A magyar hivatalos szervek – törvényi kötelességükkel összhangban – a gyakorlatban leállítják-e az ügyvédi törvényszegéseket?

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Alkotmánybíróság munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

ÁLTALÁNOS IGAZOLÁSI KÉRELEMKÉNT IS – ügyemben minden határidő tekintetében
Mindannyiuk számára 15 napos törvényileg kötelező válaszadási határidő!
A 2017. 06. 16-i NYILVÁNOS adatigényemre (https://kimittud.atlatszo.hu/request/kep...) is várom a választ és jelzem a késedelmet a NAIH-nak.
Jelen, kicsi, osztrák állampolgársággal is rendelkező gyermekeimet és engem érintő ügyben mi az ÁLDOZATOK vagyunk! Egy ÖT ÉVE TARTÓ CSALÁDI TRAGÉDIÁNKAT VALÓJÁBAN OKOZÓ ÉS SÚLYOSBÍTÓ ÜGYVÉD SOROZATOS, BOTRÁNYOS ÉS BRUTÁLIS TÖRVÉNYTELENSÉGEINEK ÁLDOZATAI! Pedig törvényeink védik gyermekeimet és engem és a hivatalos szerveknek törvényi kötelességük az ügyvéd törvénytelenségeitől megvédeni bennünket!
- Törvényileg TILOS ránk bármiféle anyagi és egyéb terhet hárítani!
- Ezért kérem, hogy az ügyből – törvényi kötelességükkel összhangban – ránk semmiféle anyagi és egyéb teher ne háruljon!

címzett: valamennyi ügyünkben eljáró magyar hivatalos szerv, az ügyvéd által jogellenesen okozott családi tragédiánk minden folyamatban lévő vonatkozása tekintetében

tájékoztatásul: osztrák hivatalos szervek, jogvédők, sajtó, panaszolt ügyvéd

ÜGYSZÁMOK, amelyekben jelenleg konkrét nyitott határidő van:
ÜGYSZÁM AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGON: IV/1076-1/2017.Hp.
Üdvözölve és megköszönve az Alkotmánybíróság IV/333/2016. szügyben hozott, 2017. 07. 11-én kelt határozatát, amelyet az Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Fórum is közzétett honlapján (http://index.hu/belfold/2017/07/13/alkot...
http://alkotmanybirosag.hu/download.php?...) és amelyben az Alkotmánybíróság kimondja, hogy tilos a bírói önkény, kérem, hogy az Alkotmánybíróság – törvényi kötelességével összhangban – jelen ügy törvényes megoldását is mozdítsa elő törvényes eljárásával. Köszönöm.

NAV ÜGYSZÁMOK:
3506348642 / 3504204654 (kézbesítve: 2017. 07. 14., 8 napos határidő)
9169134773 / 6477058209 (kézbesítve: 2017. 07. 14., 8 napos határidő)
2174229332 / 2002935697 (kézbesítve: 2017. 07. 14., 30 napos határidő)
3456250091 / 2175489090 (kézbesítve: 2017. 06. 29., 30 napos határidő)
Tehát a NAV-tól azt kérem, hogy semmiféle fizetési kötelezettség, így pl. illeték, bírság, stb. és egyéb teher ne háruljon rám, hiszen előzetesen az ügyvéd törvénytelenségeit a hivatalos szerveknek – törvényi kötelességükkel összhangban - le kell állítaniuk és akkor nem is merül fel engem terhelő kötelezettség. Köszönöm.

ÜGYSZÁM A BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATALNÁL:
BK/SZGYO/731-7/2017 (kézbesítve: 2017. 06. 27., 30 napos határidő)
BK/SZGYO/731-8/2017 (kézbesítve: 2017. 06. 27., 30 napos határidő)
A minisztérium útján, magát a minisztériumot is kérve, hogy előzetesen az ügyvéd törvénytelenségeit a– törvényi kötelességükkel összhangban – állítsák le! Egyidejűleg a leghatározottabban tiltakozom, hogy most másodszor fenyeget bennünket a gyámhivatal – minden ok nélkül, durván jogellenesen - egy olyan vidéki „szakértővel”, akiről köztudomású, hogy a hozzá köthető alapítvány az örökbeadások terén érdekelt. (BK-07/HGYO/00689-29/2017) Miközben sokszorosan, egybehangzóan igazoltan kiváló anya vagyok!
A magyar gyámügyről és gyermekvédelemről köztudomásúak a botrányosan törvénytelen szörnyűségeik, ám Balog Zoltán miniszter úrról az is köztudomású, hogy van úgy, hogy közbelép (pl. a veronai baleset áldozatainak iskoláját vezető igazgató ügye - Mégsem menesztik a veronai busztragédiát átélt gimnázium igazgatóját - http://index.hu/belfold/2017/07/17/menes...)
Magam is kérem Miniszter úr közbenjárását is, hogy – törvényi kötelességükkel összhangban – biztosítsák jelen esetben is a törvényességet! Köszönöm.

ÜGYSZÁM A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉKEN: 33.P.20.796/2017/10.
A számomra 2017. 07. 14-én kézbesített 33.P.20.796/2017/10. sz. végzés – ugyanabban a kérdésben – a végzés 1. bekezdése szerint 15 napos, a végzés 2. bekezdése szerint 3 napos határidőt tartalmaz. A végzés azonban nem ad választ közérdekű adatigényeimre, amelynek törvényi határideje régóta lejárt és amelyek törvényileg kötelező megválaszolásáig igazolási kérelemmel éltem. Így fenti határidők tekintetében – a kézbesítéstől számított 3 napon belül, 2017. 07. 17-én - újabb igazolási kérelemmel éltem, hiszen nem teljesítették a törvényi kötelezettségüket a közérdekű adatigények tekintetében, továbbá a határidők ellentmondásosak. Továbbá két kicsi gyermeket egyedül nevelő édesanyaként a 3 napos (hétvégét is tartalmazó) határidő különösen méltánytalan.

tárgy: NYILVÁNOS közérdekű adatigénylés – A MAGYAR HIVATALOS SZERVEK – TÖRVÉNYI KÖTELESSÉGÜKKEL ÖSSZHANGBAN – A GYAKORLATBAN LEÁLLÍTJÁK-E AZ ÜGYVÉDI TÖRVÉNYSZEGÉSEKET? ÍGY PL. A MAGYAR HIVATALOS SZERVEK – TÖRVÉNYI KÖTELESSÉGÜKKEL ÖSSZHANGBAN – A GYAKORLATBAN LEÁLLÍTJÁK-E A KICSI, OSZTRÁK ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL IS RENDELKEZŐ GYERMEKEIMET ÉS ENGEM ÉRINTŐ, ÖT ÉVE TARTÓ CSALÁDI TRAGÉDIÁNKAT VALÓJÁBAN OKOZÓ ÉS SÚLYOSBÍTÓ ÜGYVÉD SOROZATOS, BOTRÁNYOS ÉS BRUTÁLIS TÖRVÉNYTELENSÉGEIT?

Tisztelt Alkotmánybíróság!
Tisztelt OBH és az ügyeimben eljáró bíróságok!
Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztérium, gyámhivatal, gyermekvédelem!
Tisztelt NAV!
Tisztelt Magyar Ügyvédi Kamara és Budapesti Ügyvédi Kamara!
Tisztelt valamennyi ügyünkben eljáró hivatalos szerv!
Tisztelt többségükben Jogász kollegák!

Jelen ügy egyik vonatkozása már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt van.

SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÜKRE vonatkozó közérdekű adatigénylésemet Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének 2017. 07. 19-én, a magyar és az izraeli kormányfő jelenlétében elhangzott beszédéből idézve kezdeném. A beszéd alábbi elérhetőségeken nyilvános: http://www.mazsihisz.hu/2017/07/19/heisl..., https://www.youtube.com/watch?v=4SdbBQYD...
„ Miniszterelnök Urak! Önök mögött ott ül a 92 éves édesanyám is, aki 45-ben Auschwitzból jött haza. És itt van velünk a jövő generációja is. … Túlélőink és a fiatalok: ők a mi hídjaink, korok és országok között. … de számomra egy dolog miatt vált biztosan elfogadhatatlanná: a zsidók Magyarországon elkezdtek félni. S ez olyan jelenség, ami mellett felelős zsidó vezető NEM MEHET EL SZÓTLANUL. De felelős kormányfő sem. Annak örülünk, ha magyar állampolgárokként a magyar kormány meg kíván védeni bennünket, de a leghatásosabb védelmet A GYŰLÖLETMENTES MAGYAR TÁRSADALOMBAN látjuk. Arra kérem Magyarország miniszterelnökét, segítse Magyarországot olyan közösséggé tenni, ahol az erőt EGYMÁS ÉRTÉKEINEK TISZTELETE jelenti. … Mi egy olyan országban akarunk büszke, magyar zsidók lenni, ahol SENKINEK AZ ARCMÁSÁN NEM ÉKTELENKEDHETNEK „BÜDÖS ZSIDÓ” FELÍRATOK. A magyarországi zsidók többsége a jövőben is itt akar élni, itt a Kárpátok ölelésében, de FÉLELEM NÉLKÜL."

A beszédről a World Jewish Congress (WJC) zsidó világszervezet is beszámolt:
„ … Jews of Hungary started to live in fear. … A responsible Jewish leader CANNOT KEEP SILENT about that,” Heisler said. “Neither can a responsible head of state. …We are pleased to know that the Hungarian government wants to protect us, as Hungarian citizens, but the most effective defense we see is a Hungarian SOCIETY WITHOUT HATRED. I ask the prime minister of Hungary to help Hungary become a society where the real power is the mutual respect of each other’s values,” said the Hungarian Jewish leader.” (Hungarian Jewish leader to Orban: When Jews live in fear, a responsible head of state can’t stay silent - http://www.worldjewishcongress.org/en/ne...)

Megköszönve Heisler András értékes gondolatait, én is eszmecserére hívom Önöket. Önök sem mehetnek el szótlanul a probléma mellett. SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÜKRE vonatkozó közérdekű adatigénylésemre – 15 napon belül – kötelesek érdemben, törvényesen válaszolni. Nagyon fontosnak tartanám magam is, hogy eljárásukban kifejezésre jusson értékeink, így törvényeink tisztelete, amelyek mindegyike védi gyermekeimet és engem. Magam is fontos értéknek tekintem a gyűlöletmentességet, ezért kérem, hogy – törvényi kötelességükkel összhangban – a törvényes megoldásra fókuszáljanak, lehetőség szerint mihamarabb.

Kicsi, most 5 éves és 7 éves, osztrák állampolgársággal is rendelkező gyermekeimet és engem érintő családi tragédiánk valódi okozója és súlyosbítója egy ifjú, köztudomásúan 1979-ben született ügyvéd, akiről még az is köztudomású, hogy van az én gyermekemmel szinte azonos korú gyermeke, maga is kisgyermekes szülő.
- Ez az ügyvéd ügyünk elvállalásakor, 2012 nyarán - életkora miatt is - mindössze néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkezett.
- Ez az ügyvéd - 5 évvel ezelőtt - elvállalta ellenünk az ügyet, amelyben világos volt, hogy egy családi tragédia, egy akkor 5 HETES és 2 éves, osztrák állampolgársággal is rendelkező gyermek és édesanyjuk érintett.
- Az ügyvéd – mind az ügy elvállalásakor, mind a jelenleg hatályos ügyvédi törvény 1. §-a szerint - JOGI SZAKÉRTELEMMEL, TÖRVÉNYES ESZKÖZÖKKEL ÉS MÓDON, A KÖZHATALMI SZERVEKTŐL FÜGGETLENÜL köteles eljárni, az ügyfél jogai és jogos érdekei érvényesítése, KÖTELEZETTSÉGEI TELJESÍTÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSE, az ellenérdekű felek közötti jogvita - lehetőség szerinti - MEGEGYEZÉSSEL történő lezárása érdekében.
- Ehhez képest panaszolt ügyvéd az ügyben – fenti, a törvényességre és a megegyezéses vitarendezésre vonatkopó törvényi kötelességét figyelmen kívül hagyva - teljes kommunikációs monopóliumot igényelt ebben a gyermekeim és az én életem alapjait érintő ügyben.
- Panaszolt ügyvéd az ügyvédi hivatásgyakorlás azon szabályát is súlyosan megszegte, amely szerint az ügyvédi tevékenység gyakorlójának az ügyvédi tevékenységet LELKIISMERETESEN, a legjobb tudása szerint, A JOGSZABÁLYOK MEGTARTÁSÁVAL kell gyakorolni.
- Így pl. bár az állítólagos apát képviseli az ügyvéd, beadványaiban – jogellenesen – az állítólagos APÁT gyakran NŐI néven szerepelteti.
- Panaszolt ügyvéd továbbá jogellenesen el tudja érni, hogy fantom ügyfelének – jogellenesen - NÉGYFÉLE neve van az eljárásokban, holott mind a magyar, mind a nemzetközi jog egyöntetű abban, hogy minden embernek egyetlen féle hivatalos neve van.
- Panaszolt ügyvéd továbbá jogellenesen el tudja érni, hogy fantom ügyfelének – jogellenesen – hamis névről hamis névre változik az anyja leánykori neve.
- Panaszolt ügyvéd továbbá jogellenesen el tudja érni, hogy fantom ügyfelének – jogellenesen – megváltozik a születési helye!
- Panaszolt ügyvéd továbbá jogellenesen el tudja érni, hogy fantom ügyfelének – jogellenesen – vagy nem is kell lakóhelyet feltüntetnie (pedig a lakóhely feltüntetése elutasítás terhe melletti törvényi kötelezettség keresetlevélen!), vagy közintézményi cím, külföldi hotel a lakóhely vagy olyan cím, ahonnan a fantom támadó nem idézhető.
- Panaszolt ügyvéd továbbá jogellenesen el tudja érni, hogy – jogellenesen – a bennünket érintő egyetlen ügyben sincs törvényes, aggálymentes ügyvédi meghatalmazása.
- Ez – jogállamban – többek között közokirat hamisítás alapos gyanúját veti fel. Panaszolt ügyvéd ügyét – ÖT ÉVE – nem hajlandóak érdemben, törvényesen kivizsgálni. Pedig pl. Jordán Adél színművészt 100.000 Ft-ra büntették közokirat hamisításért, mert egyetlen alkalommal édesanyja rokkant kártyájával parkolt. (Jordán Adélt elítélték közokirat-hamisításért - http://www.nlcafe.hu/sztarok/20161123/jo...)
- Panaszolt ügyvéd jogellenesen el tudta érni, hogy gyermekeimet fantom ügyfelénél helyezték el első fokon, majd kétszer volt ellenünk – minden ok nélkül, durván törvénysértően – nevelésbe (állami gondozásba) vételi eljárás, a köztudomásúan szörnyűséges magyar rendszerbe, miközben sokszorosan, egybehangzóan igazoltan kiváló anya vagyok. Most másodszor fenyegetnek bennünket - durván jogsértően - egy olyan vidéki „szakértővel”, akiről köztudomású, hogy a hozzá köthető alapítvány az örökbeadások terén érdekelt.
- Panaszolt ügyvéd nekem – minden ok nélkül, durván jogsértően – börtönt szán, teljességgel megalapozatlan magánvádjai elkésettek is, továbbá – NÉGY ÉVE, durván törvénysértően, joghatóság nélkül! – nyomoztat a budapesti osztrák nagykövetség épületét érintően a magyar rendőrséggel.
- Panaszolt ügyvéd törvénytelen célja a jogellenes kisemmizésünk, amely sikkasztás alapos gyanúját is felvetheti. A végrehajtó még azt sem tudja, ki a legalább NÉGYFÉLE fantomból a végrehajtást kérő, ám mégis bennünket zaklat.
- Panaszolt, ügyfele lakóhely adatával is jogellenesen trükköző ügyvéd NAV feketelistás címre kapott kamarai működési engedélyt. A NAV feketelista az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezők listáját jelenti.
- Tehát egyrészt a bennünket jogellenesen támadó ügyvéd sok kamucéges és NAV feketelistás címre tudott – jogellenesen – működési engedélyt szerezni, továbbá a kiskorúak jogellenes külföldre vitelére vonatkozó jogterületen a jártasságát azzal a figyelmeztetéssel hirdeti honlapján, hogy a tájékoztató nem feltétlenül felel meg a hatályos jognak.
- Egyezségi javaslatomat – törvényi kötelessége ellenére – válaszra sem méltatja.
- A közelmúltban személyes kapcsolatot vett fel – tudtom és beleegyezésem nélkül, illetéktelenül, durván törvénysértően – kicsi gyermekeimmel. TILTAKOZOM!
- Blikk cikk történetünk egy szeletéről: Játszótérről vitték el a rendőrök a volt konzult - http://www.blikk.hu/aktualis/ belfold/jatszoterrol-vittek- el-a-rendorok-a-volt-konzult/ v56sq15
- Nos, az ifjú ügyvéd – törvényi kötelessége ellenére – önként, nagy valószínűséggel nem fog békén hagyni bennünket, hiszen a jogellenes tönkretételünk bevételt hoz számára.

Itt utalnék vissza Heisler elnök úr üzenetére.
- Az ügyvéd törvényszegései mellett nem mehetnek el szótlanul!
- Törvényi kötelességük segíteni, törvényi kötelességük – érdemben, törvényesen – válaszolni!
- Azt szeretném elérni, hogy leálljon az ügyvéd törvénytelen hajtóvadászata ellenünk, megtérítse a jogellenes magatartásával okozott károkat és költségeket pl. ügyvédi felelősségbiztosítása terhére és vállaljon kötelezettséget, hogy többé a gyermekeimmel és velem kapcsolatos ügyet nem vállal.
- KÖZÉRDEKŰ ADATIGÉNYKÉNT KÉRDEZEM, HOGY MIT TUDNAK TENNI A TÖRVÉNYESSÉG BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN.
- KONKRÉTAN ÖNÖK MINDANNYIAN TÖRVÉNYILEG KÖTELESEK FELJELENTENI AZ ÜGYVÉD TÖRVÉNYSZEGÉSEIT (BE. 171. § (2) BEKEZDÉS). MEGTESZIK-E EZT?
- Összegezve: A MAGYAR HIVATALOS SZERVEK – TÖRVÉNYI KÖTELESSÉGÜKKEL ÖSSZHANGBAN – A GYAKORLATBAN LEÁLLÍTJÁK-E AZ ÜGYVÉDI TÖRVÉNYSZEGÉSEKET? Így pl. a magyar hivatalos szervek – törvényi kötelességükkel összhangban – a gyakorlatban leállítják-e a kicsi, osztrák állampolgársággal is rendelkező gyermekeimet és engem érintő, ÖT ÉVE tartó családi tragédiánkat valójában okozó és súlyosbító ügyvéd sorozatos, botrányos és brutális törvénytelenségeit?
- Mindez közérdekű adat, hiszen A SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÜKRE vonatkozik!

MINDEZEK TISZTÁZÁSÁIG ÁLTALÁNOS IGAZOLÁSI KÉRELEMMEL ÉLEK ÜGYEMBEN MINDEN HATÁRIDŐ TEKINTETÉBEN.

PANASZOLT ÜGYVÉDET IS KÉREM, HOGY SZÜNTESSE MEG A JOGELLENES HAJTÓVADÁSZATOT ELLENÜNK, TÉRÍTSE MEG A KÁROKAT ÉS KÖLTSÉGEKET ÉS NE VÁLLALJON TÖBBÉ BENNÜNKET ÉRINTŐ ÜGYET!

Önök VALAMENNYIEN - a törvény szerint - törvényesen kötelesek eljárni, így törvényileg kötelesek a gyermekeim jogainak és az én jogaimnak a védelmére.
Nyílván abban az országban, amelyet a közbeszéd – köztudomásúan - fasisztának, diktatúrának, maffiaállamnak ír le, amely köztudomásúan súlyosan fertőzött korrupcióval, ott a két kicsi gyermeket nagy szeretettel és lelkiismeretességgel egyedül nevelő édesanya helyzete „vesztes” pozíciónak tűnik egy sokszorosan törvényszegő ügyvéddel szemben, aki botrányos és brutális törvénytelenségekkel akarja kisemmizni őket. A bennünket jogellenesen támadó ügyvéd ügyvédnek a labdarúgás a deklarált hobbija. Így bár – ügyünkben - törvényes keresetlevelet sem tud írni, nincs ügyünkben törvényes ügyvédi meghatalmazása sem, mégis hallatlan törvénytelenségeket tud bebeszélni az ügyeinkben eljáró magyar hivatalos szerveknek, azokat is rendkívül ostobának tartva és feleslegesen dolgoztatva. Sokadszorra: nagyon durván jogsértő ügyvédi törvénytelenségekről van szó jelen esetben! Panaszolt ügyvéd – jogellenesen, minden ok nélkül - osztrák állampolgársággal is rendelkező gyerekeimnek köztudomásúan szörnyűséges magyar állami gondozást/örökbe adást, nekem börtönt szán, hogy jogellenesen, sikkasztás alapos gyanúját is felvető módon kisemmizhessen bennünket. Teszi mindezt az ügyvéd közokirat hamisítás alapos gyanúját felvető beadványokkal, amelyeket – törvényi kötelesség ellenére – megvizsgálni sem hajlandóak az illetékesek.

“IT ALWAYS SEEMS IMPOSSIBLE UNTIL IT'S DONE.” (Nelson Mandela)
- Sportpéldával: Roger Bannistert a kvázi sikertelenség késztette arra, hogy világrekorder legyen. Az 1952-es olimpián 1500 méteren nem tudott érmet nyerni, csak negyedik lett. Azt mondta, ha akkor dobogós, visszavonul és csak orvosi tanulmányaira koncentrál, de az éremnélküliség újabb lökést adott neki, hogy folytassa a versenyzést. Két év múlva aztán halhatatlan lett. 1953. május 2-án megjavította a brit csúcsot, 4:03.6-ot futott. „Ez a verseny ráébresztett arra, hogy NEM ELÉRHETETLEN a négy percen belüli mérföld.”
- Hasonló Hosszú Katinka példája is.
- És a mai Magyarországon a hivatali ügyintézésben is van példa arra, hogy – törvényes módszerként a nyilvánosság / nemzetközi fórumok bevonása / civil tiltakozás után - jogállami végeredménnyel zárul egy ügy.
- Pl. az Alkotmánybíróság kimondta a bírói önkény tilalmát!
- Mégis bezárják a gödi Topházat, ahol a sajtó megfogalmazása szerint „állati sorban” éltek a gondozottak. (Megrázó riport a gödi horrorotthonról - http://www.atv.hu/belfold/20170504-allat...).
- Igazgató maradhat Jordán Tamás és a veronai baleset áldozatainak iskoláját vezető igazgató is.

Édesanyaként biztosítom Önöket és panaszolt ügyvédet is, hogy minden törvényes eszközzel küzdeni fogok ügyünk törvényes intézéséért. A nyilvánosság sokat segít, különösen a nemzetközi nyilvánosság.
MEGKÖSZÖNÖM AZ ÁTLÁTSZÓNAK, A BLIKKNEK, AZ EGYÉNI BÍRÓI FÜGGETLENSÉG ÉS FELELŐSSÉG FÓRUMNAK A NYILVÁNOSSÁGOT! (JÁTSZÓTÉRRŐL VITTÉK EL A RENDŐRÖK A VOLT KONZULT - http://www.blikk.hu/aktualis/ belfold/jatszoterrol-vittek- el-a-rendorok-a-volt-konzult/ v56sq15)
MEGKÖSZÖNÖM AZ APÁK AZ IGAZSÁGÉRT EGYESÜLETNEK AZ ALAPOS TÉNYFELTÁRÁST A CSALÁDJOGI ANOMÁLIÁK, ÍGY A GYERMEKEKET ÉRINTŐ ÜGYVÉDI VISSZÁSSÁGOK TEKINTETÉBEN.

Így jelen nyilvános közérdekű adatigénylés előkészítő irat a törvényes nemzetközi jogérvényesítéshez, pl. ANTISZEMITIZMUS PANASZHOZ és ALAPJOGI PANASZHOZ az EURÓPAI BIZOTTSÁG és az EURÓPAI PARLAMENT PETÍCIÓS BIZOTTSÁGA felé, amely gyermekjogi kérdésekkel kiemelten foglalkozik.

BÍZOM BENNE, HOGY – TÖRVÉNYI KÖTELESSÉGÜKKEL ÖSSZHANGBAN – SEGÍTENEK ÉS NEM LESZNEK KÖZÖNYÖSEK.
- „As a grandfather, I cannot come to terms with the loss of one and a half million children”- mondta SHIMON PERES 2010-ben a német Bundestagban. (Address by the President of the State of Israel H.E. Shimon Peres at the German Bundestag, January 27, 2010 - https://www.bundestag.de/parlament/gesch...)
- A holokauszt túlélő Nobel díjas ELIE WIESEL rámutatott: „The opposite of faith is not heresy, it's INDIFFERENCE.” (US News & World Report (27 October 1986)
- A közönyről ANGELA MERKEL is kifejtette az álláspontját. Antisemitismus beginnt schon mit GLEICHGÜLTIGKEIT. Er mag vordergründig AUF EINZELNE ZIELEN, am Ende aber trifft er uns alle. Er ist ein Angriff auf die gesamte Gesellschaft. Denn die Gesellschaft verliert ihre Menschlichkeit. Der Kampf gegen Antisemitismus ist daher vorrangige Pflicht eines demokratisch-freiheitlichen Staates. Er muss sich seine Grundlagen bewahren. (Rede von Bundeskanzlerin Merkel anlässlich der Verleihung des Lord-Jakobovits-Preises - https://www.bundeskanzlerin.de/ContentAr...)
- Frans Timmermans, az Európai Bizottság jogállamiságért felelős első alelnöke kiemelte: „Europe is going through a period of crisis and turmoil, which is challenging the very values on which it was built. It is challenging the very fabric of European society and therefore the very fabric of European cooperation. The rise of antisemitism, the rise of Islamophobia, each in their own way are SYMPTOMS. … Never has our societies' capacity for openness, for tolerance, for inclusion been more tested than it is today.” (Opening remarks of First Vice-President Frans Timmermans at the First Annual Colloquium on Fundamental Rights - http://europa.eu/rapid/press-release_SPE...)
- Vera Jourova biztos asszony hangsúlyozta: „All who took part in the Colloquium highlighted that LAWS ON PAPER ARE NOT ENOUGH. It is urgent to improve investigation and prosecution of hate crimes, RAISE THE AWARENESS OF HATE CRIME VICTIMS AND PROVIDE THEM WITH THE NECESSARY SUPPORT.” (Speech by Commissioner Věra Jourová at the Launch of the EU High Level Group on Combating Racism, Xenophobia and other forms of intolerance - http://europa.eu/rapid/press-release_SPE...)
- Köztudomású, hogy Magyarországot nevezte EURÓPA LEGANTISZEMITÁBB ORSZÁGÁNAK Ron Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke az Observerben. (http://observer.com/2016/07/world-jewish..., http://hvg.hu/itthon/20160719_mazsihisz_...)

Összegzés:
A "megfőtt béka" szindróma egy egészen különös biológiai jelenség leírására szolgál: ha egy békát egy tál meleg vízbe helyeznek, azonnal kiugrik abból. Elviselhetetlenül kellemetlennek találja a meleget, és reflexszerűen változtatni akar helyzetén. Ha azonban ugyanazt a békát egy tál hideg vízbe rakják, majd a vizet lassan, fokozatosan melegítik, akkor a béka szinte megfőzhető.
- LELKIISMERETES ÉDESANYAKÉNT NEKEM TÖRVÉNYI ÉS EMBERI KÖTELESSÉGEM HATÉKONYAN, MINDEN TÖRVÉNYES ESZKÖZZEL MEGVÉDENI A GYERMEKEIMET PANASZOLT ÜGYVÉD BRUTÁLIS ÉS BOTRÁNYOS TÖRVÉNYTELENSÉGEITŐL, ÍGY SZÜKSÉG ESETÉN A LEHETŐ LEGSZÉLESEBB KÖRBEN A NYILVÁNOSSÁG ÉS TÖRVÉNYES NEMZETKÖZI FÓRUMOK BEVONÁSÁVAL IS (OSZTRÁK, UNIÓS, ENSZ-CEDAW FÓRUMOK, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), ÜGYVÉDI VILÁGSZERVEZETEK: UIA, IBAHRI, CCBE).
- Jelen ügy egyik vonatkozása már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt van.

A segítő együttműködést előre is köszönöm. Törvényileg kötelező törvényes eljárásukat továbbra is kérem, amely esetén kicsi gyermekeim ügye hamar megoldódna.
Kérem, hogy az ügyből rám semmiféle anyagi és egyéb teher ne háruljon!
Valamennyi korábbi beadványomat fenntartom.
Valamennyi észrevétel ismeretlen tettes(ek) ellen irányul.
2017. 07. 21. (eredeti iratként is) dr. Hidasi Edit