A Maccabi-játékokhoz kapcsolódó bontási munkákra szóló szerződés; kiírás műszaki melléklete és befogadó nyilatkozatok

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre "A 2019. évi Maccabi Európa Játékok Budapesten történő megrendezése érdekében a Budapest VIII. 38821/1, valamint 38831 hrsz-ú és a Budapest VIII. 38830/2 hrsz-ú ingatlanok területén történő bontási munkák, valamint kapcsolódó kárenyhítési feladatok elvégzése"-tárgyú, az MNV Zrt. és a Maccabi L-T 2017 Konzorcium között 2017.10.2-án létrejött szerződést annak mellékleteivel együtt. Kérem továbbá, hogy küldjék meg a Közbeszerzési Értesítőben a tárgyban 7392/2017-számon megjelent ajánlati felhívás Műszaki mellékletét. Kérem továbbá megküldeni a Vállalkozó által benyújtott, a keletkezett bontási hulladék befogadásáról szóló "befogadó nyilatkozat"-okat.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. június 26.

Üdvözlettel:

Becker András

Info, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Ügyfelünk!

Ügyfélszolgálatunkhoz küldött megkeresését köszönjük. Válaszunk megérkezéséig szíves türelmét kérjük.

Üdvözlettel:

MNV Ügyfélszolgálat

[Leírás: Leírás: cid:[email protected]]

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Budapest 1133, Pozsonyi út. 56.
Telefon: (06 1) 237 4190
Fax: (06 1) 237 4191
E-mail: [Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. request email]<mailto:[Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. request email]>

Ezt az értesítést levelező rendszerünk automatikusan küldte ki Önnek. Kérjük, ne válaszoljon rá!

Tájékoztatjuk, hogy az Ön által megadott személyes adatokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bizalmasan, a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályoknak, valamint az MNV Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatnak megfelelően kezeli. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatunkról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján (www.mnvzrt.hu<http://www.mnvzrt.hu>) tájékozódhat.

Ez az üzenet bizalmas információkat tartalmaz, kizárólag a
megnevezett címzettek ismerhetik meg a tartalmát! Az MNV Zrt nem
vállal felelősséget az üzenet tartalmáért. Amennyiben nem Ön a
címzett, úgy kérjük, haladéktalanul értesítsen bennünket és törölje az
üzenetet!

Confidentiality notice: the content of this message is confidential! It is
intended only for the use of the named recepient. MNV Zrt. does not
accept legal responsibility for the contents of this message. If you are
not an intended recepient, please notify us immediately and delete this
document! DRMAIL

Tisztelt MNV!
Tisztelt Srágli Roland!

A hivatkozott adatigénylést éppen 30 nappal ezelőtt küldtem önöknek, de arra valamiért a Vagyonkezelő nem reagált - Srágli úrral azóta többször beszéltünk, de ígérete ellenére sem történt előrehaladás az iratbetekintés ügyében, napok óta telefonon sem érem el.
Válaszukat várva:

Üdvözlettel:

Becker András

Info, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Ügyfelünk!

Ügyfélszolgálatunkhoz küldött megkeresését köszönjük. Válaszunk megérkezéséig szíves türelmét kérjük.

Üdvözlettel:

MNV Ügyfélszolgálat

[Leírás: Leírás: cid:[email protected]]

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Budapest 1133, Pozsonyi út. 56.
Telefon: (06 1) 237 4190
Fax: (06 1) 237 4191
E-mail: [Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. request email]<mailto:[Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. request email]>

Ezt az értesítést levelező rendszerünk automatikusan küldte ki Önnek. Kérjük, ne válaszoljon rá!

Tájékoztatjuk, hogy az Ön által megadott személyes adatokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bizalmasan, a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályoknak, valamint az MNV Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatnak megfelelően kezeli. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatunkról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján (www.mnvzrt.hu<http://www.mnvzrt.hu>) tájékozódhat.

Ez az üzenet bizalmas információkat tartalmaz, kizárólag a
megnevezett címzettek ismerhetik meg a tartalmát! Az MNV Zrt nem
vállal felelősséget az üzenet tartalmáért. Amennyiben nem Ön a
címzett, úgy kérjük, haladéktalanul értesítsen bennünket és törölje az
üzenetet!

Confidentiality notice: the content of this message is confidential! It is
intended only for the use of the named recepient. MNV Zrt. does not
accept legal responsibility for the contents of this message. If you are
not an intended recepient, please notify us immediately and delete this
document! DRMAIL

Info, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

2 Melléklet

Tisztelt Címzett!

 

A lenti megkereséseire hivatkozással, mellékelten megküldjük az MNV Zrt.
válaszát.

 

Tisztelettel:

 

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

 

 

1133 Budapest, Pozsonyi út 56.

Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 708

Telefon: +36 1237-4400

E-mail: [1][Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. request email]

Web: mnv.hu

 

 

-----Original Message-----

From: Becker András [[2]mailto:[FOI #11329 email]]

Sent: Wednesday, July 25, 2018 1:40 PM

To: Info

Subject: Re: MNV Ügyfélszolgálat

 

Tisztelt MNV!

Tisztelt Srágli Roland!

 

A hivatkozott adatigénylést éppen 30 nappal ezelőtt küldtem önöknek, de
arra valamiért a Vagyonkezelő nem reagált - Srágli úrral azóta többször
beszéltünk, de ígérete ellenére sem történt előrehaladás az iratbetekintés
ügyében, napok óta telefonon sem érem el. 

Válaszukat várva:

 

Üdvözlettel:

 

Becker András

 

 

-----Original Message-----

From: Becker András [[3]mailto:[FOI #11329 email]]

Sent: Tuesday, June 26, 2018 5:02 PM

To: Info

Subject: Lehetseges SPAM Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - A
Maccabi-játékokhoz kapcsolódó bontási munkákra szóló szerződés; kiírás
műszaki melléklete és befogadó nyilatkozatok

 

Tisztelt Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre "A 2019.
évi Maccabi Európa Játékok Budapesten történő megrendezése érdekében a
Budapest VIII. 38821/1, valamint 38831 hrsz-ú és a Budapest VIII. 38830/2
hrsz-ú ingatlanok területén történő bontási munkák, valamint kapcsolódó
kárenyhítési feladatok elvégzése"-tárgyú, az MNV Zrt. és a Maccabi L-T
2017 Konzorcium között 2017.10.2-án létrejött szerződést annak
mellékleteivel együtt. Kérem továbbá, hogy küldjék meg a Közbeszerzési
Értesítőben a tárgyban 7392/2017-számon megjelent ajánlati felhívás
Műszaki mellékletét. Kérem továbbá megküldeni a Vállalkozó által
benyújtott, a keletkezett bontási hulladék befogadásáról szóló "befogadó
nyilatkozat"-okat.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2018. június 26.

 

Üdvözlettel:

 

Becker András

 

Ez az üzenet bizalmas információkat tartalmaz, kizárólag a
megnevezett címzettek ismerhetik meg a tartalmát! Az MNV Zrt nem
vállal felelősséget az üzenet tartalmáért. Amennyiben nem Ön a
címzett, úgy kérjük, haladéktalanul értesítsen bennünket és törölje az
üzenetet!

Confidentiality notice: the content of this message is confidential! It is
intended only for the use of the named recepient. MNV Zrt. does not
accept legal responsibility for the contents of this message. If you are
not an intended recepient, please notify us immediately and delete this
document! DRMAIL

References

Visible links
1. mailto:[Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. request email]
2. mailto:[FOI #11329 email]
3. mailto:[FOI #11329 email]

idézett részek elrejtése