„ÁROP-1.1.10 – A jogszabály-előkészítési folyamat racionalizálása” projekt keretében kidolgozott módszertan

Igazságügyi Minisztérium nem kapta meg a kért információt.

Magyar Helsinki Bizottság

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztjük elő.

Kérjük, hogy a [email address] e-mail-címre megküldött válaszukban közöljék a jelen közérdekű adatigénylésre adott tájékoztatás keretében az alábbiakat, és azt szíveskedjenek elektronikus másolatban megküldeni részünkre.

Kérjük, bocsássák rendelkezésünkre az „ÁROP-1.1.10 – A jogszabály-előkészítési folyamat racionalizálása” című, az Európai Unió által társfinanszírozott projekt keretében kidolgozott módszertant vagy módszertanokat, így különösen a hatásvizsgálatok hatályával és tartalmával kapcsolatos módszertant és azok online elérhetőségét.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérjük, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részünkre a feladó e-mail címére ([email address]) megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésünkben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérjük, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztassanak erről. Ebben az esetben azt is kérjük, hogy a tájékoztatásban tételesen jelöljék meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérjük, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekintik megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldjék meg számunkra.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködésüket előre is köszönjük.

Kelt: 2024. augusztus 26.

Üdvözlettel:

Magyar Helsinki Bizottság

Közadat (IM), Igazságügyi Minisztérium

1 Melléklet

 
Iktatószám: V/101/2/2024.
 
Magyar Helsinki Bizottság
részére
 
e-mail: [1][email cím]
 
 
Tisztelt Adatigénylő!
 
Az „ÁROP-1.1.10 – A jogszabály-előkészítési folyamat racionalizálása”
című, az Európai Unió által társfinanszírozott projekt keretében
kidolgozott módszertanra vonatkozó közérdekű adat megismerési igényére
figyelemmel tájékoztatom, hogy az Igazságügyi Minisztérium a megismerni
kívánt adattal nem rendelkezik.
 
Jogorvoslati tájékoztató
A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a
Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16 – 1055 Budapest, Markó utca
27.) keresettel élhet.
A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.
 
A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy az adatigénylés teljesítésért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.
 
Budapest, 2024. szeptember 11.
Tisztelettel:
 
Igazságügyi Minisztérium
 
 
 
 
 
-----Original Message-----
From: Magyar Helsinki Bizottság
[[2]mailto:[FOI #25453 e-mail]]
Sent: Monday, August 26, 2024 4:50 AM
To: Közadat (IM) <[IM kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - „ÁROP-1.1.10 – A jogszabály-előkészítési
folyamat racionalizálása” projekt keretében kidolgozott módszertan
 
Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!
 
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztjük elő.
 
Kérjük, hogy a [3][email cím] e-mail-címre megküldött válaszukban
közöljék a jelen közérdekű adatigénylésre adott tájékoztatás keretében az
alábbiakat, és azt szíveskedjenek elektronikus másolatban megküldeni
részünkre.
 
Kérjük, bocsássák rendelkezésünkre az „ÁROP-1.1.10 – A
jogszabály-előkészítési folyamat racionalizálása” című, az Európai Unió
által társfinanszírozott projekt keretében kidolgozott módszertant vagy
módszertanokat, így különösen a hatásvizsgálatok hatályával és tartalmával
kapcsolatos módszertant és azok online elérhetőségét.
 
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérjük, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részünkre a feladó
e-mail címére ([4][email cím]) megküldeni. Ha az igényelt
adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy
azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
 
Mivel adatigénylésünkben elektronikus másolatban és elektronikus úton
kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv.
29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód.
Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérjük, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztassanak erről.
Ebben az esetben azt is kérjük, hogy a tájékoztatásban tételesen jelöljék
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
 
Kérjük, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekintik megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldjék meg számunkra.
 
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.
 
Segítő együttműködésüket előre is köszönjük.
 
Kelt: 2024. augusztus 26.
 
Üdvözlettel:
 
Magyar Helsinki Bizottság
 
-------------------------------------------------------------------
 
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[5][FOI #25453 e-mail]
 
Hibás a(z) [6][IM kérő e-mail] cím a(z) Igazságügyi Minisztérium részére
benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk
kapcsolatba az űrlap segítségével:
[7]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
 
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[8]http://kimittud.hu/help/officers
 
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.
 
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
 
 
-------------------------------------------------------------------
 
  ________________________________  
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[email cím]
2. mailto:[FOI #25453 e-mail]
3. mailto:[email cím]
4. mailto:[email cím]
5. mailto:[FOI #25453 e-mail]
6. mailto:[IM kérő e-mail]
7. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
8. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése