Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Gulyás Mátyás, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Honvédelmi Miniszter Úr!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Engedje meg, hogy egy rendkívül fontos, a térség lakosságát hónapok óta nyugtalanító kérdéssel forduljunk most Önhöz.
Döntéshozóink korábbi válaszukban és nyilatkozataikban nem adtak egyértelmű választ kérdésünkre, a régió jelentős része ezért kétségek között őrlődik saját sorsa és szerettei jövőjét illetően.
Így elérkezettnek látjuk az időt, hogy minden tisztelettel most Önt, mint az ügyben illetékes hadügyminisztert kérjük meg arra, hogy válaszoljon kérdésünkre:

A Magyar Honvédség és a Magyar Állam tervez e katonai lokátorállomást létesíteni most vagy a jövőben a Medves-fennsíkon, illetve annak ötven kilométeres körzetében?

Miért nem akarunk a Medves-fennsíkon lokátorállomást látni?

• A térségben több mint 50 000 ember él a határ két oldalán, ezen emberek egészségét és jövőjét kockáztatnák a döntéshozók

• Se egy lakossági fórum, de még egy hivatalos meghallgatás sem volt, hogy a lakosság beleegyezik e ilyen bizonyítottan egészségre kockázatos létesítmény építésébe a régióban, ilyen közel a lakott területekhez

• A WHO 2011-es tanulmánya szerint a nagyenergiájú elektromágneses sugárzás, különösen ilyen hosszú távú, nagy intenzitású kitettség esetén jelentősen növeli a rákos megbetegedések kockázatát.
Kutatások szerint a sugárzás nagymértékben hozzájárulhat különféle súlyos egészségügyi problémák, például agydaganat, leukémia, alvászavar, migrénes fejfájás, memóriazavar vagy akár hormonális és idegrendszeri zavarok kialakulásához is.

• A lokátor tudomásunk szerint a Medves fennsík tájvédelmi körzetének kellős közepére kerülne, mindössze 4-5 kilométerre légvonalban a 31 000-es lélekszámú megyeszékhelytől, Salgótarjántól és mindössze 13 kilométerre szintén légvonalban a 11 000 főt számláló Bátonyterenye városától. A térség községeinek lakosságával ez a szám jelentősen tovább emelkedik!

• A Medves-fennsík Közép-Európa legnagyobb bazalt fennsíkja, egy érintetlen természeti csoda, fajgazdagsága egész Európában egyedülálló.

• Egy ilyen berendezés elhelyezése a Medves-fennsíkhoz hasonló védett természeti területen súlyos következményekkel járhat az ott élő állat és növényfajokra, különösen tekintettel a kisemlősökre, az állandó fészkelő és vonuló madarakra, vagy a denevérekre amelyek fokozottan érzékenyek az elektromágneses sugárzásra.

• A lokátor felépítése és az infrastruktúra kialakítása önmagában is jelentős környezeti beavatkozással jár: szükség esetén erdőirtás, tereprendezés, utak kialakítása és a táj átalakítása, amely visszafordíthatatlan károkat okozhat az ökoszisztémában. Emellett a lokátorállomások működése az elektromágneses sugárzás mellett jelentős zajhatással, állandó mesterséges fénnyel és a katonai járművek forgalmával is járhat, tovább növelve a környezeti terhelést.

• A lokátor stratégiai elhelyezése is számos kérdést vet fel, hiszen északi szomszédunk szintén NATO szövetséges (továbbá tudomásom szerint légterét jelenleg a Magyar Légierő védi), a potenciális fenyegetés pedig rendkívül távol van. Azonban arra jó egy ilyen létesítmény, hogy célpontot csinálhat a térségből a hiperszonikus sebességgel érkező rakéták számára!
Ezek ellen pedig semmilyen rendelkezésünkre álló lokátor nem nyújt védelmet!

• Egy ilyen lokátor felépülése esetén ingatlanok elértéktelenednek, hiszen sokan nem szívesen költöznének olyan térségbe, ahol tartaniuk kell egy katonai lokátor közvetlen elektromágneses sugárzásától.

• A lemaradott, korábban már tönkretett térségünk egyetlen reménye a minőségi turizmus, csodás természeti környezetünknek köszönhetően! Ezt az utolsó esélyt akarják most Önök elvenni tőlünk amennyiben a lokátorállomás felépül!

Az Aarhusi Egyezmény értelmében az állam köteles lenne előzetesen tájékoztatni a lakosságot minden jelentős környezeti hatással járó döntésről, lehetőséget adva a véleményezésre, tiltakozásra, és a jogi eljárásokba való betekintésre – ennek hiánya jogsértő és súlyosan antidemokratikus gyakorlat.

Engedjék meg hogy idézzem miniszterelnök úr 2010-es nyilatkozatát: ,,Se Zengő, se Tubes, sehol ahol a nép nem akarja."

Márpedig a nép itt nem akarja.

Nyomatékosan kérjük, hogy a Medves-fennsíkon és annak 50 kilométeres körzetében ne épülhessen sem most sem a jövőben ilyen lokátorállomás! Válaszában egy hivatalos közleményt és garanciákat szeretnénk látni, hogy ebben a formában teljesül kérésünk, így a lakosság teljes mértékben megnyugodhatna jövőjét illetően.

Válaszát előre is köszönjük, és bízunk abban, hogy a térség lakosságának megnyugtatása és a demokratikus párbeszéd jegyében mielőbb tisztázza miniszter úr ezt a fontos kérdést.
A létesítmény megépülése esetén tömeges kártérítési igényeinkkel az illetékes igazságszolgáltató szervhez fordulunk a jövőben.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. április 22.

Tisztelettel:

Gulyás Mátyás
a civil szerveződés tagja

feladat e-mail cím: HM - Közérdekű Adatigénylések, Honvédelmi Minisztérium

Tisztelt Gulyás Mátyás Úr!

2025. április 22-én a Honvédelmi Minisztériumhoz beérkezett közérdekű adatigénylésére, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján és a 29. § (1) bekezdés szerinti határidőben az alábbiakban válaszolunk:

Közérdekű adatigénylésében említett területen a Magyar Honvédség beruházást nem végez. A térség sem kivitelezési, sem tervezési feladattal nem érintett.

A jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása esetén, a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16 - 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény elutasítása miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Tisztelettel:

Honvédelmi Minisztérium

idézett részek megjelenítése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Gulyás Mátyás, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.