A menekültek kvóta szerinti betelepítésével járó költségeket megalapozó számítások

Belügyminisztérium nem kapta meg a kért információt.

Tisztelt Belügyminisztérium!

Közérdekűadat-igényléssel fordultam az Emberi Erőforrások Minisztériumához azzal kapcsolatban, hogy Rétvári Bence államtitkár úr a Magyar Időknek adott április 19-ei nyilatkozata szerint kétszázmilliárd forintba kerülne a migránsok kvóta szerinti betelepítése Magyarországnak az első évben. Kértem, hogy az állítást megalapozó hatástanulmányokat küldjék meg részemre, és tájékoztassanak arról, hogy milyen európai uniós döntés alapján és hány Magyarországra telepítendő személyre készült ez a számítás, valamint a megjelölt összeg milyen kiadásokra vonatkozik. Válaszul az EMMI azt közölte, hogy a kért dokumentum tekintetében nem minősül adatkezelőnek, ezen túlmenően pedig részletesebb tájékoztatást nem adott.

Ezért az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján kérem, hogy a fent hivatkozott dokumentumokat, információkat – amennyiben azoknak a tisztelt Minisztérium az adatkezelője – szíveskedjen megküldeni részemre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. május 17.

Üdvözlettel:

Szigetvári Viktor

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

 

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

 

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

 

 

BM Ügyfélszolgálat

idézett részek megjelenítése

Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály (BM), Belügyminisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Címzett!

 

Mellékletben küldöm Belügyminisztérium válaszát a 2016. május 17-én
érkezett közérdekű adat megismerésére vonatkozó beadványára.

 

Üdvözlettel:

BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály

1051.Bp. József A. u. 2-4. IV/463.

BM: 13-296

Város: 441-1254

E-mail cím: [email address]

 

 

idézett részek megjelenítése