A Pénztárak Garancia Alapjának 2016. évi jelentése
Tisztelt Magyar Nemzeti Bank!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Az Mpt. 95. § (1) bekezdés j) pontja szerint a Pénztárak Garancia Alapja igazgatósága éves tevékenységéről a tárgyévet követő év július 31. napjáig jelentést készít, amelyben bemutatja az Alap vagyoni helyzetét, pénzeszközeit, valamint ezek felhasználását és az erről szóló jelentést megküldi a Felügyeletnek, az alaptagoknak és az Állami Számvevőszéknek. Az éves jelentés része a biztosításmatematikai számításon alapuló értékelés.
Kérem, szíveskedjen
1. elektronikus levélben megválaszolni, hogy a Pénztárak Garancia Alapja a fent említett, 2016. évre vonatkozó jelentését megküldte-e a Felügyeletnek (a Magyar Nemzeti Banknak);
2. az 1. kérdésre adott igenlő válasz esetén szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a jelentést.
Jelzem, hogy az Alap megsérti az Infotv. elektronikus közzétételi kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy beszámolóját nem teszi közzé honlapján. Az éves beszámolója és jelentése megismerésére irányuló adatigénylésemnek (https://kimittud.atlatszo.hu/request/az_...) pedig határidőben nem tett eleget.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2018. január 20.
Üdvözlettel:
Jinda Balázs
Tisztelt Jinda Balázs!
A Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) – az információs önrendelkezési jogról és
az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 28. §
(1) bekezdése alapján előterjesztett – közérdekű adat igénylésére
vonatkozó kérelmével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Pénztárak Garancia
Alapja a 2016. évi jelentését megküldte az MNB részére és a jelentés az
alábbi linken elérhető:
[1]http://www.pga.org.hu/pdf/beszamolok/bes...
Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét.
Üdvözlettel,
[2]cid:[email protected] MAGYAR NEMZETI BANK
Kommunikáció
KOMMUNIKÁCIÓS ÉS PÉNZÜGYI ISMERETTERJESZTÉSI 1054 Bp., Szabadság tér 9.
IGAZGATÓSÁG
Telefon: +36 (1) 428 2751
Fax: +36 (1) 428 8000
Email: [3][email address]
-----Original Message-----
From: Jinda Balázs [[4]mailto:[FOI #10285 email]]
Sent: Saturday, January 20, 2018 3:04 PM
To: info <[5][MNB request email]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - A Pénztárak Garancia
Alapjának 2016. évi jelentése
Tisztelt Magyar Nemzeti Bank!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Az Mpt. 95. § (1) bekezdés j) pontja szerint a Pénztárak Garancia Alapja
igazgatósága éves tevékenységéről a tárgyévet követő év július 31. napjáig
jelentést készít, amelyben bemutatja az Alap vagyoni helyzetét,
pénzeszközeit, valamint ezek felhasználását és az erről szóló jelentést
megküldi a Felügyeletnek, az alaptagoknak és az Állami Számvevőszéknek. Az
éves jelentés része a biztosításmatematikai számításon alapuló értékelés.
Kérem, szíveskedjen
1. elektronikus levélben megválaszolni, hogy a Pénztárak Garancia Alapja a
fent említett, 2016. évre vonatkozó jelentését megküldte-e a Felügyeletnek
(a Magyar Nemzeti Banknak);
2. az 1. kérdésre adott igenlő válasz esetén szíveskedjen
elektronikus másolatban megküldeni részemre a jelentést.
Jelzem, hogy az Alap megsérti az Infotv. elektronikus közzétételi
kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy beszámolóját nem
teszi közzé honlapján. Az éves beszámolója és jelentése megismerésére
irányuló adatigénylésemnek
([6]https://kimittud.atlatszo.hu/request/az_...)
pedig határidőben nem tett eleget.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2018. január 20.
Üdvözlettel:
Jinda Balázs
-------------------------------------------------------------------
Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[7][FOI #10285 email]
Ha a(z) Magyar Nemzeti Bank nem a(z) [8][MNB request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:
[9]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[10]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!
-------------------------------------------------------------------
--------------------------------------------------------------------------
Confidentiality Note: This e-mail is intended only for the person(s) or
entity(ies) to which it is addressed and may contain information that is
privileged, confidential or otherwise protected from disclosure. Any
review, retransmission or other use of, or taking of any action in
reliance upon this information by anyone other than the intended
recipient(s) is prohibited. If you have received this e-mail in error,
please notify the sender immediately and destroy the entire message.
Disclaimer: Any e-mail messages from Magyar Nemzeti Bank shall not be
binding nor construed as constituting any obligation on the part of Magyar
Nemzeti Bank, unless Magyar Nemzeti Bank and the recipient(s) have
explicit otherwise agreed upon in writing.
Please consider the environment before printing this email.
References
Visible links
1. http://www.pga.org.hu/pdf/beszamolok/bes...
3. mailto:[email address]
4. mailto:[FOI #10285 email]
5. mailto:[MNB request email]
6. https://kimittud.atlatszo.hu/request/az_...
7. mailto:[FOI #10285 email]
8. mailto:[MNB request email]
9. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
10. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
Tisztelt MNB Kommunikáció/Információ!
Köszönöm a választ.
A közérdekű adatigénylés intézménye jelen esetben feltételezhetően hozzájárult ahhoz, hogy a Pénztárak Garancia Alapja teljesítse a beszámoló közzétételével kapcsolatos kötelezettségét. Adatigénylésem benyújtásakor ugyanis annak még nyoma sem volt a honlapján.
Remélem, a továbbiakban az Alap késedelem nélkül közzé fogja tenni beszámolóját, így a 2017. évre vonatkozót már idén nyáron, nem csak jövő év februárjában. Ellenkező esetben újfent igénybe venném az Alaphoz illetve a felügyeletét ellátó MNB-hez intézhető adatigénylés lehetőségét.
Üdvözlettel:
Jinda Balázs