A közjogi vezető tisztségviselők eltávolítása
Tisztelt Miniszterelnökség!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
A miniszterelnök többször is lemondásra szólította fel május 31-i határidővel a következő közjogi tisztségviselőket:
a köztársasági elnök ,
az Alkotmánybíróság elnöke,
a Kúria elnöke,
az Országos Bírósági Hivatal elnöke,
a legfőbb ügyész,
az alapvető jogok biztosa és 2 helyettese,
az Állami Számvevőszék elnöke,
a Médiatanács elnöke,
a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának,
a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke,
a Nemzeti Választási Bizottság elnöke,
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője.
Kérem, tájékoztassanak, hogy folyik-e a fent említett vezetők valamelyike vagy mindegyike eltávolítását célzó jogalkotói munka tárcájuknál! Ha igen, kérem küldjenek meg minden, ezzel kapcsolatos minisztériumi anyagot (utasítást, hatástanulmányt, szakvéleményeket és egyéb dokumentációt)!
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. június 12.
Üdvözlettel:
Tavaszi T. Tibor
Tavaszi T. Tibor
részére
Tisztelt Adatigénylő!
Ön az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. §-ának (1) bekezdése
alapján az alábbi közérdekű adatigénylést nyújtotta be:
„(…) Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
A miniszterelnök többször is lemondásra szólította fel május 31-i
határidővel a következő közjogi tisztségviselőket:
a köztársasági elnök ,
az Alkotmánybíróság elnöke,
a Kúria elnöke,
az Országos Bírósági Hivatal elnöke,
a legfőbb ügyész,
az alapvető jogok biztosa és 2 helyettese, az Állami Számvevőszék elnöke,
a Médiatanács elnöke, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának, a
Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, a Nemzeti Választási Bizottság
elnöke, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője.
Kérem, tájékoztassanak, hogy folyik-e a fent említett vezetők valamelyike
vagy mindegyike eltávolítását célzó jogalkotói munka tárcájuknál! Ha igen,
kérem küldjenek meg minden, ezzel kapcsolatos minisztériumi anyagot
(utasítást, hatástanulmányt, szakvéleményeket és egyéb dokumentációt)!
(…)”.
Az Alaptörvény tizenhetedik módosításáról társadalmi párbeszéd van
folyamatban. A tervezet elérhető az alábbi honlapon:
[1]https://egyeztetes.kormany.hu/egyeztetes...
Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg.
Tisztelettel:
Miniszterelnökség
══════════════════════════════════════════════════════════════════════════
Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!
References
Visible links
1. https://egyeztetes.kormany.hu/egyeztetes...
Tisztelt Miniszterelnökség!
Köszönöm. Kérem, küldjék meg a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet elkészítése során közpénzből született utasítások és dokumentumok (hatástanulmányok, szakvélemények stb.) másolatát!
Üdvözlettel:
Tavaszi T. Tibor
