A Lázárinfó-rendezvényekhez használt állami eszközök és erőforrások
Tisztelt Közlekedési és Beruházási Minisztérium!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján kérem az alábbi közérdekű adatok megküldését.
Az adatigénylés a 2025. március 27. és 2026. április 12. között megtartott „Lázárinfó” rendezvényekre terjed ki, ideértve a „Lázárinfó Extra” és „Lázárinfó Expressz” elnevezésű formátumokat is.
Kérem eseményenként közölni:
1.Használtak-e a rendezvény előkészítéséhez, rögzítéséhez, élő közvetítéséhez, szállításához vagy utómunkájához a Minisztérium, jogelődje vagy más állami szerv által a Minisztérium rendelkezésére bocsátott technikai eszközt, informatikai rendszert, felhasználói fiókot vagy gépjárművet. Amennyiben igen, kérem megadni az eszköz megnevezését és leltári vagy egyéb nyilvántartási azonosítóját.
2.Ki kérte és ki engedélyezte az állami eszköz használatát, mi volt annak jogcíme, ki volt a szerződő partner vagy kedvezményezett, továbbá állapítottak-e meg ellenértéket, és azt ki, mikor és milyen összegben fizette meg.
3.Közreműködtek-e a rendezvény szervezésében, technikai lebonyolításában, rögzítésében, közvetítésében, szállításában vagy utómunkájában minisztériumi kormánytisztviselők vagy munkavállalók, illetve más állami szerv vagy állami tulajdonú gazdasági társaság foglalkoztatottjai.
4.Ilyen közreműködés esetén kérem megadni a foglalkoztató szervezetet, a közreműködők számát és feladatát, azt, hogy a közreműködés munkaidőben vagy azon kívül történt-e, továbbá annak dokumentált jogcímét – így különösen, hogy munkáltatói utasítás, feladatkijelölés, kiküldetés, külön megbízás, önkéntes részvétel vagy más jogcím alapján történt-e.
5.Viselt-e a közreműködéssel kapcsolatban az állami munkáltató munkabér-, túlóra-, utazási, szállítási, gépjármű-, szállás- vagy más költséget, és ha igen, azt a rendezvény szervezője vagy más személy, illetve szervezet megtérítette-e.
Az igénylés kiterjed különösen arra az audiovizuális eszközrendszerre és Volkswagen Caravelle kisbuszra, amelyeket a Minisztérium 2026. júliusi nyilvános közlései a Lázárinfók közvetítésével összefüggésbe hoztak.
Kérem kizárólag a fentieket közvetlenül igazoló meglévő dokumentumok – az érintett eszközkiadási vagy használati nyilvántartás, engedély vagy megállapodás, a foglalkoztatotti közreműködés jogcímét rögzítő irat, valamint ellenérték vagy költségtérítés esetén annak megfizetését igazoló bizonylat – elektronikus másolatát.
Amennyiben a kért adatokat a 2026 júliusában elrendelt belső ellenőrzés során elkészült jelentés vagy részjelentés tartalmazza, elegendő annak érintett részeit és közvetlenül kapcsolódó mellékleteit megküldeni.
A közreműködő foglalkoztatottak nevét és magánjellegű személyes adatait nem kérem. Amennyiben valamely használatról vagy közreműködésről nem készült engedély vagy megállapodás, nem állapítottak meg ellenértéket, illetve nem történt költségtérítés, kérem ennek egyértelmű közlését.
Nem kérem új dokumentum vagy elemzés elkészítését.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. július 22.
Üdvözlettel:
Szabó Tibor
Tisztelt Címzett!
Tájékoztatjuk, hogy a Közlekedési és Beruházási Minisztérium részére
megküldött levelét megkaptuk.
Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.
Üdvözlettel,
Közlekedési és Beruházási Minisztérium
Ezt az üzenetet a rendszer automatikusan generálta. Kérem, ne válaszoljon
rá.
══════════════════════════════════════════════════════════════════════════
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.
This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.
Iktatószám: KAT/8751-1/2026/PASZUFO
Kizárólag elektronikus úton kézbesítve
Szabó Tibor
részére
[1][adatigénylés #31087 e-mail]
Tisztelt Címzett!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján benyújtott közérdekű adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról
tájékoztatjuk.
2026. július 22. napján a következő közérdekű adatigénylést nyújtotta be
tárcánkhoz:
„Az adatigénylés a 2025. március 27. és 2026. április 12. között
megtartott „Lázárinfó” rendezvényekre terjed ki, ideértve a „Lázárinfó
Extra” és „Lázárinfó Expressz” elnevezésű formátumokat is.
Kérem eseményenként közölni:
1.Használtak-e a rendezvény előkészítéséhez, rögzítéséhez, élő
közvetítéséhez, szállításához vagy utómunkájához a Minisztérium, jogelődje
vagy más állami szerv által a Minisztérium rendelkezésére bocsátott
technikai eszközt, informatikai rendszert, felhasználói fiókot vagy
gépjárművet. Amennyiben igen, kérem megadni az eszköz megnevezését és
leltári vagy egyéb nyilvántartási azonosítóját.
2.Ki kérte és ki engedélyezte az állami eszköz használatát, mi volt annak
jogcíme, ki volt a szerződő partner vagy kedvezményezett, továbbá
állapítottak-e meg ellenértéket, és azt ki, mikor és milyen összegben
fizette meg.
3.Közreműködtek-e a rendezvény szervezésében, technikai lebonyolításában,
rögzítésében, közvetítésében, szállításában vagy utómunkájában
minisztériumi kormánytisztviselők vagy munkavállalók, illetve más állami
szerv vagy állami tulajdonú gazdasági társaság foglalkoztatottjai.
4.Ilyen közreműködés esetén kérem megadni a foglalkoztató szervezetet, a
közreműködők számát és feladatát, azt, hogy a közreműködés munkaidőben
vagy azon kívül történt-e, továbbá annak dokumentált jogcímét – így
különösen, hogy munkáltatói utasítás, feladatkijelölés, kiküldetés, külön
megbízás, önkéntes részvétel vagy más jogcím alapján történt-e.
5.Viselt-e a közreműködéssel kapcsolatban az állami munkáltató munkabér-,
túlóra-, utazási, szállítási, gépjármű-, szállás- vagy más költséget, és
ha igen, azt a rendezvény szervezője vagy más személy, illetve szervezet
megtérítette-e.”
Tisztelettel tájékoztatjuk, az Ön által kért, 2025. március 27. és 2026.
április 12. között megtartott „Lázárinfó” rendezvényekre kiterjedő
dokumentációk a tárca feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára
irányuló eljárás során készített olyan adatnak minősülnek, amelyek további
jövőbeli döntés megalapozását is szolgálják, így az Infotv. 27. § (6)
bekezdése értelmében az adatokat nem áll módunkban megküldeni az Ön
részére. Az adatok kiadása továbbá akadályozná a folyamatban lévő
vizsgálatokat.
Jogorvoslati tájékoztató
A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.
A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.
A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.
Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.
Budapest, 2026. október 21.
Tisztelettel:
Közlekedési és Beruházási Minisztérium
══════════════════════════════════════════════════════════════════════════
From: Szabó Tibor <[2][adatigénylés #31087 e-mail]>
Sent: Wednesday, July 22, 2026 5:41 PM
To: Info (KBM) <[3][Közlekedési és Beruházási Minisztérium kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - A Lázárinfó-rendezvényekhez használt
állami eszközök és erőforrások
Tisztelt Közlekedési és Beruházási Minisztérium!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján kérem az alábbi
közérdekű adatok megküldését.
Az adatigénylés a 2025. március 27. és 2026. április 12. között megtartott
„Lázárinfó” rendezvényekre terjed ki, ideértve a „Lázárinfó Extra” és
„Lázárinfó Expressz” elnevezésű formátumokat is.
Kérem eseményenként közölni:
1.Használtak-e a rendezvény előkészítéséhez, rögzítéséhez, élő
közvetítéséhez, szállításához vagy utómunkájához a Minisztérium, jogelődje
vagy más állami szerv által a Minisztérium rendelkezésére bocsátott
technikai eszközt, informatikai rendszert, felhasználói fiókot vagy
gépjárművet. Amennyiben igen, kérem megadni az eszköz megnevezését és
leltári vagy egyéb nyilvántartási azonosítóját.
2.Ki kérte és ki engedélyezte az állami eszköz használatát, mi volt annak
jogcíme, ki volt a szerződő partner vagy kedvezményezett, továbbá
állapítottak-e meg ellenértéket, és azt ki, mikor és milyen összegben
fizette meg.
3.Közreműködtek-e a rendezvény szervezésében, technikai lebonyolításában,
rögzítésében, közvetítésében, szállításában vagy utómunkájában
minisztériumi kormánytisztviselők vagy munkavállalók, illetve más állami
szerv vagy állami tulajdonú gazdasági társaság foglalkoztatottjai.
4.Ilyen közreműködés esetén kérem megadni a foglalkoztató szervezetet, a
közreműködők számát és feladatát, azt, hogy a közreműködés munkaidőben
vagy azon kívül történt-e, továbbá annak dokumentált jogcímét – így
különösen, hogy munkáltatói utasítás, feladatkijelölés, kiküldetés, külön
megbízás, önkéntes részvétel vagy más jogcím alapján történt-e.
5.Viselt-e a közreműködéssel kapcsolatban az állami munkáltató munkabér-,
túlóra-, utazási, szállítási, gépjármű-, szállás- vagy más költséget, és
ha igen, azt a rendezvény szervezője vagy más személy, illetve szervezet
megtérítette-e.
Az igénylés kiterjed különösen arra az audiovizuális eszközrendszerre és
Volkswagen Caravelle kisbuszra, amelyeket a Minisztérium 2026. júliusi
nyilvános közlései a Lázárinfók közvetítésével összefüggésbe hoztak.
Kérem kizárólag a fentieket közvetlenül igazoló meglévő dokumentumok – az
érintett eszközkiadási vagy használati nyilvántartás, engedély vagy
megállapodás, a foglalkoztatotti közreműködés jogcímét rögzítő irat,
valamint ellenérték vagy költségtérítés esetén annak megfizetését igazoló
bizonylat – elektronikus másolatát.
Amennyiben a kért adatokat a 2026 júliusában elrendelt belső ellenőrzés
során elkészült jelentés vagy részjelentés tartalmazza, elegendő annak
érintett részeit és közvetlenül kapcsolódó mellékleteit megküldeni.
A közreműködő foglalkoztatottak nevét és magánjellegű személyes adatait
nem kérem. Amennyiben valamely használatról vagy közreműködésről nem
készült engedély vagy megállapodás, nem állapítottak meg ellenértéket,
illetve nem történt költségtérítés, kérem ennek egyértelmű közlését.
Nem kérem új dokumentum vagy elemzés elkészítését.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. július 22.
Üdvözlettel:
Szabó Tibor
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[4][adatigénylés #31087 e-mail]
Hibás a(z) [5][Közlekedési és Beruházási Minisztérium kérő e-mail] cím a(z) Közlekedési és Beruházási
Minisztérium részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha
igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
[6]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[7]http://kimittud.hu/help/officers
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
-------------------------------------------------------------------
══════════════════════════════════════════════════════════════════════════
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.
This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.
References
Visible links
1. mailto:[adatigénylés #31087 e-mail]
2. mailto:[adatigénylés #31087 e-mail]
3. mailto:[Közlekedési és Beruházási Minisztérium kérő e-mail]
4. mailto:[adatigénylés #31087 e-mail]
5. mailto:[Közlekedési és Beruházási Minisztérium kérő e-mail]
6. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
7. http://kimittud.hu/help/officers
