A november 10-ei baleset belső vizsgálatával összefüggésben keletkezett dokumentáció megismerése

Gulyás Márton nevű felhasználó elkészítette a Közérdekűadat nevű kérést a Nemzeti Színház Zrt. -hoz Automatikus anti-spam mérések helyben ehhez a régi kéréshez. Kérjüktudassa velünk ha további válaszra vár vagy ha gondja van a válaszolással.

A(z) Nemzeti Színház Zrt. által végrehajtandó, az igénylés kezelésével kapcsolatos belső felülvizsgálatra várakozik.

Tisztelt Nemzeti Színház Zrt.!

Mivel a Sajtóosztályuk ismételt érdeklődésemre sem volt hajlandó semmilyen válasszal szolgálni, ezért az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a november 10-ei baleset körülményeinek vizsgálatával összefüggésben keletkezett dokumentációjukat, különösen:
- a vizsgáló bizottság összetételét, névsorát
- a vizsgáló bizottság ülésezési- és napirendjét
- a vizsgáló bizottság által lefolytatott értekezletek számát és időtartamát
- a vizsgáló bizottság által megállapított következtetéseket

Ugyanígy kérem önöket, hogy az alábbi kérdéseimre szíveskedjenek válasszal szolgálni:

1) Vidnyánszky Attila igazgató úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy (idézem) “Most kiderült, hogy a színészek között volt olyan, aki a főpróba hetében, tehát még két éve jelezte a műszaknak, hogy van egy rész, ami lehet, hogy alakítani kellene, de a vasfüggöny adottságai miatt ezt nem lehetett megtenni. Hozzám nem jutott el akkor ez az információ.”
Ezzel kapcsolatban érdeklődőm:
- Kinek a mulasztása, hogy a színészek jelzése a díszlet veszélyességével kapcsolatban nem jutott el az előadás rendezőjéhez, az intézmény első számú vezetőjéhez?
- Milyen belső protokoll szerint tudnak a kollégáik jelzéssel szolgálni, ha a biztonságos munkavégzéssel kapcsolatban aggodalmaik merülnek fel?

2) Ki hozta meg azt a döntést november 10-én, hogy a baleset helyszínéül szolgáló díszletet lebontsák?

3) Kinek kellett volna értesítenie a rendőrséget a baleset bekövetkeztéről, és miért nem tette ezt meg?

4) Milyen megállapításokkal zárult a rendőrség által kezdeményezett bejárás, amelyhez újraépítették az előadás díszletét?

5) Kiszabtak-e már bármilyen szankciót bárkivel szemben is a baleset bekövetkeztével összefüggésben?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. december 22.

Üdvözlettel:

Tisztelt Nemzeti Színház Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kelt: 2024. január 9.

Üdvözlettel:

Gulyás Márton