A kiskereskedelmet érintő törvényalkotáshoz kapcsolódó elkőkészítő anyagok

Az igénylést elutasította a(z) Nemzetgazdasági Minisztérium.

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Nemzetgazdasági Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról szóló T/2086. számú törvényjavaslat benyújtására vonatkozó kormány-előterjesztést, valamint az ahhoz készült hatásvizsgálatokat, számításokat, elemzéseket,
b) az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló T/1745. számú törvényjavaslat benyújtására vonatkozó kormány-előterjesztést, valamint az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek fizetendő felügyeleti díj mértékének e törvényjavaslatban szereplő megállapításával összefüggő hatásvizsgálatot, számítást, elemzést,
c) az üzletek nyitva tartásáról szóló T/1914-es számú törvényjavaslatra, valamint az azokhoz benyújtott módosító javaslatokra vonatkozó kormányálláspontról szóló kormány-előterjesztést, valamint az azzal és magával a törvényjavaslattal összefüggő hatásvizsgálatokat, számításokat, elemzéseket.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. december 17.

Üdvözlettel:

dr. Bodoky Tamás Richárd
ügyvezető
Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

NGM - Ügyfélszolgálat (noreply), Nemzetgazdasági Minisztérium

1 Melléklet

[Leírás: cid:[email protected]]

Tisztelt Címzett!

Tájékoztatjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumnak küldött elektronikus levele megérkezett.
Az eljárásra irányadó jogszabályokban meghatározott ügyintézési határidőn belül válaszolunk levelére, illetve továbbítjuk a tárgy szerinti feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezet részére.
Szíves türelmét kérjük a válasz megérkezéséig.

Üdvözlettel:
NGM Ügyfélkapcsolati Információs Iroda
1051 Budapest, József nádor tér 2-4.

________________________________

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Ügyfélszolgálat (NGM), Nemzetgazdasági Minisztérium

Iktatószám: NGM/32759/3/2014 – közérdekû adatigénylés

 

Dr. Bodoky Tamás Richárd Úr részére,

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

 

 

Tisztelt Ügyvezetõ Úr!

 

Hivatkozással 2014. december 17. napján elektronikus úton benyújtott
levelében foglalt közérdekû adatigényléssel kapcsolatban az alábbi
tájékoztatást adom.

 

A Nemzetgazdasági Minisztériumtól a kiskereskedelmet érintõ
törvényalkotáshoz kapcsolódó elõkészítõ anyagok

a) a kereskedelemrõl szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló
T/2086. számú törvényjavaslatra,

b) az egyes adótörvények és azokkal összefüggõ más törvények, valamint a
Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
szóló T/1745. számú törvényjavaslatra,

c) valamint az üzletek nyitva tartásáról szóló T/1914-es számú
törvényjavaslatra

vonatkozó kormány-elõterjesztések, továbbá az azokkal összefüggõ
hatásvizsgálatok, számítások, elemzések megismerése a Nemzetgazdasági
Minisztérium feladat- és hatáskörének illetéktelen külsõ befolyástól
mentes ellátását veszélyeztetné, ezért azok kiadását – az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló  2011. évi CXII.
törvény 27. § (6) bekezdése értelmében – elutasítjuk.

 

Budapest, 2014. december 23.

 

Üdvözlettel:

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

Ügyfélkapcsolati Információs Iroda

[1][NGM request email]

Tel.: +36 1 795 5010

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstõl védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse errõl az
üzenet küldõjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszerébõl. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[NGM request email]

idézett részek elrejtése