A koronavírussal összefüggő munkáltatói intézkedések

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt MÁV-START Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az az információ jutott el szerkesztőségünkhöz, miszerint az egyik reprezentatív vasúti szakszervezet, osztrák mintára, ahol több ezren perelték be az osztrák államot, azt fontolgatja, hogy pertársaságba tömöríti a koronavírus fertőzéssel érintett vasúti munkavállalókat. Állításuk szerint a vállalat nem tett meg mindent a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében, többek között nem biztosította annak lehetőségét, hogy azon munkavállalók, akik otthonról is el tudnák látni feladataikat, élhessenek ezzel a lehetőséggel, aminek következtében karanténba, kerültek, vagy megbetegedtek.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy adatkérésem időpontjáig:
- hány munkavállalójuk volt érintett a koronavírus fertőzéssel,
- hányan kerültek karanténba,
- milyen intézkedések kerültek bevezetésre a vírusfertőzés megakadályozása érdekében,
- hány munkavállalójuk lenne képes otthonról ellátni munkafeladatait,
- hány munkavállalójuk dolgozik (részben, vagy egészben) otthonról.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. október 13.

Üdvözlettel:

Tóth Gergely

MÁV-START Zrt. közadat, MÁV-START Zrt.

Tisztelt Adatigénylő!

 

A tárgyban 2020. október 13-án beérkezett megkeresésével kapcsolatban az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.
évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdésére hivatkozással tájékoztatjuk, hogy
az adatigénylés teljesítésére nyitva álló határidőt 15 nappal
meghosszabbítjuk.

 

Üdvözlettel:

MÁV-START Zrt.

 

-----Original Message-----
From: Tóth Gergely [mailto:[FOI #15905 email]]
Sent: Tuesday, October 13, 2020 8:46 AM
To: MÁV-START Zrt. közadat
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat request - A koronavírussal
összefüggő munkáltatói intézkedések - MÁV-START Zrt.

 

Tisztelt MÁV-START Zrt.!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Az az információ jutott el szerkesztőségünkhöz, miszerint az egyik
reprezentatív vasúti szakszervezet,  osztrák mintára, ahol több ezren
perelték be az osztrák államot, azt fontolgatja, hogy pertársaságba
tömöríti a koronavírus fertőzéssel érintett vasúti munkavállalókat.
Állításuk szerint a vállalat nem tett meg mindent a fertőzés terjedésének
megakadályozása érdekében, többek között nem biztosította annak
lehetőségét, hogy azon munkavállalók, akik otthonról is el tudnák látni
feladataikat, élhessenek ezzel a lehetőséggel, aminek következtében
karanténba, kerültek, vagy megbetegedtek.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy
adatkérésem időpontjáig:

-              hány munkavállalójuk volt érintett a koronavírus
fertőzéssel,

-              hányan kerültek karanténba,

-              milyen intézkedések kerültek bevezetésre a vírusfertőzés
megakadályozása érdekében,

-              hány munkavállalójuk lenne képes otthonról ellátni
munkafeladatait,

-              hány munkavállalójuk dolgozik (részben, vagy egészben)
otthonról.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2020. október 13.

 

Üdvözlettel:

 

Tóth Gergely

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[1][FOI #15905 email]

 

Ha a(z) MÁV-START Zrt. nem a(z) [2][MÁV-START Zrt. request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

[3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

References

Visible links
1. mailto:[FOI #15905 email]
2. mailto:[MÁV-START Zrt. request email]
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Tisztelt MÁV-START Zrt. közadat!

Bizonyára elkerülte figyelmüket, hogy a több mint egy hónappal ezelőtt benyújtott közérdekű adatkérésem - időközben önök által meghosszabbított - határideje lejárt. (Mint köztudott a MÁV-START-tól egyébként sem idegenek a késések.)

Ha kérhetném, már ne az immár történelmi adatokat küldjék meg számomra, hanem az aktuálisakat, az Infotv. szerinti legrövidebb határidőn belül.

Üdvözlettel:

Tóth Gergely

MÁV-START Zrt. közadat, MÁV-START Zrt.

Tisztelt Adatigénylő!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján Társaságunkhoz 2020.
10. 13. napján beérkezett közérdekű adatigénylésével kapcsolatban az
alábbiakról tájékoztatjuk:

 

Hány munkavállalójuk volt érintett a koronavírus fertőzéssel:

Hányan kerültek karanténba,

 

A legfrissebb adatok szerint Társaságunknál 28 fő aktív, igazolt
fertőzöttől tudunk és jelenleg 27 fő kollégánk van hatóságilag elrendelt
karanténban.

 

Milyen intézkedések kerültek bevezetésre a vírusfertőzés megakadályozása
érdekében,

 

A MÁV-START Zrt.-nél a munkavállalók részére folyamatosan történik a
pandémiás védelmi anyagok, felszerelések beszerzése és kiosztása az
alábbiak szerint:

-          szájmaszk

-          gumikesztyű

-          kézfertőtlenítő folyékony szappan

-          kézfertőtlenítő gél

 

Társaságunk a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről
szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet, illetve 2020. november 11-e óta
a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről
szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet előírásai alapján jár el.

 

Hány munkavállalójuk lenne képes otthonról ellátni munkafeladatait,

Hány munkavállalójuk dolgozik (részben, vagy egészben) otthonról.”

 

MÁV-START szinten a munkavállalóink közel 10%-nak tevékenysége engedi meg
az otthoni munkavégzését, akiknek részben vagy egészben biztosítjuk is ezt
a lehetőséget.

 

 

Üdvözlettel:

MÁV-START Zrt.

 

 

 

-----Original Message-----
From: Tóth Gergely [mailto:[FOI #15905 email]]
Sent: Monday, November 16, 2020 4:04 PM
To: MÁV-START Zrt. közadat
Subject: RE: Közérdekűadat Közérdekű adat request - A koronavírussal
összefüggő munkáltatói intézkedések - MÁV-START Zrt.

 

Tisztelt MÁV-START Zrt. közadat!

 

Bizonyára elkerülte figyelmüket, hogy a több  mint egy hónappal ezelőtt
benyújtott közérdekű adatkérésem - időközben önök által meghosszabbított -
határideje lejárt.  (Mint köztudott a MÁV-START-tól egyébként sem idegenek
a késések.)

 

Ha kérhetném, már ne az immár történelmi adatokat küldjék meg számomra,
hanem az aktuálisakat, az Infotv. szerinti legrövidebb határidőn belül.

 

Üdvözlettel:

 

Tóth Gergely

 

-----Original Message-----

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

 

 

A tárgyban 2020. október 13-án beérkezett megkeresésével kapcsolatban az 
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.

évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdésére hivatkozással tájékoztatjuk, hogy 
az adatigénylés teljesítésére nyitva álló határidőt 15 nappal 
meghosszabbítjuk.

 

 

 

Üdvözlettel:

 

MÁV-START Zrt.

 

 

 

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[1][FOI #15905 email]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[2]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

 

References

Visible links
1. mailto:[FOI #15905 email]
2. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése