Tisztelt Irányító Szerv!

Az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az
“Adatvédelem, Oktatási Hivatal” 2025. augusztus 19-én nyilvánosságra hozott
alábbi hivatalos állásfoglalásában taglalt
államigazgatási, hatósági ügynek
a hivatal irányító szervének a kezelésében lévő közadatait.

“Tárgy: Tájékoztatás
A nemzeti köznevelésről szóló törvény 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 56. § (3) bekezdése alapján:
„Szünetel a tanulói jogviszonya annak, akinek engedélyezték, hogy tanulmányait megszakítsa, vagy akit fegyelmi határozattal a tanév folytatásától eltiltottak.”

Tanköteles gyermek esetében az Nkt. 91. § (1) bekezdése alapján magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. E szakasz (3) bekezdése értelmében a külföldi tanulmányok alatt a tanuló magyarországi tanulói jogviszonya szünetel, kivéve, ha tanulmányait egyéni munkarenddel rendelkezőként Magyarországon folytatja.

Az Nkt. 69. § (1) c) pontja alapján a köznevelési intézmény igazgatója dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörébe.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 83. § (1) bekezdése, valamint a (2) bekezdés b) pont értelmében a kiskorú tanuló esetén a tanuló szülőjének írásbeli nyilatkozatát kell beszereznie a nevelési-oktatási intézménynek – többek között – a tanulói jogviszony szüneteltetésével kapcsolatos ügyekben és az ezzel kapcsolatos döntésről a nevelési-oktatási intézménynek értesítenie kell a szülőt. A szülők írásbeli nyilatkozata alapján tehát, az Oktatási Hivatalhoz történt bejelentéstől függetlenül, az igazgató hatáskörébe tartozik a tanulók jogviszonyának szüneteltetéséről való döntés meghozatala.

Fentiek alapján az igazgató hatáskörébe tartozik a tanulói jogviszony szüneteltetéséről szóló döntés meghozatala.

Tájékoztatom, hogy a tanulói jogviszony szüneteléséről az intézmény igazgatója dönt, kiskorú tanuló esetén a szülő írásbeli nyilatkozata alapján. A szünetelés kezdete az az időpont, amelyet az igazgató a szünetelés engedélyezéséről szóló döntésében megjelöl. Fontos, hogy a szünetelés nem érinti a tanulói jogviszony kezdetét: a tanulói jogviszony az Nkt. 50. § (1) bekezdése szerint a beíratás napjával jön létre, és a szünetelés ideje alatt is fennáll.
Tisztelettel:
OKTATÁSI HIVATAL

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. augusztus 21.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM kérő e-mail] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

BM Ügyfélszolgálat

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM kérő e-mail]
mailto:[bm%20k%c3%a9r%c5%91%20e-mail]

Adatvédelem (BM), Belügyminisztérium

Szigeti Viktória asszony részére Iktatószám: BM/22934/2025.

Megküldve az alábbi e-mail címre:

[1]kmt+[email cím]

Tisztelt Szigeti Viktória!

A Belügyminisztériumhoz 2025. augusztus 21. napján érkezett közérdekű adat
megismerésére vonatkozó – „Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban
megküldeni részemre az “Adatvédelem, Oktatási Hivatal” 2025. augusztus
19-én nyilvánosságra hozott alábbi hivatalos állásfoglalásában taglalt
államigazgatási, hatósági ügynek a hivatal irányító szervének a
kezelésében lévő közadatait. “Tárgy: Tájékoztatás A nemzeti köznevelésről
szóló törvény 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 56. § (3)
bekezdése alapján: „Szünetel a tanulói jogviszonya annak, akinek
engedélyezték, hogy tanulmányait megszakítsa, vagy akit fegyelmi
határozattal a tanév folytatásától eltiltottak.” Tanköteles gyermek
esetében az Nkt. 91. § (1) bekezdése alapján magyar állampolgár engedély
nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi
nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. E szakasz (3) bekezdése
értelmében a külföldi tanulmányok alatt a tanuló magyarországi tanulói
jogviszonya szünetel, kivéve, ha tanulmányait egyéni munkarenddel
rendelkezőként Magyarországon folytatja. Az Nkt. 69. § (1) c) pontja
alapján a köznevelési intézmény igazgatója dönt az intézmény működésével
kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés,
közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörébe. A nevelési-oktatási
intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 83. § (1) bekezdése, valamint a
(2) bekezdés b) pont értelmében a kiskorú tanuló esetén a tanuló
szülőjének írásbeli nyilatkozatát kell beszereznie a nevelési-oktatási
intézménynek – többek között – a tanulói jogviszony szüneteltetésével
kapcsolatos ügyekben és az ezzel kapcsolatos döntésről a nevelési-oktatási
intézménynek értesítenie kell a szülőt. A szülők írásbeli nyilatkozata
alapján tehát, az Oktatási Hivatalhoz történt bejelentéstől függetlenül,
az igazgató hatáskörébe tartozik a tanulók jogviszonyának
szüneteltetéséről való döntés meghozatala. Fentiek alapján az igazgató
hatáskörébe tartozik a tanulói jogviszony szüneteltetéséről szóló döntés
meghozatala. Tájékoztatom, hogy a tanulói jogviszony szüneteléséről az
intézmény igazgatója dönt, kiskorú tanuló esetén a szülő írásbeli
nyilatkozata alapján. A szünetelés kezdete az az időpont, amelyet az
igazgató a szünetelés engedélyezéséről szóló döntésében megjelöl. Fontos,
hogy a szünetelés nem érinti a tanulói jogviszony kezdetét: a tanulói
jogviszony az Nkt. 50. § (1) bekezdése szerint a beíratás napjával jön
létre, és a szünetelés ideje alatt is fennáll. Tisztelettel: OKTATÁSI
HIVATAL” tárgyú – adatigénye vonatkozásában a megkeresett szerv az
alábbiak szerint tájékoztatja.

Tájékoztatom, hogy a feltett kérdés vonatkozásában a Belügyminisztérium
nem minősül adatkezelőnek.

Az adatigénylése teljesítésének elutasítása miatt az Infotv. 31. § (1)
bekezdésében foglaltak alapján bírósághoz vagy az Infotv. 52. § (1)
bekezdés alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
fordulhat.

Üdvözlettel:        

Belügyminisztérium   

--

Tisztelt Irányító Szerv!

Az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a
következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az
“Adatvédelem, Oktatási Hivatal” 2025. augusztus 19-én nyilvánosságra
hozott alábbi hivatalos állásfoglalásában taglalt államigazgatási,
hatósági ügynek a hivatal irányító szervének a kezelésében lévő
közadatait.

“Tárgy: Tájékoztatás

A nemzeti köznevelésről szóló törvény 2011. évi CXC. törvény (a
továbbiakban: Nkt.) 56. § (3) bekezdése alapján:

„Szünetel a tanulói jogviszonya annak, akinek engedélyezték, hogy
tanulmányait megszakítsa, vagy akit fegyelmi határozattal a tanév
folytatásától eltiltottak.”

Tanköteles gyermek esetében az Nkt. 91. § (1) bekezdése alapján magyar
állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és
tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is
teljesítheti. E szakasz (3) bekezdése értelmében a külföldi tanulmányok
alatt a tanuló magyarországi tanulói jogviszonya szünetel, kivéve, ha
tanulmányait egyéni munkarenddel rendelkezőként Magyarországon folytatja.

Az Nkt. 69. § (1) c) pontja alapján a köznevelési intézmény igazgatója
dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet
jogszabály, kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más
hatáskörébe.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények
névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 83. § (1)
bekezdése, valamint a (2) bekezdés b) pont értelmében a kiskorú tanuló
esetén a tanuló szülőjének írásbeli nyilatkozatát kell beszereznie a
nevelési-oktatási intézménynek – többek között – a tanulói jogviszony
szüneteltetésével kapcsolatos ügyekben és az ezzel kapcsolatos döntésről a
nevelési-oktatási intézménynek értesítenie kell a szülőt. A szülők
írásbeli nyilatkozata alapján tehát, az Oktatási Hivatalhoz történt
bejelentéstől függetlenül, az igazgató hatáskörébe tartozik a tanulók
jogviszonyának szüneteltetéséről való döntés meghozatala.

Fentiek alapján az igazgató hatáskörébe tartozik a tanulói jogviszony
szüneteltetéséről szóló döntés meghozatala.

Tájékoztatom, hogy a tanulói jogviszony szüneteléséről az intézmény
igazgatója dönt, kiskorú tanuló esetén a szülő írásbeli nyilatkozata
alapján. A szünetelés kezdete az az időpont, amelyet az igazgató a
szünetelés engedélyezéséről szóló döntésében megjelöl. Fontos, hogy a
szünetelés nem érinti a tanulói jogviszony kezdetét: a tanulói jogviszony
az Nkt. 50. § (1) bekezdése szerint a beíratás napjával jön létre, és a
szünetelés ideje alatt is fennáll.

Tisztelettel:

OKTATÁSI HIVATAL

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. augusztus 21.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:kmt+[email%20c%c3%adm]