Tisztelt Belügyminisztérium!

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára készülő dolgozatomban a magyar közigazgatásban érvényesülő különleges kormányzati döntés-előkészítési szerveket és eljárásokat vizsgálom. Ehhez szíves segítségét szeretném kérni abban, hogy forrásokat találjak többek között az Állategészségügyi Operatív Törzs működésével kapcsolatosan.
Ezért az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a 67/2025. (IV. 4.) Korm. rendelet által felállított állategészségügyi operatív törzs ügyrendjét. Amennyiben ilyen nem létezett, kérem tájékoztasson részletesen az állategészségügyi operatív törzs döntéshozatalának rendjéről, az eljárása részletes szabályairól. Amennyiben ilyen szabályokat nem alkalmaztak az állategészségügyi operatív törzs munkájára, úgy kérem tájékoztasson, hogy a gyakorlatban mely szervek, vagy személyek kezdeményezésére, milyen eljárásban, milyen döntés-előkészítési lépések megtételével, milyen szakmai garanciák mellett, mennyi idő alatt hozta meg döntéseit az állategészségügyi operatív törzs.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Amennyiben a kért adatokra nézve a Belügyminisztérium nem adatkezelő, úgy kérem tájékoztasson az adatkezelő személyéről.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. július 20.

Üdvözlettel:
Boczkó Bence
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

 

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM kérő e-mail] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

 

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

 

 

BM Ügyfélszolgálat

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM kérő e-mail]
mailto:[BM kérő e-mail]

Adatvédelem (BM), Belügyminisztérium

Boczkó Bence úr részére

                Iktatószám: BM/19904/2026.

 

 

Megküldve az alábbi e-mail címre:

[1][adatigénylés #31018 e-mail]

 

 

Tisztelt Boczkó Bence Úr!

 

Köszönjük a Belügyminisztériumhoz 2026. július 20. napján megküldött
közérdekű adat megismerésére vonatkozó - „A 67/2025. (IV. 4.) Korm.
rendelet által felállított állategészségügyi operatív törzs ügyrendje” –
adatigényét.

Tájékoztatjuk, hogy az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és
az ahhoz kapcsolódó intézkedésekről szóló 67/2025. (IV. 4.) Korm. rendelet
1. § (2) bekezdése az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős minisztert
jelölte ki a védekezéssel összefüggő tevékenységek irányítására, ezért a
Belügyminisztériumnak nem áll rendelkezésére az Állategészségügyi Operatív
Törzs működésére vonatkozó ügyrend.

Az adatigénylés teljesítésének elutasítása miatt az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a továbbiakban: Infotv.) 31. § (1) bekezdésében foglaltak alapján
bírósághoz vagy az Infotv. 52. § (1) bekezdés alapján a Nemzeti
Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat.     

Tisztelettel:

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

From: Boczkó Bence [2][adatigénylés #31018 e-mail]

Sent: Monday, July 20, 2026 12:35 PM

To: Ügyfélszolgálat (BM) [3][BM kérő e-mail]

Subject: Közérdekűadat igénylés - Az 67/2025. (IV. 4.) Korm. rendelet
által felállított állategészségügyi operatív törzs ügyrendje

 

Tisztelt Belügyminisztérium!

 

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára készülő dolgozatomban a
magyar közigazgatásban érvényesülő különleges kormányzati
döntés-előkészítési szerveket és eljárásokat vizsgálom. Ehhez szíves
segítségét szeretném kérni abban, hogy forrásokat találjak többek között
az Állategészségügyi Operatív Törzs működésével kapcsolatosan.

Ezért az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

 

a 67/2025. (IV. 4.) Korm. rendelet által felállított állategészségügyi
operatív törzs ügyrendjét. Amennyiben ilyen nem létezett, kérem
tájékoztasson részletesen az állategészségügyi operatív törzs
döntéshozatalának rendjéről, az eljárása részletes szabályairól.
Amennyiben ilyen szabályokat nem alkalmaztak az állategészségügyi operatív
törzs munkájára, úgy kérem tájékoztasson, hogy a gyakorlatban mely
szervek, vagy személyek kezdeményezésére, milyen eljárásban, milyen
döntés-előkészítési lépések megtételével, milyen szakmai garanciák
mellett, mennyi idő alatt hozta meg döntéseit az állategészségügyi
operatív törzs.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Amennyiben a kért adatokra nézve a Belügyminisztérium nem adatkezelő, úgy
kérem tájékoztasson az adatkezelő személyéről.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2026. július 20.

 

Üdvözlettel:

Boczkó Bence

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[adatigénylés #31018 e-mail]
2. mailto:[adatigénylés #31018 e-mail]
3. mailto:[BM kérő e-mail]

Tisztelt Belügyminisztérium!

A 67/2025. (IV. 4.) Korm. rendelet 2. § állítja fel az állategészségügyi válsághelyzet kezelésének támogatására az operatív törzset, amelyet e § (2) bekezdése alapján a Belügyminisztérium működtet. Az előző levelében részemre adott tájékoztatás a rendelet legutolsó, a 135/2025. (VI. 5.) Korm. rendelettel módosított állapotát tükrözi, az állategészségügyi válsághelyzet kezelésének irányítását csak a módosítástól, azaz 2025. 06. 06.-tól látja el teljesen saját hatáskörben az az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter. A módosító rendelet egyben megszüntette az operatív törzset is az azt statuáló rendelkezés hatályon kívül helyezésével.
Az operatív törzset tehát működésének teljes ideje alatt a Belügyminisztérium működtette, ez a hatáskör nem került át az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszterhez, a Belügyminisztérium tehát kérelmem minden elemével kapcsolatban adatkezelőnek minősül.
Ezért felhívom, hogy a fentiek értelmében jogszerűtlenül megtagadott adatigénylésemnek haladéktalanul tegyen eleget, különös tekintettel arra, hogy a benyújtás eredeti időpontjától (2026. július 20.) számítva az igénylés teljesítésére rendelkezésére álló, az Infotv. 29. § (1) szerinti határidő már eltelt.

Mielőbbi segítségét előre is köszönöm.
Üdvözlettel:

Boczkó Bence

Adatvédelem (BM), Belügyminisztérium

Boczkó Bence úr részére Iktatószám: BM/21369/2026.

   

Megküldve az alábbi e-mail címre:  

[1][adatigénylés #31018 e-mail]  

 

 

 

 

 

 

Tisztelt Boczkó Bence!

 

Köszönjük a Belügyminisztériumhoz 2026. augusztus 6. napján megküldött
közérdekű adat megismerésére vonatkozó - „BM válasz - BM/19904/2026” -
tárgyú adatigényét.

 

Tájékoztatjuk, hogy az adatigényben foglaltak teljesítéséhez szükséges
adatok összegyűjtése és feldolgozása a megkeresett szerv részéről további
munkaráfordítást igényel. Erre tekintettel az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. §
(2) bekezdésében foglaltak alapján az adatigény teljesítésére nyitva álló
határidőt 15 nappal meghosszabbítjuk.

Tisztelettel:

Belügyminisztérium

 

-----Original Message-----

From: Boczkó Bence <[2][adatigénylés #31018 e-mail]>

Sent: Thursday, August 6, 2026 4:26 PM

To: Adatvédelem (BM) <[3][email cím]>

Subject: Re: BM válasz - BM/19904/2026.

 

Tisztelt Belügyminisztérium!

 

A 67/2025. (IV. 4.) Korm. rendelet 2. § állítja fel az állategészségügyi
válsághelyzet kezelésének támogatására az operatív törzset, amelyet e §
(2) bekezdése alapján a Belügyminisztérium működtet. Az előző levelében
részemre adott tájékoztatás a rendelet legutolsó, a 135/2025. (VI. 5.)
Korm. rendelettel módosított állapotát tükrözi, az állategészségügyi
válsághelyzet kezelésének irányítását csak a módosítástól, azaz 2025. 06.
06.-tól látja el teljesen saját hatáskörben az az
élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter. A módosító rendelet egyben
megszüntette az operatív törzset is az azt statuáló rendelkezés hatályon
kívül helyezésével.

Az operatív törzset tehát működésének teljes ideje alatt a
Belügyminisztérium működtette, ez a hatáskör nem került át az
élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszterhez, a Belügyminisztérium
tehát kérelmem minden elemével kapcsolatban adatkezelőnek minősül.

Ezért felhívom, hogy a fentiek értelmében jogszerűtlenül megtagadott
adatigénylésemnek haladéktalanul tegyen eleget, különös tekintettel arra,
hogy a benyújtás eredeti időpontjától (2026. július 20.) számítva az
igénylés teljesítésére rendelkezésére álló, az Infotv. 29. § (1) szerinti
határidő már eltelt.

 

Mielőbbi segítségét előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

 

Boczkó Bence

 

-----Original Message-----

 

Boczkó Bence úr részére

 

                Iktatószám: BM/19904/2026.

 

 

 

 

 

Megküldve az alábbi e-mail címre:

 

[1][adatigénylés #31018 e-mail]

 

 

 

 

 

Tisztelt Boczkó Bence Úr!

 

 

 

Köszönjük a Belügyminisztériumhoz 2026. július 20. napján megküldött 
közérdekű adat megismerésére vonatkozó - „A 67/2025. (IV. 4.) Korm.

rendelet által felállított állategészségügyi operatív törzs ügyrendje” – 
adatigényét.

 

Tájékoztatjuk, hogy az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és 
az ahhoz kapcsolódó intézkedésekről szóló 67/2025. (IV. 4.) Korm.
rendelet  1. § (2) bekezdése az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős
minisztert  jelölte ki a védekezéssel összefüggő tevékenységek
irányítására, ezért a  Belügyminisztériumnak nem áll rendelkezésére az
Állategészségügyi Operatív  Törzs működésére vonatkozó ügyrend.

 

Az adatigénylés teljesítésének elutasítása miatt az információs 
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.

törvény (a továbbiakban: Infotv.) 31. § (1) bekezdésében foglaltak
alapján  bírósághoz vagy az Infotv. 52. § (1) bekezdés alapján a Nemzeti 
Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat.     

 

Tisztelettel:

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

From: Boczkó Bence [2][adatigénylés #31018 e-mail]

 

Sent: Monday, July 20, 2026 12:35 PM

 

To: Ügyfélszolgálat (BM) [3][BM kérő e-mail]

 

Subject: Közérdekűadat igénylés - Az 67/2025. (IV. 4.) Korm. rendelet 
által felállított állategészségügyi operatív törzs ügyrendje

 

 

 

Tisztelt Belügyminisztérium!

 

 

 

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára készülő dolgozatomban a 
magyar közigazgatásban érvényesülő különleges kormányzati 
döntés-előkészítési szerveket és eljárásokat vizsgálom. Ehhez szíves 
segítségét szeretném kérni abban, hogy forrásokat találjak többek között 
az Állategészségügyi Operatív Törzs működésével kapcsolatosan.

 

Ezért az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) 
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

 

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

 

 

 

a 67/2025. (IV. 4.) Korm. rendelet által felállított állategészségügyi 
operatív törzs ügyrendjét. Amennyiben ilyen nem létezett, kérem 
tájékoztasson részletesen az állategészségügyi operatív törzs 
döntéshozatalának rendjéről, az eljárása részletes szabályairól.

Amennyiben ilyen szabályokat nem alkalmaztak az állategészségügyi
operatív  törzs munkájára, úgy kérem tájékoztasson, hogy a gyakorlatban
mely  szervek, vagy személyek kezdeményezésére, milyen eljárásban, milyen 
döntés-előkészítési lépések megtételével, milyen szakmai garanciák 
mellett, mennyi idő alatt hozta meg döntéseit az állategészségügyi 
operatív törzs.

 

 

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az 
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó 
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet 
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu 
weboldalon töltse fel.

 

 

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton
kérem  az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv.
29. §

(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha
az  adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok 
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott 
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának 
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.

Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje 
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

 

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét 
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az 
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

 

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és 
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából 
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján 
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és 
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH 
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság  ellenőrzésére sem.

 

 

 

Amennyiben a kért adatokra nézve a Belügyminisztérium nem adatkezelő, úgy 
kérem tájékoztasson az adatkezelő személyéről.

 

 

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

 

 

Kelt: 2026. július 20.

 

 

 

Üdvözlettel:

 

Boczkó Bence

 

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

 

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt 
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, 
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet 
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az 
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt 
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az 
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét 
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal 
visszaélnie.

 

This message and any attachment are confidential and are legally 
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity 
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are 
not the intended recipient, please telephone or email the sender and 
delete this message and any attachment from your system. Please note that 
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the 
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone 
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised 
and strictly prohibited.

 

References

 

Visible links

1. [4]mailto:[adatigénylés #31018 e-mail]

2. [5]mailto:[adatigénylés #31018 e-mail]

3. [6]mailto:[BM kérő e-mail]

 

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[7][adatigénylés #31018 e-mail]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[8]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[adatigénylés #31018 e-mail]
2. mailto:[adatigénylés #31018 e-mail]
3. mailto:[email cím]
4. mailto:[adatigénylés
5. mailto:[adatigénylés
6. mailto:[bm
7. mailto:[adatigénylés #31018 e-mail]
8. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése