Az alkilbenzolos földszennyezés szakértői dokumentációja

Most a(z) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal válaszára várunk, normális esetben nem később, mint (részletek).

Tisztelt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Binszki József alpolgármester úr szakértők megállapításaira hivatkozva azt mondta a 2026. június 26-ai közgyűlésen elhangzott felszólalásában, hogy a gyár alapozása miatt letermelt humuszra rálocsoltak azzal a talajvízzel, ami az építkezés során került a felszínre az esőzések miatt, és az volt részben alkilbenzolokkal szennyezett. Az anyag szerinte korábban is ott volt a földekben a közeli, egykori szovjet laktanya révén, eddig is megettük a szennyezett növényeket, csak nem tudtunk róla, mert senki nem mérte. A közgyűlésen az egykori orosz laktanya által okozott szennyezésről beszélt Botka László polgármester is, aki szintén szakértők megállapításaira hivatkozott.

A Kormányhivataltól kapott, 2023-ban elvégzett alapállapot vizsgálati jegyzőkönyvek alapján, az SZF-1 vizsgálati ponton (ami nemmellesleg pontosan az egyik alkilbenzolos földszennyezéssel érintett ingatlan területén van) a talajvízminta BTEX vizsgálati eredménye valóban mutatott ki értékhatár-túllépést az összes egyéb alkilbenzolok tekintetében. A szennyezettséget azonban csekély mértékűnek minősítették.

A BYD által elkövetett sorozatos környezetvédelmi szabálytalanságok okán a szomszédos Liliom Lakókert lakói aggódnak az egészségükért, ezért a Liliom Lakókertért Egyesület elnökeként fontosnak tartom a tényszerű szakmai tájékoztatást, hogy a lakosság megismerhesse a valós veszélyforrásokat, de feleslegesen ne aggódjanak a sajtó és/vagy politikusok által hangulatkeltő módon közzétett híresztelések miatt. Ez úgy gondolom, hogy a város és a BYD közötti viszony egészségesebb mederbe terelésének is fontos eszköze lehet.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
azt szakértői jegyzőkönyvet, illetve állapotértékelő szakvéleményt, amely kimondta, hogy a szennyezett talajvízből kerülhetett alkilbenzol abba a termőföldbe, amit a BYD gyár építkezéséről szállítottak a környékbeli földekre-

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. június 30.

Üdvözlettel:
dr. Erdélyi Ádám