A fejlődő országokból érkező külföldi diákok számára nyújtott ösztöndíj támogatások adatai

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi adatokat az alábbi bontásban:

A hivatalos magyar nemzetközi fejlesztési tevékenység (NEFE) keretében 2008 óta az EMMI (ill. jogelődje)

- évente mely országokból pontosan hány diák érkezett 2008 és 2013 között

- az egyes országok évente összesen mekkora támogatásban részesültek

- az egyes diákok pontosan mekkora összegű támogatásban részesültek

- mi a diákok gender megoszlása országonként éves lebontásban

- milyen képzésben vettek részt az egyes diákok a következő szempontok szerint:

a) oktatási intézmény neve

b) a szak megnevezése

c) képzés hossza

d) típusa (pl. mesterképzés)

e) oktatás nyelve

f) magyar nyelvi oktatásban részesültek-e az egyetemi képzést megelőzően

- elvégezték-e a képzést, illetve azt a képzést végezték-e el, amire jelentkeztek

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. április 10.

Üdvözlettel:

Hand Szövetség

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Korábbi adatigénylésünkre 2014. április 25. határidőig nem érkezett meg az Önök válasza.
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek értelmében az adatgazdáknak 15 napon belül választ kell adniuk az adatigénylésekre.

Kérem, hogy az alábbi kérdésünkre szíveskedjenek megküldeni a választ 8 napon belül elektronikus formában:

A hivatalos magyar nemzetközi fejlesztési tevékenység (NEFE)keretében 2008 óta az EMMI (ill. jogelődje)

- évente mely országokból pontosan hány diák érkezett 2008 és 2013 között

- az egyes országok évente összesen mekkora támogatásban részesültek

- az egyes diákok pontosan mekkora összegű támogatásban részesültek

- mi a diákok gender megoszlása országonként éves lebontásban

- milyen képzésben vettek részt az egyes diákok a következő
szempontok szerint:

a) oktatási intézmény neve

b) a szak megnevezése

c) képzés hossza

d) típusa (pl. mesterképzés)

e) oktatás nyelve

f) magyar nyelvi oktatásban részesültek-e az egyetemi képzést
megelőzően

- elvégezték-e a képzést, illetve azt a képzést végezték-e el,
amire jelentkeztek

Üdvözlettel:

Hand Szövetség

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

1 Melléklet

Tisztelt Címzett!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján megküldött adatigénylésére hivatkozással mellékelten megküldöm az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszlevelét.

Üdvözlettel:

dr. Zselinszky Eszter

-----Original Message-----
From: Hand Szövetség [mailto:[FOI #2446 email]]
Sent: Thursday, April 10, 2014 2:39 PM
To: Közadat (EMMI)
Subject: Közérdekűadat igénylés - A fejlődő országokból érkező külföldi diákok számára nyújtott ösztöndíj támogatások adatai

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az
alábbi adatokat az alábbi bontásban:

A hivatalos magyar nemzetközi fejlesztési tevékenység (NEFE)
keretében 2008 óta az EMMI (ill. jogelődje)

- évente mely országokból pontosan hány diák érkezett 2008 és 2013
között

- az egyes országok évente összesen mekkora támogatásban
részesültek

- az egyes diákok pontosan mekkora összegű támogatásban részesültek

- mi a diákok gender megoszlása országonként éves lebontásban

- milyen képzésben vettek részt az egyes diákok a következő
szempontok szerint:

a) oktatási intézmény neve

b) a szak megnevezése

c) képzés hossza

d) típusa (pl. mesterképzés)

e) oktatás nyelve

f) magyar nyelvi oktatásban részesültek-e az egyetemi képzést
megelőzően

- elvégezték-e a képzést, illetve azt a képzést végezték-e el,
amire jelentkeztek

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a
szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a
tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. április 10.

Üdvözlettel:

Hand Szövetség

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #2446 email]

Ha a(z) Emberi Erőforrások Minisztériuma nem a(z)
[Emberi Erőforrások Minisztériuma request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató
hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

________________________________

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése