A társasházak törvényességi felügyelete kapcsán felettes szervként a Kormányhivatal működését szabályozó keretek

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Budapest Főváros Kormányhivatala munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Budapest Főváros Kormányhivatala!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen válaszában tételesen felsorolni, és elektronikus másolatban megküldeni részemre:

1. A jelenleg érvényes, a Hivatal működésére megszerzett minőségbiztosítási tanúsítványokat.

2. A jelenleg hatályos Minőségirányítási Kézikönyvet.

A társasházak törvényességi felügyeletét Budapesten a kerületi önkormányzatok jegyzői látják el. T. Hivataluk ezen ügyekben felettes szervként működik, a 155/2015. (VI. 25.) Korm. rendeletben (a jegyző társasházak feletti törvényességi felügyeletének eljárási szabályairól) (a továbbiakban KR) foglaltak szerint.

A lentebb megjelölt további igényléseket a következők szerint szűkítem. Újpest, IV. kerületi jegyzői hivatal által kezelt, társasházak törvényességi felügyeletének ellátása kapcsán felmerült olyan ügyek, amelyben T. Hivataluk 2020. évben a KR szerinti felettes funkcióját látta el, mégpedig a KR-ben részletezett kormányhivatali feladatok bármelyike szerint:

3. Az érintett kormányhivatali szervezeti egységek listáját, ezek KR szerinti feladatai (mely KR-beli feladatok kapcsán illetékes), valamint ezek szervezeti hierarchia szerinti jelölésével együtt. Minden egyes tétel esetében kérem megjelölni a szervezeti egységnek legalább annak közvetlen felettes egységét, vagy azon személyeket, amelyek közvetlenül ellenőrzik azt.

4. Minden olyan egyéb minőségirányítási dokumentumot, amely a 3. pontban felsorolt bármely szervezeti egységre külön vonatkozik, és a dokumentum az 1. és 2. pontokban még nem szerepelt.

5. Minden olyan további, jelenleg hatályos szabályozó dokumentumot, amely 3. pontban felsorolt bármely szervezeti egységnek az ügyféllel történő, postai és elektronikus levelezési, valamint telefonos, személyes vagy bármely más egyéb módon történő ügyintézésének folyamataira vonatkozóan bármilyen szabályozást tartalmaz. Ügyfél alatt itt egyrészt a IV. kerületi jegyzői iroda értendő (ennek működését felügyelik), másrészt a Kormányhivatalhoz a kerületi jegyzői iroda nem megfelelő működése miatt panaszt beadó állampolgár (ilyen bejelentés alapján felügyelik a működést) is. Kérésem kiterjed mindkét típusú ügyféllel kapcsolatos dokumentumra.

6. A fentieken túl minden olyan további, és eddig nem felsorolt, jelenleg hatályos belső szabályozó dokumentumot, amely T. Kormányhivatalukhoz címzett, társasházi törvényességi felügyeleti ügyben a kerületi jegyző működésével kapcsolatos panasz kezelési folyamatában érintett lehet, vagy arra hatást fejthet ki.

Válaszában kérem, szíveskedjen a fenti pontokat tételesen, külön-külön kezelni, azok összevonása nélkül teljesíteni és megválaszolni. A küldött dokumentumok kapcsán kérem, szíveskedjen tételesen és egyértelműen megjelölni, hogy az adott dokumentum a fenti pontok közül melyikhez kapcsolódik, valamint az átláthatóság végett egy mondatban összefoglalni a dokumentum lényegét (mi célt szolgál).

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. november 13.

Üdvözlettel:

Imre András

adatvédelem BFKH, Budapest Főváros Kormányhivatala

2 Melléklet

Tisztelt Imre András!
Mellékelten megküldöm Budapest Főváros
Kormányhivatala BP/0020/00018-2/2020.  iktatószámú levelét.
Tisztelettel:
dr. Volenszki Zsolt
adatvédelmi tisztviselő, biztonsági vezető
Budapest Főváros Kormányhivatala

Tisztelt dr. Volenszki Zsolt,

A válaszadási határidővel kapcsolatos hosszabbítást tudomásul vettem. Egyben jelzem, hogy a 15 + 15 napos új határidő helyes dátuma a válaszukban jelzettekkel szemben 2020.12.13.

Üdvözlettel:
Imre András

adatvédelem BFKH, Budapest Főváros Kormányhivatala

2 Melléklet

Tisztelt Imre András Úr!
Mellékelten megküldöm Budapest Főváros Kormányhivatala
BP/0020/00018-3/2020. iktatószámú válaszlevelét.
Tisztelettel:
dr. Volenszki Zsolt
adatvédelmi tisztviselő, biztonsági vezető
Budapest Főváros Kormányhivatala
>>>

Feladó: Imre András <[FOI #16244 email]>
Címzett: adatvédelem BFKH <[email address]>
Dátum: 2020. 12. 06. 18:17
Tárgy: Re: BP/0020/00018-2/2020

Tisztelt dr. Volenszki Zsolt,
A válaszadási határidővel kapcsolatos hosszabbítást tudomásul vettem.
Egyben jelzem, hogy a 15 + 15 napos új határidő helyes dátuma a
válaszukban jelzettekkel szemben 2020.12.13.
Üdvözlettel:
  Imre András
-----Original Message-----
Tisztelt Imre András!
Mellékelten megküldöm Budapest Főváros
Kormányhivatala BP/0020/00018-2/2020.  iktatószámú levelét.
Tisztelettel:
dr. Volenszki Zsolt
adatvédelmi tisztviselő, biztonsági vezető
Budapest Főváros Kormányhivatala
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #16244 email]
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[1]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt dr. Volenszki Zsolt Úr!

Válaszát köszönöm.

A kérésem 1. pontja szerinti tanúsítványokat nem küldte meg.

A 2. pont szerinti Minőségirányítási Kézikönyvet nem küldte meg.

A 3. pontban kért ÖSSZES szervezeti egység kért listája helyett csak egy osztályt és annak főosztályát jelölte meg. A válaszában említett szervezeti ábra sem tartalmazza a kérésem szerint ezek feletteseként nyilvánvalóan érintett személyek (X igazgató, Y főigazgató stb.) megnevezését.

A 4. pontban kért minőségirányítási dokumentumokat nem küldte meg.

Az 5. pontban kért, ott meghatározott ügyfelekkel való kapcsolattartást szabályozó dokumentumokat nem küldte meg.

A 6. pontban kért, egyéb szabályozó dokumentumokat nem küldte meg.

Válasza a fentiek miatt nem elfogadható.

Kérem, szíveskedjen az igénylésemet az abban részletesen megfogalmazott kérések szerint maradéktalanul, és további késedelem nélkül teljesíteni.

Üdvözlettel:
Imre András

Tisztelt dr. Volenszki Zsolt úr,

Tájékoztatom, hogy az adatigénylés nem teljesítése okán a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál kezdeményeztem a hatósági eljárás megindítását az igénylés teljesítésére való kötelezés érdekében.

Üdvözlettel:
Imre András