A Magyar Falu Program keretébenBánhorváti Községi Onkormányzat a címben megjelölt pályázatot benyújtotta a Bánhorváti, Jószerencse út vonatkozásában.

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Miniszterelnökség munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
A Magyar Falu Program keretében ,Út, híd, kerékpárforgalmi
létesítmény építése/felújítása" című alprogramhoz

A kiírás kódszáma: MFP-UHK/2021.

Bánhorváti Községi Önkormányzat a címben megjelölt pályázatot benyújtotta a
Bánhorváti, Jószerencse út vonatkozásában.

A pályázattal kapcsolatos iratokat a és hol tart az elbírálás .

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. május 28.

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

Közérdekű adatigénylés (ME), Miniszterelnökség

1 Melléklet

[1]címer

MINISZTERELNÖKSÉG

 

Ikt.: JHÁT-PDF/273/2021

Tárgy: közérdekű adatigénylés

 

 

Deák Ferenc  
                                                                     
                           

részére                                                                     
                                                                 

                                                                                                                     
 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Ön az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. §-ának (1) bekezdése
alapján közérdekű adatigénylést nyújtott be a Miniszterelnökségnél.

 

Igénylését a következők szerint fogalmazta meg.

 

„Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre A Magyar
Falu Program keretében ,Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény
építése/felújítása" című alprogramhoz

 

A kiírás kódszáma: MFP-UHK/2021.

 

Bánhorváti Községi Önkormányzat a címben megjelölt pályázatot benyújtotta
a Bánhorváti, Jószerencse út vonatkozásában.

 

A pályázattal kapcsolatos iratokat a és hol tart az elbírálás.”

 

Tájékoztatom, hogy az adatigénylésében megjelölt pályázati anyag
elbírálása folyamatban van, erre figyelemmel a megjelölt iratok az Infotv.
27. §-ának (5) bekezdése alapján döntés megalapozását szolgáló adatoknak
minősülnek, így azokat nem áll módunkban rendelkezésére bocsátani.

 

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a
Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16 - 1055 Budapest, Markó utca
27.) keresettel élhet.

 

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1363 Budapest, Pf.: 9., 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.) is fordulhat.

 

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

 

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg.

 

Tisztelettel:

Miniszterelnökség

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!

References

Visible links

Tisztelt Közérdekű adatigénylés (ME)!

Tisztelt címzett!

Az elbírálás lezárta után kérem a választ megküldeni részemre !
2020. november 17. szintén adat igényléssel fordultam a Miniszterelnökséghez erre a választ Feladó: Közérdekű adatigénylés (ME)
Miniszterelnökség 2021. február 18 kaptam meg ,a 15 napos válsz adási időn túl.
Az alábbi linken elérhető a teljes válasz :https://kimittud.atlatszo.hu/request/ban...
Ha önök továbbra is elhatárolódnak a kért adatok kiadásának megtagadják annak kiadását így a NAIH fordulok jogorvoslatért .

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

Közérdekű adatigénylés (ME), Miniszterelnökség

1 Melléklet

 

Ikt.: JHÁT-PDF/273/2021

Tárgy: válasz megkeresésre

 

Deák
Ferenc                                                                          

részére                                                                                  

           

 

Tisztelt Címzett!

 

Ön korábban megválaszolt adatigénylésére visszautalva azt kéri, hogy a
pályázat elbírálása után küldjük meg a kért adatokat. Az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a továbbiakban: Infotv.) 29. §-ának (1) bekezdése alapján az
adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv az igény beérkezését követő 15
napon belül köteles a közérdekű adatigényléseknek eleget tenni. Korábbi
adatigénylését az akkori állapot alapján már megválaszoltuk. A mostani
megkeresése szerinti, feltételhez kötött, jövőbeli bizonytalan időben
történő válaszadást az Infotv. nem szabályozza.

 

A korábbi adatigénylésével kapcsolatban a Miniszterelnökség a törvényes
határidőn belül két alkalommal, az Infotv. 28. §-ának (3) bekezdésére
hivatkozással pontosításra hívta fel Önt. A legutóbbi felhívás szerint
pontosított közérdekű adatigénylését tárcánk az Infotv. szerinti határidőn
belül megválaszolta.

 

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg.

 

Tisztelettel:

 

Miniszterelnökség

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!

Tisztelt Közérdekű adatigénylés (ME)!

Tisztelt címzett mért késik az adatigénylés teljesítése ??

Üdvözlettel:

Deák Ferenc