Tisztelt Budakalász Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a következőket:

1. A 2016. december 7-i közmeghallgatáson egy lakossági kérdésre, mely a sportcsarnok jövőjére vonatkozott, az a válasz érkezett, hogy a sportcsarnok „hosszú távú üzemeltetésben van”, hosszú távon bérlik az önkormányzat gazdasági társaságától, és Alpolgármester asszony válaszában nem említette, hogy az önkormányzat a sportcsarnok eladására készülne. Pár hét múlva, 2017 elején az önkormányzat „A Kaláz Kft. üzletrészének értékesítésére” címmel pályázatot jelentetett meg a sportcsarnok eladására, március 31-i határidővel. Kérdésünk, hogy milyen előzmények, indokok alapján döntött a képviselőtestület az ingatlan értékesítéséről?

2. Kérjük az önkormányzat, valamint a Kaláz Kft. sportcsarnokkal kapcsolatos bevételeinek és kiadásainak bemutatását az előző két évre (2015 és 2016) vonatkozóan.

3. Kérjük tájékoztatásukat arról, hogy megvizsgálta-e az önkormányzat annak lehetőségeit, hogy a sportcsarnok saját tulajdonban maradva közösségi, lakossági célokat szolgáljon?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. február 20.

Üdvözlettel:

Varga Dóra
CivilKalász csoport

Udvarhelyi István, Budakalász Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Asszonyom!

 

Tájékoztatom, hogy lenti tartalmú levelében foglaltak közül az 1. és a 3.
kérdés nem adat.

A 2. kérdésére válaszolva, a Sportcsarnok a Kaláz Kft. tulajdonát képezi,
2012. októbere óta minden hónapban bruttó 1.M Ft. bérleti díj fejében a
Dunakanyar Létesítményüzemeltető Kft. bérli, és a bérlő viseli a
létesítménnyel összefüggő kiadásokat is.

 

 

Üdvözlettel:

 

[1]cid:[email protected]  

 

dr. Udvarhelyi István Gergely

jegyző

Budakalászi Polgármesteri Hivatal

2011 Budakalász, Petőfi tér 1.

Tel.: +36 26 340 266
[2] E-mail:
[email address]

 

Ez a levél bizalmas információt tartalmaz, mely kizárólag a levél
címzettjének szól és nem adható ki külső félnek. Ha nem Ön a levél
címzettje, akkor az üzenetben foglaltakat Ön nem hozhatja mások
tudomására, nem küldheti tovább, és nem készíthet róla másolatot. Ha Ön
tévedésből kapta meg e levelet, akkor kérem, haladéktalanul értesítse a
levelező rendszer adminisztrátorát és törölje gépéről e levelet.

 

  

 

 

-----Original Message-----

From: Varga Dóra [[3]mailto:[FOI #8552 email]]

Sent: Monday, February 20, 2017 5:42 PM

To: "KözAdat Közérdekű adat igénylések Budakalász Város Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal adatgazdánál" <[4][Budakalász Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>

Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Adatigénylés sportcsarnok
eladásával kapcsolatban

 

Tisztelt Budakalász Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
következőket:

 

1. A 2016. december 7-i közmeghallgatáson egy lakossági kérdésre, mely a
sportcsarnok jövőjére vonatkozott, az a válasz érkezett, hogy a
sportcsarnok „hosszú távú üzemeltetésben van”, hosszú távon bérlik az
önkormányzat gazdasági társaságától, és Alpolgármester asszony válaszában
nem említette, hogy az önkormányzat a sportcsarnok eladására készülne. Pár
hét múlva, 2017 elején az önkormányzat  „A Kaláz Kft. üzletrészének
értékesítésére” címmel pályázatot jelentetett meg a sportcsarnok
eladására, március 31-i határidővel. Kérdésünk, hogy milyen előzmények,
indokok alapján döntött a képviselőtestület az ingatlan értékesítéséről?

 

2. Kérjük az önkormányzat, valamint a Kaláz Kft. sportcsarnokkal
kapcsolatos bevételeinek és kiadásainak bemutatását az előző két évre
(2015 és 2016) vonatkozóan.

 

3. Kérjük tájékoztatásukat arról, hogy megvizsgálta-e az önkormányzat
annak lehetőségeit, hogy a sportcsarnok saját tulajdonban maradva
közösségi, lakossági célokat szolgáljon?

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2017. február 20.

 

Üdvözlettel:

 

Varga Dóra

CivilKalász csoport

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[5][FOI #8552 email]

 

Ha a(z) Budakalász Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem a(z)
[6][Budakalász Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

References

Visible links
2. mailto: E-mail:%[email address]
3. mailto:[FOI #8552 email]
4. mailto:[Budakalász Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
5. mailto:[FOI #8552 email]
6. mailto:[Budakalász Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése