személyt (továbbiakban: intézmény), és a beadvány megküldésével a kérelmezőt és az intézményt írásban fel kell hívja álláspontjaik közelítésére és a kérdés rendezésére;
- a kérelmező és az intézmény írásban közölt nyilatkozata, illetve válasza alapján a megoldásra javaslatot kell tennie;
- ha az ügyben a védett jogok tiszteletben tartásával megegyezés születik, erről jelentést kell készítenie;
- megegyezés hiányában, az egyeztetési eljárás eredményét jelentésben kell rögzítenie, és ha az intézmény a rendelkezésre álló adatok szerint a védett jogokkal kapcsolatos sérelmet saját hatáskörében nem szünteti meg, kezdeményeznie (a továbbiakban: kezdeményezés) kell az intézmény vezetőjénél a jogsérelem, illetve a jogsérelem közvetlen veszélyének megszüntetését. A kezdeményezés rövid úton (távbeszélőn, faxon, számítógépes hálózat útján) is történhet, ez esetben a kezdeményezés időpontját, módját és tartalmát az ügyiraton - megfelelő határidővel - rögzítenie kell;
- ha a megítélése szerint a kezdeményezés nem vezetett, vagy ésszerűtlenül hosszú idő múlva vezetne eredményre, illetve a kezdeményezés feltételei hiányoznak, a jogsérelem, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetése céljából ajánlást (a továbbiakban: ajánlás) kell tennie az intézménynek, továbbá az intézmény törvényességi felügyeletét, illetve irányítását ellátó (a továbbiakban: felettes szerv) szervnek;
- az oktatási jogok biztosa a kezdeményezés, illetve az ajánlás eredményéről zárójelentést kell készítsen;
- kezdeményezését, valamint ajánlását visszavonhatja, módosíthatja, illetve új kezdeményezést vagy ajánlást fogalmazhat meg;
- ha megállapítja, hogy a védett jogok sérelme, illetve annak közvetlen veszélye a jogi szabályozás vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze rendelkezése hiányosságaira vezethető vissza, a jogsérelem elkerülése, illetve megszüntetése érdekében javaslatot (továbbiakban: javaslat) kell tennie az oktatási miniszternek a jogszabály (az állami irányítás egyéb jogi eszköze) kiadására, módosítására vagy hatályon kívül helyezésére;
- a központi államigazgatási szerv, illetve országos hatáskörű szerv eljárásában hozott határozat esetében a jogsérelem elkerülése, illetve megszüntetése érdekében javaslatot (továbbiakban: javaslat) kell tennie az oktatási miniszternek a jogszabály (az állami irányítás egyéb jogi eszköze) kiadására, módosítására vagy hatályon kívül helyezésére;
- a jog szerinti feltételek fennállása esetén hivatalból kell eljárást indítania (hivatalból induló eljárás);
- a tudomására jutott jogsértéssel kapcsolatban meg kell keresse az eljárásra jogosult hatóságot, bejelentést, illetve feljelentést kell tennie;
- munkatervét az Oktatási Közlönyben közzé kell tennie;
- a kérelemre vagy hivatalból lefolytatott eljárások tapasztalatairól, a kezdeményezések és ajánlások eredményességéről, jelentéseiről, javaslatairól, zárójelentéseiről és jogi állásfoglalásairól éves beszámolót kell készítenie az oktatási miniszter részére úgy, hogy az éves beszámolót az oktatási miniszter a tárgyévet követő naptári év első negyedévének végéig az Oktatási Közlönyben közzé tudja tenni.
Az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikusan megküldeni részemre a biztos fentiek szerinti tevékenységének következő közérdekű információit:
1. a biztos által tett bejelentések és feljelentések számát és a megkeresett eljárásra jogosult hatóság nevét évenkénti bontásban;
2. a biztos hivatalból indított eljárásainak a számát évenkénti bontásban;
3. a biztos javaslatainak az okát, tárgyát és számát évenkénti bontásban;
4. a biztos vizsgálata tárgyát képező, jogorvoslati kérelemre induló (közigazgatási) hatósági, önkormányzati és államigazgatási jogorvoslati eljárás elintézésének határidejét ügyfajtánként;
valamint
5. azt az információt, hogy 1999. óta javasolta-e a biztos bármikor az eljárására kötelező jog módosítását, és ha igen, javaslatának másolatát.
Tisztelettel tájékoztatom, hogy a biztos egyetlen "panasz" email címe elérhető, és az e-papíron sem címzett, valamint a biztosnak nincs hozzáférhető elektronikus levélcíme például a közérdekű adatok igénylésére vagy közérdekű bejelentésre, sem az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) szerinti érintetti kérelmek benyújtására, amely okból esetleg "panaszként" kezelhet a biztos olyan kérelmeket is, amelyek tartalmuk szerint nem azok, és amelyeket nem is a fenti jog szerint kell a biztosnak elintéznie.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. június 27.
Üdvözlettel:
viktoriaszigeti
