Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítással kapcsolatos adatok

Az igénylés részben sikeres volt.

Magyar Helsinki Bizottság

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

A Magyar Helsinki Bizottság folyamatosan figyelemmel kíséri az Emberi Jogok Európai Bírósága által a Varga és mások kontra Magyarország ügyben hozott pilot ítélet és az ahhoz kapcsolódó ítéletek („Group of cases István Gábor Kovács v. Hungary”) végrehajtását. Ennek kapcsán az ítéletek végrehajtását felügyelő Miniszteri Bizottság számára készít beadványt a hazai börtönviszonyokról. E tevékenységünk folytatása érdekében kérjük, hogy bocsássa rendelkezésünkre az alábbi közérdekű adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. §-a alapján.

Kérjük, az adatokat elektronikus másolatban, lehetőség szerint Excel táblázatos formában szíveskedjenek a rendelkezésünkre bocsátani.

1. Kérjük szíves tájékoztatásukat arról, hogy 2021. január 1. és 2021. december 31. között, valamint 2022. január 1. és 2022. július 31. között hány ügyben teljesített a magyar állam kártalanítást az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 75/B. §-a alapján.

2. Kérjük szíves tájékoztatásukat arról, hogy 2021. január 1. és 2021. december 31. között, valamint 2022. január 1. és 2022. július 31. között
a. összesen mekkora összegű kártalanítást fizetett a magyar állam volt és jelenlegi fogvatartottaknak az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt a Bv. tv. 75/B. §-a alapján,
b. és mi volt a megfizetett legmagasabb és legalacsonyabb összegű kártalanítás.

3. Kérjük szíves tájékoztatásukat arról, hogy a kártalanítási kifizetést megalapozó ügyekben 2017, 2018, 2019, 2020, 2021 során, valamint 2022. január 1. és 2022. július 31. között hány alkalommal terjesztette elő a kártalanítási kérelmet az elítélt, és hány alkalommal terjesztette elő a kártalanítási kérelmet az elítélt védője.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérjük, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton, lehetőség szerint Excel táblázatos formában szíveskedjenek részünkre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérjük, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltsék fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérjük, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, ha a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérjük, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számunkra.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Felhívjuk szíves figyelmüket továbbá, hogy a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet 1. § (3)–(5) bekezdéseiben foglaltak alkalmazása során az Alkotmánybíróság 15/2021. (V. 13.) AB határozatából következően az adatkezelőnek rögzítenie kell azokat az okokat, amelyek valószínűsítik, hogy az adatigénylésnek az információs önrendelkezési szabadságról szóló törvényben rögzített határidőn belüli teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztetné. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a valószínűsítés nem jelenthet pusztán általános hivatkozást a járványra, hanem az esetlegesen ellátatlanul maradó közfeladatot ténylegesen nevesíteni kell, az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdéséből garanciaként következik, hogy az Infotv. szerinti határidőtől való eltérés konkrét okaira az adatkezelőnek kell rámutatnia.

Segítő együttműködésüket előre is köszönjük.

Kelt: Budapest, 2022. július 29.

Tisztelettel:

Magyar Helsinki Bizottság

Közadat, Igazságügyi Minisztérium

2 Melléklet

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Tárgy: tájékoztatás

Tisztelt Címzett!

Megkeresésével kapcsolatban a mellékelt tájékoztatást nyújtjuk.

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

-----Original Message-----
From: Magyar Helsinki Bizottság
[mailto:[FOI #20805 email]]
Sent: Friday, July 29, 2022 4:14 PM
To: Közadat <[IM request email]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Az alapvető jogokat sértő elhelyezési
körülmények miatti kártalanítással kapcsolatos adatok

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

A Magyar Helsinki Bizottság folyamatosan figyelemmel kíséri az Emberi
Jogok Európai Bírósága által a Varga és mások kontra Magyarország ügyben
hozott pilot ítélet és az ahhoz kapcsolódó ítéletek („Group of cases
István Gábor Kovács v. Hungary”) végrehajtását. Ennek kapcsán az ítéletek
végrehajtását felügyelő Miniszteri Bizottság számára készít beadványt a
hazai börtönviszonyokról. E tevékenységünk folytatása érdekében kérjük,
hogy bocsássa rendelkezésünkre az alábbi közérdekű adatokat az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. §-a alapján.

Kérjük, az adatokat elektronikus másolatban, lehetőség szerint Excel
táblázatos formában szíveskedjenek a rendelkezésünkre bocsátani.

1.           Kérjük szíves tájékoztatásukat arról, hogy 2021. január 1. és
2021. december 31. között, valamint 2022. január 1. és 2022. július 31.
között hány ügyben teljesített a magyar állam kártalanítást az alapvető
jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt a büntetések, az intézkedések,
egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 75/B. §-a alapján.

2.           Kérjük szíves tájékoztatásukat arról, hogy 2021. január 1. és

között

a.           összesen mekkora összegű kártalanítást fizetett a magyar
állam volt és jelenlegi fogvatartottaknak az alapvető jogokat sértő
elhelyezési körülmények miatt a Bv. tv. 75/B. §-a alapján,

b.           és mi volt a megfizetett legmagasabb és legalacsonyabb
összegű kártalanítás.

3. Kérjük szíves tájékoztatásukat arról, hogy a kártalanítási kifizetést
megalapozó ügyekben 2017, 2018, 2019, 2020, 2021 során, valamint 2022.
január 1. és 2022. július 31. között hány alkalommal terjesztette elő a
kártalanítási kérelmet az elítélt, és hány alkalommal terjesztette elő a
kártalanítási kérelmet az elítélt védője.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérjük, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton, lehetőség szerint Excel
táblázatos formában szíveskedjenek részünkre a feladó e-mail címére
megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérjük, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltsék fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérjük, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, ha a kért
iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérjük, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számunkra.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Felhívjuk szíves figyelmüket továbbá, hogy a veszélyhelyzet idején az
egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI.
25.) Korm. rendelet 1. § (3)–(5) bekezdéseiben foglaltak alkalmazása során
az Alkotmánybíróság 15/2021. (V. 13.) AB határozatából következően az
adatkezelőnek rögzítenie kell azokat az okokat, amelyek valószínűsítik,
hogy az adatigénylésnek az információs önrendelkezési szabadságról szóló
törvényben rögzített határidőn belüli teljesítése a veszélyhelyzettel
összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztetné. Az Alkotmánybíróság
határozata szerint a valószínűsítés nem jelenthet pusztán általános
hivatkozást a járványra, hanem az esetlegesen ellátatlanul maradó
közfeladatot ténylegesen nevesíteni kell, az Alaptörvény VI. cikk (3)
bekezdéséből garanciaként következik, hogy az Infotv. szerinti határidőtől
való eltérés konkrét okaira az adatkezelőnek kell rámutatnia.

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[1][FOI #20805 email]

Is [2][IM request email] the wrong address for Közérdekűadat requests to
Igazságügyi Minisztérium? If so, please contact us using this form:

[3]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[4]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #20805 email]
2. mailto:[IM request email]
3. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
4. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Közadat, Igazságügyi Minisztérium

3 Melléklet

Sajnálatos módon nem tudjuk megnyitni a tájékoztatásul megküldött csatolt mellékleteket.
Kérjük, küldjék el a tájékoztatást a [email address] email címre lehetőség szerint pdf formátumban.

Köszönettel:

Magyar Helsinki Bizottság