Alkotmánybírósági indítvány előkészítésében résztvevő kormánytisztviselők

Az igénylést elutasította a(z) Igazságügyi Minisztérium.

Tisztelt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen megküldeni részemre azoknak a kormánytisztviselőknek a nevét és beosztását, akik a Kormány
KIM/XX-AJFO/968/2013 számon iktatott alkotmánybírósági indítványának előkészítésében részt vettek, ideértve az indítvány tartalmának megtervezését, megszövegezését és ellenőrzését is. Kérem, jelölje meg azt is, hogy az egyes kormánytisztviselők mivel járultak hozzá az indítvány elkészítéséhez (pl. megszövegezte, ellenőrizte, jóváhagyta stb.)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy az igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Felhívom a figyelmét, hogy az Infotv. 26. § (2) bekezdése szerint közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata, így nyilvánvalóan az indítvány elő-, illetve elkészítésében való közreműködés ténye is. Az Infotv. 28. § (1) bekezdése szerint a közérdekből nyilvános adatok megismerésére a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

Iratmásolatokat nem kérek, ezért az Infotv. 29. § (3) bekezdése alapján költségtérítés nem állapítható meg.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. május 10.

Üdvözlettel:

Szabó Máté (EKINT)

2 Melléklet

 

 

[1]címer

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI

MINISZTÉRIUM

TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG

 

 

 

Szabó Máté

részére

Tárgy: Közérdekűadat igénylés - Alkotmánybírósági indítvány
előkészítésében résztvevő kormánytisztviselők

 

Tisztelt Szabó Máté Úr!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján 2013. május 10-én
benyújtott közérdekűadat-igénylésére a mellékelten található tájékoztatást
adjuk.

Tisztelettel:

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság

 

 

-----Original Message-----
From: Szabó Máté [mailto:[FOI #1170 email]]
Sent: Friday, May 10, 2013 10:09 AM
To: Közadat
Subject: Közérdekűadat igénylés - Alkotmánybírósági indítvány
előkészítésében résztvevő kormánytisztviselők

 

     Tisztelt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium!

    

     Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

     szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)

     bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

    

     Kérem, szíveskedjen megküldeni részemre azoknak a

     kormánytisztviselőknek a nevét és beosztását, akik a Kormány

     KIM/XX-AJFO/968/2013 számon iktatott alkotmánybírósági

     indítványának előkészítésében részt vettek, ideértve az indítvány

     tartalmának megtervezését, megszövegezését és ellenőrzését is.

     Kérem, jelölje meg azt is, hogy az egyes kormánytisztviselők mivel

     járultak hozzá az indítvány elkészítéséhez (pl. megszövegezte,

     ellenőrizte, jóváhagyta stb.)

    

     Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy az igényelt

     adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail

     címére megküldeni.

     Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben

     megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu

     weboldalon töltse fel.

    

     Felhívom a figyelmét, hogy az Infotv. 26. § (2) bekezdése szerint

     közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és

     hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői

     megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes

     adata, így nyilvánvalóan az indítvány elő-, illetve elkészítésében

     való közreműködés ténye is. Az Infotv. 28. § (1) bekezdése szerint

     a közérdekből nyilvános adatok megismerésére a közérdekű adatok

     megismerésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

    

     Iratmásolatokat nem kérek, ezért az Infotv. 29. § (3) bekezdése

     alapján költségtérítés nem állapítható meg.

    

     Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy

     részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése

     alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt

     küldje meg számomra.

    

     Segítő együttműködését előre is köszönöm.

    

     Kelt: 2013. május 10.

    

     Üdvözlettel:

    

     Szabó Máté (EKINT)

    

     -------------------------------------------------------------------

    

     Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül

     küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen

     kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

     [2][FOI #1170 email]

    

     Ha a(z) Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem a(z)

     [3][KIM request email] címen fogadja a részére benyújtott

     Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

     [4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

    

     Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a

     KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás

     segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

     [5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

    

     Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak

     találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy

     helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató

     hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

    

     

     -------------------------------------------------------------------

 

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[FOI #1170 email]
3. mailto:[KIM request email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság!

(Azért szólítom így meg Önöket, mert válaszlevelükből nem derült ki, hogy ki a levél aláírója. Nyilván ez is döntés megalapozását szolgáló adat.)

Nem értek egyet érvelésükkel, mivel a kérdéses döntés már megszületett (az indítványt a Kormány az AB-nek benyújtotta), ezzel ezt a döntést az indítvány elkészítésében közreműködő kormánytisztviselők nevének és beosztásának a nyilvánossága már értelemszerűen nem tudja befolyásolni. Az Önök érvelése alapján soha, egyetlen olyan kormánytisztviselő neve vagy beosztása nem lenne nyilvános, aki valamilyen döntés előkészítésében közreműködik, vagy közreműködhet. Vagyis titkos lenne a minisztérium érdemi munkával foglalkozó munkatársainak listája.

Az adatigénylés ilyen abszurd okra hivatkozással való elutasítása alapján nem tudok mást feltételezni, minthogy az érintettek szégyellnivalónak tartják a közreműködésüket az AB indítvány elkészítésében, szakmailag nem kívánják vállalni munkájukat. Ez azonban jogállamban nem szolgálhat közérdekből nyilvános adatok megismerése korlátjául.

Ennek ellenére nem fordulok az ügyben bírósághoz, megelégszem azzal, ami a válaszukból következik, vagyis hogy a minisztériumban olyan kormánytisztviselők (is) dolgoznak, akik nem vállalják a nyilvánosság vagy a szakmai közvélemény előtt jogászi munkájukért viselt szakmai felelősségüket, ezt csak hivatali felettesükkel szemben tartják fontosnak. A minisztérium működéséről ez is sokat elárul.

Üdvözlettel:

Szabó Máté