A Mengyi-ügyben szereplő cégekkel kapcsolatos belső vizsgálat eredménye

Az igénylést elutasította a(z) Miniszterelnökség.

Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az ún. Voldemort-ügy kapcsán Csepreghy Nándor államtitkár tavaly augusztusban azt nyilatkozta, hogy belső vizsgálat indul az ügyben felbukkanó cégek, különösen a Public Sector Tanácsadó és a Public Sector Consulting Kft. szerepének tisztázása érdekében. A nyilatkozat szerint megvizsgálják, mely pályázatok kapcsán működtek közre a fenti cégek, illetve kiderítik, hogy ezek közül melyik lett sikeres,
Mindezek alapján kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni a vizsgálat eredményét tartalmazó dokumentumot, illetve azon pályázók és pályázatok listáját, melyekben a két Public Sector cég valamilyen módon érintett volt az esetleges nyertesség feltüntetésével.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. március 30.

Üdvözlettel:

Becker András

Közérdekű adatigénylés (ME), Miniszterelnökség

2 Melléklet

Tisztelt Cím!

Mellékelve, határidőben megküldöm a Miniszterelnökség válaszát az Ön által
benyújtott közérdekű adatigénylésre.

[1]Leírás: Leírás: Leírás:  
Leírás: Leírás: logo
 
Tisztelettel:

dr. Bánhegyi Enikő

főosztályvezető

Miniszterelnökség 

Perképviseleti és Döntőbizottsági Főosztály

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links

idézett részek elrejtése

Tisztelt Miniszterelnökség!

A Kúria Pfv. IV. 20.455/2015/4. számú ítélete értelmében önmagában az a körülmény, hogy a kiadni kért, és nem vitatottan a közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő közérdekű adatot tartalmazó vizsgálati jelentést a nyomozó hatóság bekérte, és ezáltal az a büntető iratok részévé is vált, nem jelenti automatikusan a nyilvánosság korlátozását és a közérdekű adat kiadására irányuló igény elutasítását. Az adatgazdának a kiadás megtagadásának megalapozottságát az Infotv. 31.§.(2) bek. alapján a büntetőeljárás puszta tényén túl is igazolnia kell. Jelen válaszában a Miniszterelnökség ezt nem tette meg, csak automatikus nyilvánosság-korlátozásra hivatkozott az Infotv. 27.§.(2) bek. c) és g) pontjaira és a Be. szabályai alapján.
Mindezek alapján kérem az adatigénylés mielőbbi teljesítését.