A Hungarian Open ATP (2017. április) -re fordított 834 millió 113 ezer állami támogatás részletei

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Magyar Tenisz Szövetség munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Magyar Tenisz Szövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

Az áprilisban megrendezésre került Hungarian Open ATP -re saját nyilatkozatuk alapján 834 millió 113 ezer állami támogatást fordítottak. Ennek az összegnek az elköltésére vonatkozó összes adatot kérem, vagyis:
- a szerződések, amelyekből kiderül, hogy a megrendezéshez igénybe cégek, személyek kik voltak, közülük ki mennyit kapott a közpénzből milyen szolgáltatásért cserébe,
- a teljesítésről szóló számlák, illetve az ehhez kapcsolódó teljesítési igazolások, egyéb dokumentáció.
- minden más dokumentum, amiből kiderül, hogy mire fordították. ide értve azt is, ha végül ennek egy része visszakerült az állami költségvetésbe.

A körülményeket bemutató cikk: http://hvg.hu/itthon/20170509_Mashol_meg...

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azok megismerését/betekintését tegye lehetővé számomra.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. május 9.

Üdvözlettel:

Gergely Zsófia
újságíró
email: [email address]
Cím: HVG Kiadó Zrt.
1037 Budapest Montevideo utca 14.