Tisztelt Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a 1131/2025. (V. 7.) Korm. határozattal felállított Aszályvédelmi Operatív Törzs ügyrendjét. Kérem mellékelje azoknak a kormányzati döntéseknek (jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, politikai nyilatkozatok, belső utasítások és soft law dokumentumok) listáját, amelyek előkészítésében az operatív törzs részt vett, valamint, hogy milyen szerepet játszott az egyes döntések előkészítésében az operatív törzs. Kérem mellékelje számomra az operatív törzs által elfogadott ajánlásokat, tervezeteket is.
Kérem, tájékoztasson, hogy az operatív törzs hány ülést tartott, ezeken kik és milyen minőségben vettek részt ténylegesen. Kérem tájékoztasson arról is, hogy az operatív törzs a döntéseit a gyakorlatban milyen döntés-előkészítési lépések megtételével hozta meg, mely szervek szolgáltatták az egyes döntéseket megalapozó információkat és milyen formában.

A kutatásom elkészítéséhez alapvető jelentőségű megismernem, hogy az operatív törzsek, mint speciális kormányzati döntés-előkészítő szervek működése során milyen fokú volt a döntések adatalapú szakmai előkészítettsége, valamint, hogy ténylegesen milyen döntés-előkészítő munka volt az, amely hatékonynak bizonyult a válság kezelésében. Ezért kérem a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vezetőt, hogy az Infotv. 27. .§ (5) bekezdésében foglalt lehetőségével élve engedélyezze számomra a döntések előkészítése során keletkezett iratok, vagy ezek egy részének megismerését. Amennyiben valamelyik fent említett kérésem is ilyen különös engedélyt igényelne, úgy ezekre is kiterjesztem a döntés-előkészítő irat megismerése iránti engedélykérelmemet.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. július 20.

Üdvözlettel:
Boczkó Bence
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója

Tisztelt Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium!

2026. július 20-án közérdekű adatigénylést terjesztettem elő "A 1131/2025. (V. 7.) Korm. határozattal felállított Aszályvédelmi Operatív Törzs ügyrendje" címmel. Az Infotv. 29. § (1) bekezdés alapján a Minisztériumnak, mind adatkezelőnek az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül kellett volna eleget tennie.
Ugyanezen a napon előterjesztettem egy rendkívül hasonló című, ámde tévesen megfogalmazott adatigénylést is, amelyet - mint nem egyértelmű kérelmet - a Minisztérium határidőben megválaszolt. Ez bizonyára félreértést okozott, mivel az ugyanazon napon helyesen előterjesztett igénylésemre azonban továbbra sem kaptam választ.
Ezért felszólítom, hogy jogszabályi kötelezettségének haladéktalanul tegyen eleget, különös tekintettel arra, hogy mindössze egyetlen dokumentum, az Aszályvédelmi Operatív Törzs ügyrendje az adatigénylés tárgya, az igénylés teljesítése tehát jelentős munkaráfordítást nem igényel.

Kérem legyen tekintettel a kért dokumentumnak a tudományos kutatásom szempontjából elsődleges jelentőségére és kezelje a késedelmes kiadás pótlását sürgősként.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. augusztus 6.

Üdvözlettel:

Boczkó Bence

Adatigénylés (AEM), Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

Mellékelten megküldöm a 2026. augusztus 6. napján benyújtott, mellékelt
közérdekű adatigénylésével kapcsolatos válaszlevelet.

 

Üdvözlettel:

 

Dr. Bagosi Mária Adrienn

főosztályvezető

Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium

Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály

1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 9.

[1][email cím]

 

 

 

-------- Eredeti üzenet --------

Feladó: Boczkó Bence <[2][adatigénylés #31022 e-mail]>

Dátum: 2026. 08. 06. 15:55 (GMT+01:00)

Címzett: "Adatigénylés (AEM)" <[3][Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium kérő e-mail]>

Tárgy: Re: Közérdekűadat igénylés - A 1131/2025. (V. 7.) Korm.
határozattal felállított Aszályvédelmi Operatív Törzs ügyrendje

 

Tisztelt Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium!

2026. július 20-án közérdekű adatigénylést terjesztettem elő "A
1131/2025. (V. 7.) Korm. határozattal felállított Aszályvédelmi Operatív
Törzs ügyrendje" címmel. Az Infotv. 29. § (1) bekezdés alapján a
Minisztériumnak, mind adatkezelőnek az igény beérkezését követő
legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül kellett volna
eleget tennie.
Ugyanezen a napon előterjesztettem egy rendkívül hasonló című, ámde
tévesen megfogalmazott adatigénylést is, amelyet - mint nem egyértelmű
kérelmet - a Minisztérium határidőben megválaszolt. Ez bizonyára
félreértést okozott, mivel az ugyanazon napon helyesen előterjesztett
igénylésemre azonban továbbra sem kaptam választ.
Ezért felszólítom, hogy jogszabályi kötelezettségének haladéktalanul
tegyen eleget, különös tekintettel arra, hogy mindössze egyetlen
dokumentum, az Aszályvédelmi Operatív Törzs ügyrendje az adatigénylés
tárgya, az igénylés teljesítése tehát jelentős munkaráfordítást nem
igényel.

Kérem legyen tekintettel a kért dokumentumnak a tudományos kutatásom
szempontjából elsődleges jelentőségére és kezelje a késedelmes kiadás
pótlását sürgősként.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. augusztus  6.

Üdvözlettel:

Boczkó Bence

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[4][adatigénylés #31022 e-mail]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[5]http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[email cím]
2. mailto:[adatigénylés #31022 e-mail]
3. mailto:[Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium kérő e-mail]
4. mailto:[adatigénylés #31022 e-mail]
5. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése