A külgazdasági és külügyminiszter koronavírus fertőzése

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Külgazdasági és Külügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kevés kivételtől eltekintve nem hordott maszkot, nem tartott távolságot és a fizikai kontaktusokat sem kerülte. Bangkokba történő érkezését követően a koronavírus-tesztje pozitív lett, és megkezdődtek a hazaszállításával kapcsolatos egyeztetések. A KKM szóvivőjének tájékoztatása szerint a miniszter hazatérése után karanténba vonul annak érdekében, hogy se családját, se másokat ne fertőzzön meg. Szijjártó Péter a járványhelyzet alatti minisztériumi munka értékelése során, a nagyköveti értekezleten kijelentette: „Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem. Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítményét és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni tudják. És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is köszönhetik. Érdekes módon egyetlen egy név felírására sem került sor ezekre a listákra".

Ezzel összefüggésben kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:
1) Jelenleg hány, a KKM állományába tartozó munkavállaló van karanténban, ebből hány igazoltan fertőzött?
2) A karanténban lévő munkavállalók számára engedélyezték-e a home office munkavégzést? Amennyiben igen, kérem ennek számosságát.
3) A miniszter a 10 napos karantén ideje alatt dolgozhat-e otthonról?
4) Az igazoltan fertőzött miniszter milyen módon tért haza Bankokból?
5) Mennyi volt a hazautaztatásának költsége?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. november 5.

Üdvözlettel:

Kovács Dávid

Közérdekű Adatigénylések, Külügyminisztérium

2 Melléklet

 

[1]címer

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

 

Tisztelt Uram!

 

Megkeresésével kapcsolatban csatoltan találja a Külgazdasági és
Külügyminisztérium tájékoztatását.

 

Üdvözlettel:

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

-----Original Message-----
From: Kovács Dávid <[FOI #16168 email]>
Sent: Thursday, November 5, 2020 7:27 AM
To: Közérdekű Adatigénylések <[Külügyminisztérium request email]>
Subject: Közérdekű adatigénylés - A külgazdasági és külügyminiszter
koronavírus fertőzése - Külügyminisztérium

 

Tisztelt Külgazdasági és Külügyminisztérium!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kevés kivételtől
eltekintve nem hordott maszkot, nem tartott távolságot és a fizikai
kontaktusokat sem kerülte. Bangkokba történő érkezését követően a
koronavírus-tesztje pozitív lett, és megkezdődtek a hazaszállításával
kapcsolatos egyeztetések. A KKM szóvivőjének tájékoztatása szerint a
miniszter hazatérése után karanténba vonul annak érdekében, hogy se
családját, se másokat ne fertőzzön meg. Szijjártó Péter a járványhelyzet
alatti minisztériumi munka értékelése során, a nagyköveti értekezleten
kijelentette: „Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és
az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom
engedélyezni a jövőben sem. Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a
főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét,
akiknek a teljesítményét és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni
tudják. És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is
köszönhetik. Érdekes módon egyetlen egy név felírására sem került sor
ezekre a listákra".

 

Ezzel összefüggésben kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban
megküldeni részemre:

1)           Jelenleg hány, a KKM állományába tartozó munkavállaló van
karanténban, ebből hány igazoltan fertőzött?

2)           A karanténban lévő munkavállalók számára engedélyezték-e a
home office munkavégzést? Amennyiben igen, kérem ennek számosságát.

3)           A miniszter a 10 napos karantén ideje alatt dolgozhat-e
otthonról?

4)           Az igazoltan fertőzött miniszter milyen módon tért haza
Bankokból?

5)           Mennyi volt a hazautaztatásának költsége?

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2020. november  5.

 

Üdvözlettel:

 

Kovács Dávid

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[2][FOI #16168 email]

 

Ha a(z) Külügyminisztérium nem a(z) [3][Külügyminisztérium request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

References

Visible links
2. mailto:[FOI #16168 email]
3. mailto:[Külügyminisztérium request email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése