A MOME Zero program háttéranyagai és a programban résztvevő nemzeti parkokkal kötött szerződések

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

1. A MOME Zero program keretében a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal kötött megállapodásokat (szerződéseket).

2. A MOME Zero program elkészítését megalapozó felmérések és kutatások anyagát, így különösen a Planet Fanatics Network Kft. által készített anyagokat.

3. A MOME Zero program részletes leírását, így különösen a 3. lépés tartalmát bemutató anyagot, amelyből kiderül, hogy a MOME Zero program részeként az egyetemi oktatásban hogyan szerezhetnek kézzelfogható ismereteket az egyetem hallgatói arról, hogy miként hat egymásra természet és ember, milyen elvek mentén érdemes a fenntartható tervezésről gondolkodni. 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni és a kimittud.atlatszo.hu weboldalra feltölteni.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. január  3.

Üdvözlettel:

Marinov Péter

Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány Titkárság, Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány

3 Melléklet

Tisztelt Marinov Péter!
Mellékelten küldöm a Tájékoztatás a közérdekű adat megismerése iránti
igénnyel kapcsolatban tárgyú levelet.
Tisztelettel,

Dajka Orsolya 

titkárságvezető 

  

[Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány request email] 

Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány  

1121 Budapest, Zugligeti út 9-25. 

  

 

  

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Feladó: Marinov Péter <[FOI #21578 email]>
Elküldve: 2023. január 3., kedd 9:59
Címzett: Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány Titkárság
<[Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány request email]>
Tárgy: Közérdekűadat igénylés - A MOME Zero program háttéranyagai és a
programban résztvevő nemzeti parkokkal kötött szerződések
 
Tisztelt Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

1. A MOME Zero program keretében a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, a
Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal kötött
megállapodásokat (szerződéseket).

2. A MOME Zero program elkészítését megalapozó felmérések és kutatások
anyagát, így különösen a Planet Fanatics Network Kft. által készített
anyagokat.

3. A MOME Zero program részletes leírását, így különösen a 3. lépés
tartalmát bemutató anyagot, amelyből kiderül, hogy a MOME Zero program
részeként az egyetemi oktatásban hogyan szerezhetnek kézzelfogható
ismereteket az egyetem hallgatói arról, hogy miként hat egymásra természet
és ember, milyen elvek mentén érdemes a fenntartható tervezésről
gondolkodni. 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni és a kimittud.atlatszo.hu weboldalra feltölteni.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. január  3.

Üdvözlettel:

Marinov Péter

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #21578 email]

Is [Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány request email] the wrong address for Közérdekűadat
requests to Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány? If so, please
contact us using this form:
[1]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[2]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
2. http://kimittud.hu/help/officers

Tisztelt Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány Titkárság!

Köszönöm az adatigénylésre megküldött anyagokat. Úgy tűnik, a nemzeti parkokkal kötött szerződések lemaradtak, kérem, pótolják.

Üdvözlettel:

Marinov Péter

Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány Titkárság, Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány

2 Melléklet

Tisztelt Marinov Péter!
Mellékelten küldöm a MOME együttműködési megállapodását.
Tisztelettel,
Dajka Orsolya 

titkárságvezető 

  

[Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány request email] 

Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány  

1121 Budapest, Zugligeti út 9-25. 

  

 

  

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Feladó: Marinov Péter <[FOI #21578 email]>
Elküldve: 2023. január 18., szerda 16:12
Címzett: Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány Titkárság
<[Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány request email]>
Tárgy: Re: Közérdekűadat igénylés - A MOME Zero program háttéranyagai és a
programban résztvevő nemzeti parkokkal kötött szerződések
 
Tisztelt Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány Titkárság!

Köszönöm az adatigénylésre megküldött anyagokat. Úgy tűnik, a nemzeti
parkokkal kötött szerződések lemaradtak, kérem, pótolják.

Üdvözlettel:

Marinov Péter

-----Original Message-----

Tisztelt Marinov Péter!
 Mellékelten küldöm a Tájékoztatás a közérdekű adat megismerése iránti
 igénnyel kapcsolatban tárgyú levelet.
 Tisztelettel,

 Dajka Orsolya 

 titkárságvezető 

   

 [Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány request email] 

 Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány  

 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25. 

   

  

   

  

 ══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

 Feladó: Marinov Péter <[FOI #21578 email]>
 Elküldve: 2023. január 3., kedd 9:59
 Címzett: Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány Titkárság
 <[Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány request email]>
 Tárgy: Közérdekűadat igénylés - A MOME Zero program háttéranyagai és a
 programban résztvevő nemzeti parkokkal kötött szerződések
  
 Tisztelt Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány!

 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
 alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

 1. A MOME Zero program keretében a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, a
 Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal kötött
 megállapodásokat (szerződéseket).

 2. A MOME Zero program elkészítését megalapozó felmérések és kutatások
 anyagát, így különösen a Planet Fanatics Network Kft. által készített
 anyagokat.

 3. A MOME Zero program részletes leírását, így különösen a 3. lépés
 tartalmát bemutató anyagot, amelyből kiderül, hogy a MOME Zero program
 részeként az egyetemi oktatásban hogyan szerezhetnek kézzelfogható
 ismereteket az egyetem hallgatói arról, hogy miként hat egymásra
természet
 és ember, milyen elvek mentén érdemes a fenntartható tervezésről
 gondolkodni. 

 Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
 egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
 e-mail címére megküldeni és a kimittud.atlatszo.hu weboldalra feltölteni.

 Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
 teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
 adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
 ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
 jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
 összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
 Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben
a
 kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
 esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
 dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
 teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak
óradíját.

 Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
 tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
 adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
 Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
 következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
 nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
 elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
 állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság
 ellenőrzésére sem.

 Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 Kelt: 2023. január  3.

 Üdvözlettel:

 Marinov Péter

 -------------------------------------------------------------------

 Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
 [FOI #21578 email]

 Is [Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány request email] the wrong
address for Közérdekűadat
 requests to Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány? If so, please
 contact us using this form:
 [1]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
 interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
 [2]http://kimittud.hu/help/officers

 Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a
 szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
 honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 -------------------------------------------------------------------

References

 Visible links
 1.
[1]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
 2. [2]http://kimittud.hu/help/officers

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #21578 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[3]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
2. http://kimittud.hu/help/officers
3. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése